Józsefváros közepén egy óriási víztorony áll. A lakóházak felett lebegő épület – mérete miatt – a legkönnyebben észrevehető a kerületben. A torony a MÁV-hoz kapcsolódik, sőt, körülötte egy egész épületegyüttes áll, amely egykor vasutas családok százainak szolgált otthonául. Ugyan a MÁV kolónia története rengeteg különlegességgel kecsegtet – ezért erről az Anno rovatban is írtunk –, mostani cikkünkben mégis a hozzá kapcsolódó néhány érdekességről olvashatnak.
A kolóniába minden kor más-más „életet” hozott magával, az állandóságot talán csak a lakóközösség furcsa szimbiotikus együttélése jelentette, amelyet a lakások szoros közelsége okozott.
Csinibaba
Ha felébredt bennünk a kíváncsiság, hogy milyen lehetett itt az élet az 50-es és 60-as években, jó ötlet megnézni a Csinibaba című filmet, amely nem csak témájában-, de helyszínét tekintve is pontos korrajzot adhat, ugyanis a legtöbb jelenet a MÁV kolóniában játszódik.
Tímár Péter egészestés mozija azokat az időket idézi, amikor tartanunk kellett attól, hogy mit és hol mondunk ki, mert szavainkra álruhás ügynökök sora lesett. Ezt a szerepet itt Dolák-Saly Róbert vállalta magára, aki a mindig spicces műszakvezetőt alakította a gyárban, ahol negédes kíváncsisággal udvarolta körbe a dolgozókat – némi információ reményében. Ekkoriban persze nem csak arra figyeltek, hogy mit mondunk, hanem arra is, hogy mit hallunk! A boltban kapható rádiókészülékek sávszélessége egészen „rövidre volt szabva”, az AM hullámhosszon pedig csakis az állami rádiót és annak híreit hallhatták a lakosok. Ha véletlenül sikerült befogni a Szabad Európát – egészen zavarosan –, az illegális tevékenységnek számított. Az emberek nem tájékozódhattak a nemzetközi hírekről (vagy a szocialista blokk nemzetközi megítéléséről), a jellemüket szennyező nyugati zenéket pedig nem hallgathatták. Ezt a kort általánosan átitatta a félelem: soha senki nem tudhatta, hogy szemet szúr-e a saját, vagy a vele kapcsolatba hozható emberek tevékenysége bárkinek, ami miatt aztán feljelentik. Ez az attitűd szintén egy emlékezetes jelenetét eredményezte a filmnek, hiszen Attilát, a főszereplőt azért rakta ki főbérlője, Manyika, mert az a Luxemburgi rádióállomás műsorát hallgatta. Manyika a MÁV kolónia egyik ablakán kihajolva kiáltott a fiú után, és arról tájékoztatta, hogy levele érkezett – amit természetesen felbontottak…
A külföldre készülő Mancika (Nagy Natália) sem reménykedhetett sokkal több jóban. A Szikrában ugyan megtekinthette az Édes élet című Fellini filmet, a szabad életről szőtt elgondolásait mégis szőnyeg alá kellett söpörnie, amikor kilépett a mozi ajtaján.
A jeleneteken keresztül fanyar betekintést nyerhetünk a munkásosztály mindennapjaiba is, akik a munkába igyekezvén mozgalmi dalokat hallgatathattak a háztömbökre erősített hangszórókon keresztül. És ez nem mese! A jelenet nem a forgatókönyvírók kreativitását dicséri. A MÁV kolóniában reggelente valóban így kezdődött a nap.
Akármilyen nyomasztó és zárt volt ez a világ, a kornak mégis volt egyfajta bája, hiszen mindenki ugyanazt gondolta: a pokolba kívánta azt a rendszert, ami elvonja az emberek szabadságát. A helyzet kitűnően értő közönséget és kitűnő előadókat is kinevelt. Ilyenek voltak Koncz Zsuzsa, Bródy János, Cseh Tamás vagy éppen az Illés-együttes.
Illés Lajos, a MÁV kolónia lakója
Illés Lajos neve nem ismeretlen a magyar emberek számára, hiszen alapítója és vezetője volt az Illés-együttesnek, amely a hatvanas évektől kezdve az egyik legmeghatározóbb magyar zenekar volt, hatásuk a mai napig megkérdőjelezhetetlen. Az időszakot, amelyet a „magyar beat” aranykorának nevezünk, részben ők maguk teremtették meg a különleges, népies elemeket is tartalmazó „Illéses” dallamvilágukkal. Az Illés Lajos által irányított zenekar művei, azon belül Illés Lajos dalai a kommunista rendszer idején ritka, a dalszövegek mögé bújtatott ellenállást fejeztek ki, így azok széleskörű hallgatottságra találtak. Kevesen tudják, hogy Illés Lajos egy ideig a MÁV kolónia lakója volt, így könnyen lehet, hogy több dal, vagy dalkezdemény a magas téglafalak között íródott.
A képen az Illés-együttes látható, balról jobbra: Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán
A MÁV kolónia, mint kulturális központ
A MÁV kolónia tervezése során nem csak a kényelemre fordítottak különleges figyelmet, hanem az itt lakók kulturálódására is, így nem csak mosókonyha, szárítóhelyiség, vendéglő, tekepálya és kaszinó kapott helyet az épületkomplexumban, hanem színház- és moziterem, sőt még egy könyvtár is. Ebben a könyvtárban dolgozott Nagy László, Kossuth-díjas költőnk.
Nagy László Felsőiszkázon született 1925. július 17-én. Általános iskolába Pápára járt –, itt indult el képzőművész karrierje. 1946-ban Budapestre költözött, ahol aztán az Iparművészeti Főiskola grafikus szakát kezdte meg. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Ekkoriban kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóságban. Bekerült Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán eldöntötte, hogy költő lesz, ezért ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra. Fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson. 1966-ban Kossuth-díjat kapott. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. Nagy László Budapesti tartózkodása alatt több ízben dolgozott a MÁV kolónia könyvtárában is.
Nagy László költő
A MÁV kolónia összességében talán többet adott, mint ami most, a sorokból kiolvasható. Talán élen járt a vasutas-identitás kialakításában is, és megalapozta azt a fajta családias hangulatot, ami a mai napig jellemző ránk és amiből oly sokan építkezünk itt…
A vasutas dolgozók messze földön híres összetartása talán nem csak az utasítás szerint megkövetelt pontos figyelemmel és egymásra épülő, egymás nélkül elvégezhetetlen folyamatok sorából eredeztethető. Talán a MÁV kolóniának – és minden, ehhez hasonló „vasutas városnak” – a múltjából is származtatható az e fajta „egymást segítő” attitűd, hiszen ezeken a helyeken a dolgozók éltek, akik így egy nagy családot alkottak. Együtt használták a közösségi tereket, együtt jártak a különböző szakkörökre, vagy sportszakosztályokba így titkaik sem igazán lehettek egymás előtt. Ha baj volt, segítettek, ha öröm, osztoztak benne.
A borítóképen használt filmrészlet-fotók a Nemzeti Filmintézet (https://filmarchiv.hu/hu) oldaláról származnak.