Bár február 20-án délelőtt az ország nagy része ismét a rendkívüli időjárás, a csúszós utak és a szakadó hó miatt aggódott, a Hortobágy EuroCity nem a hóhelyzet miatt volt jelentős késésben Tatabányánál. Egy 50 év körüli férfi eszméletét vesztette a vonaton. Brecska Balázs és Kalányos Róbert, győri nemzetközi vezető jegyvizsgálók gyors reagálással, határozott fellépéssel és példamutató együttműködéssel kezdték meg az újraélesztést, és a mentőszolgálat kiérkezéséig folyamatosan küzdöttek az utas életéért. Noha korábban egyikük sem került még ilyen helyzetbe, kollégáink lélekjelenlétből, szakmai felkészültségből és emberségből is jelesre vizsgáztak. Helytállásuk nemcsak az érintett utas számára volt sorsdöntő, hanem mindannyiunk számára példaértékű. Páros interjúnkban az átéltekről meséltek.
Az utasoktól tudtátok meg, hogy valami baj történt: orvost kerestek a vonaton. Mi a teendőtök ilyen esetekben és mi történt most?
Róbert: – Természetesen ilyenkor azonnal segítséget kell nyújtanunk. Hívnunk kell a 112-t és a forgalomirányítást is értesítenünk kell, de ebben az esetben az életmentés sürgőssége elsőbbséget élvezett az utóbbival szemben.
Balázs: – Mi a Nyíregyházáról Bécs felé közlekedő Hortobágy EuroCity járattal a Keleti pályaudvarról 8:40-kor indultunk. Tatabánya előtt a vonat hátsó részében, az 1. osztálynál jártunk, amikor szóltak az utasok, hogy orvosra van szükség. Mindketten azonnal a 414-es kocsi felé indultunk.
Milyen állapotban volt a rosszul lett utas?
Róbert: – Az 50 év körüli férfi eszméletlen volt, sem pulzust, sem légzést nem tapasztaltunk. A 112-es segélyhívót egy másik utas már értesítette, így a diszpécser részletes utasításait követve lefektettük, majd Balázs azonnal megkezdte a szívmasszázst, amit egy idő után én folytattam. A mentősök kiérkezéséig sikerült folyamatosan fenntartani az újraélesztést.
Balázs: – Körülbelül 20 percig nyomtuk a megadott ütemre a mellkasát, és talán vett néhány lélegzetet ezalatt, de nem tért eszméletre. A szakemberek is legalább egy órát küzdöttek az életéért, defibrillátorra is több alkalommal szükség volt. Végül szerencsére stabil állapotban szállították el.
Milyen intézkedésekre volt szükség a többi utas biztonsága érdekében?
Balázs: – A mentősök rengeteg eszközt használtak, az mind ott hevert a kocsiban, amit így az esetleges fertőzésveszély miatt annak ellenére is le kellett azt zárnunk, hogy nem történt haláleset.
Róbert: – Az utasokat az üzemirányítással egyeztetve egy másik vonatra szállítottuk át. Az egy órával később érkező Railjet mellénk állt, átvette őket, így Győrön, Mosonmagyaróváron és Hegyeshalmon át zavartalanul folytathatták útjukat Bécs felé. .
Hogyan éltétek meg a nehéz perceket? Meg tudtátok őrizni a nyugalmatokat?
Róbert: – Abban a pillanatban a sürgető cselekvési, segítségnyújtási szándékon kívül nem éreztem semmi mást – legfeljebb annyi tűnt fel, hogy nagyon meleg van. Nem egy könnyen kétségbe eső típus vagyok, jó a lélekjelenlétem. Ez Balázsról is elmondható. Egy dolog azonban bosszantó volt. Az utasok nagyon kíváncsiak voltak, nehezen értették meg, hogy térre, levegőre van szükség. Azon sem lepődtem volna meg, ha előkapják a telefont és videóznak, de szerencsére erre nem került sor. Bízom benne, hogy – a közvélekedéssel ellentétben – mindenkiben van annyi emberség, hogy nem tesz ilyet.
Balázs: – A közösségi médiában így is azonnal szárnyra kapott a hír, hogy haláleset történt a Hortobágy EuroCity-n! A cáfolat is rögtön érkezett, és a mai napig olvasható a MÁV 1-es vonal nevű Facebook-csoportban: „Nem hunyt el! A kalauzok újraélesztették és stabil állapotban szállították a kórházba!”. Majd így sorjáztak a hozzászólások: „Gratulálok a sikeres újraélesztéshez!” „Áldja meg az ég a kalauzokat!” Ez jólesett, mert nekem az első percekben azért átfutott a fejemen, hogy hogyan fogok tudni segíteni, helytállni. De aztán az éles helyzetben az ember már valóban nem gondolkodik, csak cselekszik. Azon kívül, hogy végeztem a mellkaskompressziót és a segélyhívó utasításait követtem, minden más kiesett.
Részesültetek korábban elsősegély- vagy újraélesztési képzésben? Mennyire tudtatok az ott a tanultakra támaszkodni?
Balázs: – Alapvetően a jogosítvány megszerzésekor tanultam meg az újraélesztés lépéseit, illetve néhány éve a vállalatnál is volt egy ilyen képzés. De – annak ellenére, hogy 1997 óta, csaknem 3 évtizede dolgozom a MÁV-nál vezető jegyvizsgálóként – még sosem kellett újraélesztést végrehajtanom. Sokszor hívtam már mentőt, de soha nem eszméletét vesztett utashoz.
Róbert: – Én az előző munkahelyemen üzemi elsősegélynyújtó voltam, évente kellett képzésre menni, hiszen amit nem használ rendszeresen az ember, azt elfelejti. Öt évvel ezelőtt kerültem a MÁV-hoz, először belföldi, majd vezető jegyvizsgálóként, 3 éve pedig már nemzetközi jegyvizsgálóként is dolgozom, de én sem kerültem még ilyen helyzetbe. Szerencsére az is el tudja végezni az újraélesztést, aki soha nem tanulta vagy gyakorolta, hiszen a 112 diszpécsere adja az utasításokat folyamatosan. Még szívmasszázs ütemét is számolta nekünk.
Hogyan dolgozza fel az ember egy ilyen intenzív helyzet élményét?
Balázs: – Közben sem volt idő idegeskedni, de utólag sem vettem észre magamon stresszreakciót. Jó érzés volt, hogy segítettünk. Utána folytattuk tovább a szolgálatot. A kollégáimnak, családomnak persze elmeséltem az esetet, de egyébként mire hazaértem – a Facebook-posztoknak köszönhetően – már tudott róla a feleségem is.
Róbert: – A 10, 16 és 20 éves lányaimnak és a szintén vasutas feleségemnek persze én is elmeséltem, akik nagyon büszkék voltak rám. A legkisebb lányom még csak egyéves. Ahogyan Balázs is mondja: nagyon jó tudni, hogy életben volt az utas, amikor elvitték a mentősök. Csak azért van hiányérzetünk, hogy nem tudjuk, később mi lett vele. Természetesen nem amiatt, hogy köszönetet, dicséretet várnánk, de nagyon megnyugtatna minket, ha tudnánk, hogy rendben van! Utólag abba is belegondoltunk, hogy milyen lelkiismereti problémát okozhatott volna, ha elhunyt volna a helyszínen. Lehet, hogy magunkat okoltuk volna.
Mit üzentek a kollégáknak, mit tehetnek, hogy felkészültek legyenek, ha a segítségükre van szüksége bárkinek? Hiszen mindenki kerülhet ilyen helyzetbe, és nem csak a munkahelyén, hanem bárhol máshol is.
Róbert: - Minden eset váratlan és eltérő, nem tudsz előre mindenre felkészülni, de egy a lényeg: a lélekjelenlét. Azonnal hívni a 112-t, és a diszpécserre hagyatkozva csak tenni, amit ő mond.
Balázs: - Én arra is gondoltam, hogy jó lenne egy képzés a MÁV-nál, ahol felfrissíthetjük az egészségügyi alapismereteket. A kapott visszajelzések szerint sokan érzik úgy – talán én magam is így éreztem eddig –, hogy nem is tudnám hirtelen, mit tennék ilyen helyzetben. Márpedig bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy segítséget kell nyújtania. Bár a MÁV-os szerelvényeken nincs defibrillátor, de egyes állomásokon és például a Railjeten is van. Jó lenne megtanulni a használatát. De addig is: a legfontosabb valóban megőrizni a hidegvért, nem pánikolni, hanem cselekedni: követni a 112 diszpécserének utasításait.
Gratulálunk és köszönjük Brecska Balázsnak és Kalányos Róbertnek a helytállásukat! Kollégáink természetesen bekerültek az idei ÉrtékRend díj jelöltjei közé is.