Volt egyszer egy anyóka, akinek senkije, semmije sem volt. Karácsony közeledtével mégsem azon búsult, hogy nincs kitől ajándékot várnia, hanem azon, hogy nincs, akit ő megajándékozhatna.
És ha volna is - ugyan mivel? Azért végigkotorászta fiókjait. Pár szál pamutot, apró gyöngyöt, meg egy fél pár kesztyűt talált. Finom, fehér bőrből való kesztyűt - varrt hát belőle egy kis fehér babát. Kesztyűujjakból lett keze- lába, pamutszálakból a haja, apró gyöngyből a szeme. Takaros kis baba lett, csak éppen egyik lába hosszabbra sikeredett, mint a másik, hiszen a kesztyű ujjai sem egyformák. S mert varrás közben anyóka keserű könnyeket hullatott amiatt, hogy nem lesz kinek ajándékozni a babát, egy ilyen forró könnycsepp a babára hullott, és abból lett a szíve. Meg is szólalt nyomban:
„Nyiss ajtót, anyóka.
Kimegyek a hóba.”
- Uramfia, ez megelevenedett! - ámult el anyóka, és ajtót nyitott a babának. Az kisétált, és addig ment, míg egy ablakhoz nem ért, melyen át csillogó Karácsonyfát lehetett látni. Bekopogott. Mikor a háziak ajtót nyitottak neki, énekelni kezdett.
“Kesztyűből varrtak,
De szívet is kaptam.
Szeretetet várok,
Amit meghálálok.”
- Magnó van a hasadban? - kérdezték a gyerekek kíváncsian. Mikor megtudták, hogy nincs, becsapták előtte az ajtót.
A baba továbbment a havas utcán, míg megint olyan házhoz nem ért, melynek ablakából karácsonyi gyertyák fénye áradt. Itt is bekopogott, itt is elénekelte:
“Kesztyűből varrtak,
De szívet is kaptam.
Szeretetet várok,
Amit meghálálok.”
- Szépen énekelsz! - mondták a gyerekek. - Na, indulj befelé!
A baba elindult, de alig tett pár lépést, egyikük felkiáltott:
- Hiszen ez sánta! Mag majd kicsúfolnak miatta bennünket!
Itt is becsapták a baba orra előtt az ajtót. Ment hát tovább. Pamuthaján hópelyhek csillogtak, mint a gyémánt.
Egyszer csak olyan házhoz ért, melynek ablakából karácsonyi énekszó hallatszott. Itt is bekopogott, itt is elénekelte:
“Kesztyűből varrtak,
De szívet is kaptam.
Szeretetet várok,
Amit meghálálok."
Egy kisfiú és egy kislány jött ki a babáért. Nagy örömmel fogadták, és mindjárt megmutatták neki a karácsonyra kapott babaszobát, az asztalkával, a székecskével, a csipkés párnájú ágyacskával:
- Nézd csak, ide beköltözhetsz!
Így a baba ottmaradt náluk, és nagyon megszerették egymást. Másnap a baba csak arra várt, hogy elálljon a havazás. Mihelyt felszakadoztak a felhők, elvezette kis gazdáit az anyóka házához:
- Itt lakik az öreg néni, aki engem varrt!
Bementek, és az anyóka sírt is, nevetett is örömében, mikor látta, mennyire megbecsülik az ő ajándékát. Lám, mégis csak sikerült megajándékoznia egy kedves kisfiút és kisleányt! És mennyi szép karácsonyi éneket tudott ez a két gyerek! Velük énekelt a kesztyűbőr baba, sőt, reszkető, öreges hangján még anyóka is. Végül a baba - mintha soha nem lett volna sánta - , táncraperdült. Vele táncolt a két gyerek, és akár hiszitek, akár nem - még anyóka is…