A krónikák szerint Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek alapján alakult ki a Mikulás-kultusz, amely az évszázadok alatt népszokásként terjedt el a világon. A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke, a jóság, a kedvesség és bőkezűség jelképe lett. Ez a nap egyben a gyermekek által
annyira várt Mikulás-ünnep is. Következzék annak a Mikulásnak a története, aki szinte minden nép kultúrájában megjelenik, szeretetet és jóságot áraszt, deres szakállú, vörös köpenyben jár és megajándékozza a gyermekeket szerte a világon.
Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje.
Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, és az őt övező tiszteletben alig találjuk párját a szentek között. Mint az egyik legnépszerűbb szentet a szegények pártfogójaként, önzetlen ajándékozóként tiszteli a világ.
A legenda születése és kultusza Miklós a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Korán árva lett, érsek nagybátyja felügyelete alatt egy kolostorban nőtt fel, így maga is a papi hivatást választotta. A legenda szerint Myra érsekének halálakor isteni sugallatra Myra városába indult. Ott a legidősebb püspöknek látomása volt, amely szerint azt kell megválasztani érseknek, aki a következő hajnalon legelsőként megy a templomba imádkozni.
Ez az ember Miklós volt. Így került csodás körülmények között a myrai érseki székbe, hogy ezután több mint fél évszázadon át vezesse a város keresztényeit. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, örökségét is szétosztogatta, vagyonát a szegények és árvák megsegítésére fordította, így tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált.
Kultusza már nem sokkal halála után elkezdődött, majd a 6. században templomot emeltek neki Konstantinápolyban. Amikor Myrát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, tisztelői Szent Miklós maradványait az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére. Csodatettei között tartják számon, hogy vihar idején megmentette egy vízbe esett tengerész életét, ezért ő az utazók, a kereskedők, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje is. Amikor városát éhínség sújtotta, egy gonosz vendéglőstől megmentett három gyermeket.
Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst. Ezért őt a gyermekek és diákok védőszentjének is tartják. Egyébként a szentek életével foglalkozó tudósok, a hagiográfusok úgy vélik, hogy Szent Miklós legendájában van néhány olyan vonás, amelyeket más, 6. századi szentektől vettek át és kölcsönöztek neki. Vannak, akik úgy tartják, hogy legendája a 6. században a görög kultúrkörben keletkezett. A különböző történetek megegyeznek a jócselekedetekkel, mások megsegítésével élő Miklós leírásában.
A nevéhez fűződő leghíresebb legenda
Élt Myrában egy elszegényedett nemesember, aki olyan szegény volt, hogy már betevő falat is alig jutott neki és három férjhez menés előtt álló leányának. Szörnyű dologra határozta el magát: áruba bocsátja lányai ártatlanságát, hogy pénzre tegyen szert. Egy este a lányai azon vitatkoztak, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy segíteni tudjon a családon, hogy a másik két lánytestvér férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, aki meghallotta a lányok beszédét, így szerezve tudomást a készülő bűnről.
Visszasietett a templomba és egy marék aranyat kötött egy keszkenőbe, amit bedobott a ház ablakán. Ezt követően még két éjjelen bedobott egy-egy erszény aranyat a szegény nemes ablakán, hogy a lányok tisztességesen férjhez mehessenek. Az apa nagyon szerette volna megtudni, ki volt a jótevő. Amikor Szent Miklós harmadjára is visszatért, kileste, utána futott, és lábaihoz borulva köszönte meg neki az ajándékot, másnaptól pedig hálás szívvel, széltében-hosszában mesélte a történteket. Szent Miklós híre csakhamar messze földön elterjedt. De kiléte kiderült abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket is mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte Noel Babának, azaz Ajándékozó Apának.
