„Itt a farsang, készül a fánk, hatalmas móka vár itt ma ránk” – mondogatta kedvenc farsangi versét Donát bácsi, a mozdonyok leghíresebb cukrásza, a fánkok mindentudója, a V43-as flotta legédesebb mestere. A kicsik nagy kedvence most is hatalmas munkában volt, a városi farsangi ünnepségre készítette a szalagos és lyukas, töltött és töltetlen, lekváros és csokis, pöttyös és csíkos, mázas és porcukros, kerek és hosszúkás, vagyis a végtelen számú és formájú puha finomságokat. Donát bácsit mindenki szerette és messziről felismerte, köszönhetően hófehér sapkájának és az áramszedőjén csücsülő óriás fánknak.
S hogy hol készültek Donát bácsi messze földön híres fánkjai? Hát a mögötte található kocsiban. Ez a kocsi maga volt a csoda: olyan volt, mint egy automata cukrászüzem. Az egyik pulton kelt és dagadt a tészta, a másikon sült a fánk, a harmadikon készültek a mázak és a töltelékek. A kéményből pedig olyan finom illat lengte be a környéket, hogy az arra járók a legszívesebben a levegőbe is beleharaptak volna. A kisváros farsangi ünnepsége mindig az év egyik legnagyobb eseménye volt. A délelőtti ovis és iskolai jelmezbál után a főtérre sietett mindenki karneválozni – és a jól megérdemelt fánkot elfogyasztani.
Aki ugyanis eljött a télűző mulatságra, biztos, hogy nem maradt fánk nélkül. Ez már amolyan hagyomány volt, itt emberemlékezet óta nem volt farsang fánk nélkül. A város apraja-nagyja most is nagy lelkesedéssel várta az estét. A főtér már teljes pompában ragyogott, közepén bekészítve várta a tűzgyújtást a hatalmas máglya, hogy körbetáncolva azt biztosan elűzzék a telet. A téren egyre gyülekeztek az emberek, ki jelmezben, ki anélkül, de mindenki fánkra éhesen. Mindeközben a közeli erdőben is készülődött valami. A rettegett rablóvezér, Guruló Janó éppen eligazítást tartott csapatának. És ez nem sok jót jelentett. A minden hájjal megkent gazfickó sok bosszúságot okozott már a város lakóinak, de a farsangot ő is mindig vígan ünnepelte.
A rendező pályaudvaron délutánra el is készült Donát bácsi a fánkokkal, 6 teljes kocsit pakolt tele, hogy biztos jusson mindenkinek – esetleg még repeta is. A villanymozdony elindult hát a szállítmánnyal egyenesen a főtérre, ahová mindig nagy üdvrivalgás közepette gurulhatott be. Menet közben éppen azon gondolkodott, hogy idén a fahéjas-szilvalekváros szalagos fánk, vagy a mogyorókrém töltelékes, esetleg a rózsaszín tetejű cukormázas lesz-e a legnagyobb kedvenc? Ő biztos nem tudna választani, ezért így, ebben a sorrendben kérné őket egymás után… Belefeledkezve gondolataiba a szívbaj jött rá, amikor a váltó előtt a szürkületben hirtelen elé ugrott valaki. A vészfékezés után már csak arra eszmélt, hogy a szemét eltakarták, és ráparancsoltak, hogy szépen lassan induljon tovább. Azt azonban így is érezte, hogy a váltónál rossz irányba kanyarodik – nyilván azt is átállították.A V43-as nem is értette, mi történik, hiszen nem aranyrudakat szállított, hanem farsangi fánkokat. De a rablók beszélgetéséből hamar rájött, kik az elkövetők.
– Adj előre néhány baracklekvárosat, nem bírom ki a tanyáig!
– kiabált kissé rekedt, de selypítő hangon valaki.
Ez csakis Guruló Janó és csapata lehet – ismerte fel az összetéveszthetetlen hangot Donát bácsi. Ráadásul mindenki tudta a hírhedt bandavezérről, hogy a kincseknél csak a hasát szereti jobban. Donát bácsit azonban az aggasztotta a leginkább, hogy el fog késni a farsangról. Ő ugyanis még soha nem késett el, főleg nem a fánkokkal! Mi lesz a gyerekekkel? – gondolta magában, és gyorsan törni kezdte a fejét. Vakon is ismert minden vonalat és vágányt, bekötött szemmel is bárhová eltalált.
Eszébe jutott, hogy van egy régi, használaton kívüli pálya, ami megkerüli a várost, de egy helyen vissza lehet vele kanyarodni a főtér felé. Már csak az volt a kérdés, hogy járható-e a sín ezen a régi, rozoga szakaszon, működik-e a váltója, és hogyan veszi rá a rablókat, hogy arra kanyarodjanak? Mivel Janó és bandája nem az eszéről volt híres, Donát bácsi akcióba lendült. – Uraim! – szólt határozottan. A következő váltót át kell állítani, ha a tanyára szeretnének jutni.
– Dehogy kell! – vágta rá Guruló Janó, itt a térképünk, én magam rajzoltam.
– De pont fordítva tartja.
Nézzen fel a Sarkcsillagra, abból rögtön kiderül, merre van észak, és nekünk arra kell mennünk. Janó nem mert vitatkozni, nehogy lebukjon a többiek előtt, hogy ő bizony nem ismeri fel a Sarkcsillagot, a többiek pedig nem mertek ellentmondani a főnöknek, így szépen visszakanyarodtak a város felé, és hamarosan begurultak egyenesen a főtérre. A tömeg éljenzésbe és vidám fánkevésbe kezdett, a rendőrkapitány pedig azon melegében bilincset tett a nagy vonatrablókra. De egy-egy vigaszfánk azért még nekik is jutott!
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt