– Én már előkészítettem a szánkómat. Alig várom, hogy essen a hó.
– Én előbb megépítem a legeslegnagyobb hóembert, ami valaha létezett.
– Anyu, mikor tudunk síelni menni? – Egyre több ilyen és ehhez hasonló beszélgetést csíptek el a mozdonyok a Keleti pályaudvaron az alatt a rövid idő alatt, amíg bent álltak. Mert épphogy csak beálltak, már indultak is tovább, hiszen év végén mindig hatalmas a forgalom. Csak szenteste van egy kis pihenő. De addig nincs megállás.A város és a pályaudvar ugyan már ünnepi díszben pompázott, időnként felcsendültek a karácsonyi dalok, a szerelvények csordultig tele voltak utasokkal a karácsonyi vásárokba tartó járatokon. Már mindenki nagyon várta a karácsonyt. És a havat. A mozdonyok is.
– Ha már ilyen hideg van, tényleg eshetne a hó – szólt Taurus.
– Megőrültél? – torkollta le Traxx. – Így is bolondok háza van már! Ha leesik a hó, kitör a káosz – aggodalmaskodott tovább a villamos mozdony. – Leszakad a felsővezeték, elakadunk a hóban, befagy a vál… De a többiek már nem hagyták befejezni a mondatot, mert Taurusszal értettek egyet. – Elvégre, ha tél van, legyen igazi tél – mondták Traxxnak.
– Az első hógolyót biztos neked dobnám! – pimaszkodott tovább egy fiatal KISS motorvonat, majd a civakodást egy kislány aggódó szavai szakították félbe, aki az apukáját faggatta:
– Ha nem esik a hó, karácsonyfánk sem lesz? És a Jézuska sem fog jönni hozzánk? Honnan fogja tudni, hogy már Szenteste van, hiszen a karácsony mindig havas és hófehér. Ezen a mozdonyok is elgondolkodtak. A kislánynak igaza lehet. A képeslapok, a dalok és a mesék mind-mind gyönyörű hóesésről, havas tájról és fehér karácsonyról szólnak. Mi lesz, ha mégsem esik addig a hó? Bár az apuka megnyugtatta a kislányát, hogy hóesés nélkül is lesz karácsony, a kislány nem nagyon akarta elhinni. Mindennap megismételte a kérdéseit, amit a mozdonyok is hallottak, hiszen délutánonként ugyanazzal a vonattal mentek haza a közeli kisvárosba.
Végül Traxx is belátta, hogy ha máskor nem is, de karácsonykor esnie kell a hónak. Innentől kezdve a mozdonyok folyton az eget bámulták, ám hónak nem volt se híre, se hamva, pedig már december 23-a volt. A mozdonyok hiába törték a fejüket, hogyan varázsolhatnának ide havat, az esőtáncon kívül nem jutott eszükbe semmi. Szomorkodásukból Jeti hangos dalolása zökkentette ki a csapatot, aki éppen most futott be hosszú útjáról. Jeti ugyanis nem egy hegyi szörny volt, hanem egy gyönyörű, bordó színű Railjet mozdony, aki olyan hatalmas hegyek között zakatol rendszeresen, amit mindig hó borít. Amerre ő jár, ott most is mindenki síel, nem csoda, hogy az ő teteje és ütközője is csupa hó volt. A többiek kissé irigykedve nézték a mindig vidám mozdonyt, hogy neki biztos fehér karácsonya lesz a hegyekben, ám ekkor Traxx meglepő ötlettel állt elő.
– Jeti, te leszel a mi megmentőnk! – kiáltotta, bár Jetinek akkor még fogalma sem volt, mivel, miért és hogyan lesz ő bárkinek is a megmentője. Ő a hosszú út után csak egy hatalmas alvásra és egy meleg helyre vágyott, hogy végre kipihenhesse magát. Traxx ekkor hadarva elmesélte, hogy havat kell idevarázsolniuk, mert itt esni biztos nem fog se ma, se holnap, márpedig a karácsony fehéren az igazi. Jeti még mindig nem értett egy árva szót sem, de ekkor már a többiek is csatlakoztak a történethez, elmesélték a gyerekek beszélgetéseit, végül a kislány kérdéseit.
– Jó-jó! – szólt végül Jeti, de hogy tudok én havat varázsolni? Ami rajtam van, az gondolom, kevés. De addigra Traxx már a rendező pályaudvarról hozatott néhány tehervagont, és megkérte Jetit, hogy ezekkel menjen vissza Ausztriába, és hozzon annyi havat az Alpokból, amennyit csak bír. Jeti – bármennyire is fáradt volt – már fordult is vissza. Sietnie kellett, de másnap reggel ugyanolyan vidáman futott be a Keleti pályaudvarra, mint mindig. Vagonjai tele voltak igazi friss hóval, amit Unimog segítségével szét is fújtak a peronokon. Így történt, hogy a Keleti pályaudvar december 24-re mégis csodaszép fehérbe öltözött – a gyerekek legnagyobb örömére.
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt