Indulhat az utascentrum építése a Keletiben
Megkezdődhet az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz szükséges források rendelkezésre állásáról is megszületett a kormánydöntés.
Sosem látott összértékű vasúti fejlesztések
Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés.
Gyermekvasutas tanfolyam
Február 6-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az iskolások már regisztrálhatnak a Gyermekvasút weboldalán keresztül.
Félezer új autóbuszt vásárolna a Volánbusz
Két új közbeszerzési eljárást írt ki a Volánbusz járműflottáját biztosító Volán Buszpark Kft., összesen 503 új autóbusz beszerzésére. A közbeszerzési eljárások eredményessége esetén 2022-től szóló, illetve hosszú szóló, helyközi járművek szolgálhatják az utasok kényelmét.
Különleges vasúti járművek
Megérkezett az első öt különleges vasúti jármű a Vasúttörténeti Parkból a Közlekedési Múzeum leendő helyszínére. A 
Egyre népszerűbb a MÁV applikáció és az új Elvira
A MÁV mobilalkalmazásból elérhető elektronikus bérlet népszerűsége messze meghaladja a korábbi, interneten vásárolható bérletét. 2020 második félévében a MÁV appban kétszer vagy két és félszer annyi bérletet vásároltak egy-egy hónapban a vírushelyzetben általánosan csökkenő bérleteladások ellenére, mint 2019-ben az internetes felületen.
Magyarországon az első tram-train!
Szombaton a hajnali órákban megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás szállítmány december 30-án indult el Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra.
Újabb lépés az egységesítés útján
A vasúti és közúti személyszállítási ágazat két legnagyobb vállalatának egységes stratégiai irányítására vonatkozó kormányzati szándék meg
Tisztítsuk meg az országot! éves összefoglaló
A Tisztítsuk meg az országot! programban a leginkább érintett szereplők - köztük a MÁV Zrt. - több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel az elmúlt hónapokban.