Túl a messzi-messzi nagy vizeken, túl a nagy hegyeken, ott ahol minden reggel hótaposó csizmát kell felvenni és ahol csak szánkóval lehet közlekedni, ott él Hómezők Lovagja. Szánját három nagy fehér kutya húzza, és sebesebben mint a szél, száguld keresztül-kasul a havas mezőkön, ezüstösen csillogó palástja csak úgy lobog utána.
Történt egyszer, hogy Hómezők Lovagja a szánjára pattant, jobb kezével csettintett egy aprót, csendeset, amit a süvítő jeges szélben meghallottak a nagy fehér szánhúzó kutyái. Nekilódultak a hófehér tájon, hogy a szánon helyet foglaló Lovag alaposan körül nézhessen a vidéken, vajon minden rendben van-e? Futottak, szaladtak a kutyák, és egyszer sem kellett hátrapillantaniuk ahhoz, hogy pontosan tudják merre is kell menniük. Hiszen valójában minden reggel elindultak, hogy gazdájuk, Hómezők Lovagja ellenőrizhesse a Hómezők minden zegzugát. Akkor történt. A Lovag szánja a fagyos erdők mellett haladt el éppen, és valami egészen rendkívülit vett észre. A nagy fehérben valami szürke ácsorgott, és ráadásul ezen a valamin egy piros bojtos sapka is volt.
Hómezők Lovagja lassabb tempóra fogta a szánhúzó kutyáit, akik jó nagy hófelhőt felkavarva éppen a nagy szürke valami mellett álltak meg. A piros sapkán a bojt ide-oda himbálózott a hideg szélben.
- Hohó!!! Hát te ki vagy és hogy kerültél ide, ahol a madár se jár, csak a szél és a hópelyhek?
- Szervusz Hómezők Lovagja! De örülök, hogy rám találtál! Én a Kiselefánt vagyok. Az Anyukámhoz indultam a szivárványszínű hőlégballonomon, amikor felkapott egy hideg szél, és idáig elfújt, a Hómezőkig. Kipottyantam ide a puha hóra a kosárból, a hőlégballon pedig fennakadt a Hőmezők erdejének legmagasabb fáján. Most mitévő legyek? Te biztosan tudsz nekem segíteni, hiszen messze földön híres vagy a jóságodról…
- No, hát persze, megpróbálhatjuk – mondta Hőmezők Lovagja, és szíve átmelegedett a kedves szavak hallatán. – Máris szólok a barátomnak, Szél úrfinak, és megkérem, hogy ha már idefújt téged, fújja le a fa tetejéről a hőlégballonodat és fújjon hazafelé téged az Anyukádhoz.
Így is történt. A rosszalkodó Szél úrfi helyrehozta, amit elrontott, levarázsolta a fa tetejéről a Kiselefánt járművét. Még beszállni is segítettek neki, Szél úrfi pedig egy erősebb fújással útnak indította. A Kiselefánt végre útra kelhetett Anyukájához. Hómezők Lovagja és Szél úrfi még sokáig látták, ahogyan a piros bojtos sapkájával integet nekik.
- No, ez a nap is jól végződött – mondta Hómezők Lovagja, amikor este lefeküdt a hópaplanos ágyába. Elszenderült és újabb kalandokról álmodott.