Az ajándékozás eredete
Erre a tettre emlékezve ajándékozza meg a ma Mikulása december 6. előestéjén a gyerekeket a keresztény országokban. Az ajándékozás módja, ideje sokat változott az évszázadok során. Az ünnephez köthető szokások országonként ma is eltérőek, ezek eredete ma már jórészt kibogozhatatlan. Egyes források szerint már az ókorban is voltak olyanok, akik Szent Miklósra emlékezve december 6-án megajándékozták egymást. Más források arról írnak, hogy a 11. században a francia apácák „segítettek a Mikulásnak” először ezen a napon.
Európában az ajándékozás szokása nagyjából az 1500-as években terjedt el szélesebb körben. Magyarországon a 19. század közepe óta jár a Mikulás a gyermekekhez ezen a napon. A magyar gyerekeket a Mikulás vagy a Télapó ajándékozza meg, a kipucolt cipők az ablakban várják az ajándékot, mert nálunk az ablakon át közlekedik, nem pedig a kéményben, mint az angolszász kultúrkörben. A Télapó kísérője nálunk a krampusz, aki ijesztgeti a rossz gyerekeket, és virgácsot hoz nekik. A kedves magyar Mikulás az 1950-es években a Szovjetunióban ajándékozó Gyed Maroz, Fagy Apó mintájára egy minden vallásos tartalomtól lecsupaszított jutalmazó vagy megrovó figura lett, a Télapó.
Az amerikai szokások a 19. században kezdték elnyerni mai formájukat, amely szerint Santa Claus szánját nyolc rénszarvas húzza, a kéményen át érkezik, és iszik a kikészített tejből, falatozik a karácsonyi kekszből. Santa Claus hozza a karácsonyi ajándékot. Az amerikai kultúra térhódításának eredménye, hogy Európában, így hazánkban is egyre elterjedtebb a Mikulás megjelenése karácsonykor is. Műhelye az Északi-sark közelében található, egyesek szerint pedig Lappföldön van. A manók itt készítik az ajándékokat, melyet Santa Claus karácsonykor szétoszt.
A Mikulás mai ismert alakja
A Mikulás kinézetre a 19. századig a sokféleséget mutatja, nem volt ilyen egységes a megjelenése, mint napjainkban. Ha régi képes forrásokban kutakodunk, a szokásos püspök-kellékeket megtaláljuk a Mikulás-figurákon, azaz a püspöki palást, a süveg és a pásztorbot megjelenik az ábrázolásokon. Ezek a Mikulások zöld, lila, kék, piros palástot viseltek. Aztán egyszer egy Louis Prang nevű bostoni nyomdász kiadott egy olyan képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolta. Ez 1885-ben történt, így ettől kezdve ez a szín kezdett általánossá válni. De nem kell ahhoz a marketingtudomány mélyebb bugyraiba merülnünk, hogy tudjuk, a Mikulás mai kinézetéhez a Coca-Cola Company reklámgrafikusának is köze volt.
Állítólag 1931-ben bízták meg azzal, hogy csináljon egy téli kampányt az üdítőital számára. Ekkor született meg a testes, pirospozsgás, hófehér szakállú, fehér szegélyű piros bundát és buggyos nadrágot viselő, tömött zsákot cipelő mókás öregember alakja. Persze vannak, akik szerint ez az egész csupán egy városi legenda. Az azonban bizonyos, hogy a Santa Claus formája egy csapásra meghódította a világot, és ma mindenki ilyennek látja a Mikulást az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Finnországtól Magyarországig. A Mikulás és a karácsony összefonódása tehát a 20. század elején kezdődött. A fogyasztói társadalom erősödésével, a karácsonyi ünnepkör előtti kereskedelmi fogyasztás növekedésével egyre élénkebb lett, ma pedig a két ünnep már szinte elválaszthatatlan egymástól.
Hosszú és kanyargós az út, ahogyan Nikolaosz myrai püspökből Szent Miklós, majd ajándékokat osztogató Mikulás vált. De ahogyan már sok száz éve, úgy mai is a kisgyermekek öröme a legfontosabb, melyet az örökké élő Télapó hoz el.
Hum Krisztina