Pazar rendezvényt szervezett a MÁV az önkormányzatokkal együttműködve a Dombóvár-Bátaszék vasútvonal átadásának 150. évfordulója alkalmából a múlt hétvégén. Az 50-es vonalon a különböző összeállítású, M41-es dízelek által vontatott retró vonatok mellett nosztalgiajárat is közlekedett, az állomásokon pedig igazi fesztiválhangulat uralkodott.
Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a múlt hét végén a Dombóvár és Bátaszék vonal átadásának 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség. Tolna vármegye első vasútvonalán 1873. július 20-án indult el a forgalom, ennek tiszteletére szervezett a MÁV-VOLÁN-csoport ünnepséget közösen a helyi önkormányzatokkal. A MÁV 50-es számú vasútvonalán az emlékünnep és a Csörgő 50 programsorozat részeként különböző összeállítású retró vonatok közlekedtek, no és az ilyenkor elmaradhatatlan nosztalgiajárat, amelyet a MÁV Rail Tours nosztalgia 424-es gőzmozdonya vontatott. Emellett szombaton és vasárnap a menetrend szerinti személyfordákban a MÁV-START két M41-es Csörgője pendlizett, egy narancs és egy eredeti festésű mozdony, a 2103-as „Kishármas”, poznani fülkés kocsikkal illetve egy olajzöld ingaszerelvénnyel. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: a nosztalgiajárat „telt házzal” közlekedett, a Csörgős vonatok ablakaiban vasútbarátok és vasútfotósok csüngtek, az állomásokon pedig szombaton olyan forgatag volt, amire valószínű még nem volt példa az 50-es vonalon. Bátaszék állomásán több ember lehetet ezen a napon, mint a fénykorban, a 70-es, 80-as években pénteken vagy vasárnap délután. Igazi fesztiválhangulat uralkodott minden állomáson, ahol a nosztalgiajárat megállt. Jó volt látni, hogy az önkormányzatok és a vasutasok összefogásának ilyen jól szervezett és jó hangulatú rendezvény lett az eredménye.
A 424-es által vontatott emlékvonat Dombóvár alsó állomásról menetrend szerint 9:08-kor indult, hat kocsival vágott neki a Völgységet átszelő hatvan kilométer hosszú útnak. A MÁV pécsi igazgatósága még arra is ügyelt, hogy akik esetleg késve érkeznek, azok se maradjanak le az ünnepségről, ugyanis az emlékvonatot egy BCmot motorkocsi követte, amely Máza-Szászváron érte utol a 424-es által vontatott szerelvényt, így volt közvetlen csatlakozás. Ezen a reggelen egyébként a Budapestről érkező Rippl-Rónai IC is megállt Dombóvár alsón, ráadásul késés nélkül érkezett, így rögtön át lehetett szállni a nosztalgiavonatra. A vonat Bátaszékig Csikóstőttős, Mágocs-Alsómocsolád, Szalatnak, Máza-Szászvár, Nagymányok, Hidas-Bonyhád és Cikó állomásokon állt meg. A hosszú menetidőt az eredményezte, hogy az állomások többségén ünnepségek voltak, Dombóváron, Máza-Szászváron, Hidas-Bonyhádon és Bátaszéken koszorúzással, ünnepi beszédekkel és emléktábla-avatással egybekötve. Eközben az érdeklődők felszállhattak, belülről is megtekinthették a kocsikat, a gyerekek, illetve a vasút iránt rajongók pedig az álló mozdonyra is felkapaszkodhattak. Talán ez volt a legnépszerűbb program, hiszen mindenhol sorok álltak a mozdony mellett. Mágocs-Alsómocsoládon a vasútfotósokkal szembejövő Csörgős ingát kellett bevárni, az első hosszabb megállás a Mecsek északi részén, a festői környezetben fekvő Szalatnak állomáson volt, ahol fél óra is elég volt ahhoz, hogy a helyiek elkápráztassák a vonat utasait. A megállóban ugyanis friss lángost sütöttek és meggyes rétest is lehetett kóstolni. Máza-Szászvár állomáson a Mázai Bányász Fúvószenekar fogadta a szerelvényt. Ez a zenekar 1952-ben alakult, és a mecseki szánbányák bezárása óta Máza önkormányzata működteti. Valószínű, hogy ennyi ember még nem volt az állomáson, mint abban az ötven percben, amíg a vonat ott tartózkodott, hiszen a peronon lépni se lehetett.
Hasonlóan Nagymányok megállóhely szűk peronján sem, ahol a Nagymányoki Székelykör Egyesület kórusa és a városi fúvós zenekar fogadta a vonatot. Hidas-Bonyhád állomásra is olyan élet költözött arra a fél órára, amíg a vonat az állomáson tartózkodott, ami valószínűleg ritkán lehetett a 150 év alatt. Pedig itt még önálló ingavonat is járt Bonyhád és Hidas-Bonyhád állomások között, olyan szintű volt az ipar, leginkább akkor, amikor megvoltak a szénbányák. Egyébként a Bonyhádi hengermalom már 1860-ban megkezdte a működést, vagyis még a vasút érkezése előtt. Bátaszékre hajszál pontosan, 13.28-kor futott be a vonat, ahol igazi fesztiválhangulat uralkodott, ami egészen estig eltartott. Az ünnepi köszöntők és az emléktábla felavatása után Vasúttörténeti kiállítás nyílt a Restiben, az állomás utcafrontján felállított színpadon fellépett az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Best Street Team. A gyerekek szintén „birtokba vették” a gőzöst, és a BCmot-tal is lehetett utazni az állomás végéig és vissza. Délután a Bátaszéki Önkormányzat tűzoltói szórakoztatták habpartyval a közönséget, este pedig a Blues Travel Band adott koncertet. Ám még ezt megelőzően leleplezték az emléktáblát, és beszédet mondott Szabó Csaba, a MÁV Pályavasúti Területi Igazgatóság Pécs vezetője, Pintér Szilárd, Dombóvár polgármestere, Dr. Bozsolik Róbert Zsolt, Bátaszék polgármestere, továbbá Dr. Majdán János, vasúttörténész. Ő a szerzője annak a kiadványnak, amelyet az évforduló tiszteletére a nosztalgiavonat utasai között osztottak szét. Bátaszéknek a vasút hozott fellendülést, annak ellenére, hogy a forgalom azóta jelentősen csökkent, a helyiek ezt nagy becsben tartják: az állomás eredeti állapotában újult meg, és az önkormányzat védettség alá helyezte. A fénykorban, még a múlt század első felében közvetlenül hálókocsival lehetett innen utazni az Adriára, az itt megpihenő vagy átszálló utasok pedig a Restiben a 36 centiméter átmérőjű tányérról is lelógó bécsi szeletet fogyaszthattak, amihez két zsömle és egy korsó sör járt. A július 22-én tartott ünnepségnek azonban ehhez hasonló híre ment, ezt minden bizonnyal szép emlékként tartják meg az itt megjelentek.
Felkészülés a gőzmozdonnyal
Bár viszontagságosnak semmiképpen nem nevezhető az az út, amíg egy gőzmozdony eljut egy-egy nosztalgiajárat helyszínére, annyi bizonyos, hogy komoly és időigényes munka egy gőzmozdony felkészítése ilyen utakra. Mint ahogy Fábry Péter, a bátaszéki emlékvonat mozdonyvezetője elmondta, 10-12 órát is igénybe vehet, amíg felkészítik az útra a 424-es Bivalyt. Ez tartalmazza a nélkülözhetetlen szereléseket, javításokat, kenéseket, illetve a mozdony feltöltését üzemanyaggal és vízzel. Utóbbi különösen fontos, hiszen a 24 köbméteres tartályban elhelyezett vízkészlet körülbelül 140 kilométerre elég. Ebből éppen kijönne a Dombóvár-Bátaszék oda-vissza út, viszont a pálya nyomvonalvezetése, a sok emelkedő miatt nem érdemes kockáztatni – mondta Fábry Péter. Ezért Bátaszéken újbóli vízvételre volt szükség a pihenőidőben, vagyis az ünneplés idején.
Éppen ez a szép a gőzmozdony vezetésében – magyarázza a vezér. Sokkal időigényesebb a működtetése, többet kell vele dolgozni vezetés közben is, mint egy dízel vagy villamosmozdonnyal, és a fűtővel egymásra vagyunk utalva. Ha valamit nem csinálunk jól, a mozdony egyszerűen leáll. Viszont ha jól végezzük a munkánkat, azt meghálálja, rendkívül simán és kényelmesen megy ezzel a hat kocsival, viszont még hátravan a mőcsényi alagút előtti emelkedő. A beszélgetés a vezérállásban Cikó állomáson történt, viszont a mozdony simán vette az akadályt, az alagút előtti nyolc ezrelékes emelkedőt, bár egy kicsit kormosabb lett körülötte a levegő, mintha az Alföldön robogott volna.
Azért is becsületére legyen mondva ez a teljesítmény, mert a 424-247-es mozdony nem mai darab, még 1955-ben gyártották, azóta rója a kilométereket a magyarországi hálózaton. Szombathelyen, az egykori fűtőházában is nagyon szerették ezt a masinát, nem volt vele különösebb gond, vitte rendületlenül a távolsági személy- és tehervonatokat, nem véletlenül kapra ez a típus a Bivaly becenevet.
