„Hosszú perceken keresztül csak a becsapódások zaja hallatszott” – „Imádkoztunk, hogy ne jöjjön egy még nagyobb autó” – „Kifulladásig dolgoztak a mentők – tragikus vasárnapot jegyzett Fejér megye” – hasonló címek sorjáztak a sajtóban és a tévéhíradókban 2024. február 25-én. A dermesztő beszámolók mellett kevesebb figyelem jutott arra (sőt néhány fals hír is becsúszott…), hogy a Volánbusz 1184/102-es járatán utazók egy karcolás nélkül „megúszták” a 40 járművet érintő, számos sérüléssel és sajnos halálos áldozattal is járó tömegbalesetet. Mi is történt pontosan az M7-esen február 25-én reggel? Erről faggattuk Varga Istvánt, aki az életveszélyes közlekedési helyzetben a Nagykanizsáról Budapestre tartó buszt vezette.
Volánbuszos kollégánk a szokott időben, 5:40-kor indult Nagykanizsáról, a Velencei-tóig gyönyörű napsütéses idő volt, az utasok jókedvűek voltak, munkatársunk is jó hangulatban, kényelmes, 100 km/h-s tempóval haladt a belső sávban. Az M7-es Pest felé vezető oldalán, Velencénél lévő benzinkút előtt azonban váratlanul megváltoztak a látási viszonyok. István elsődlegesen a sűrű párát érzékelte, de a későbbi híradásokból már tudjuk: az időjárási körülmények (azaz a ködfoltok), illetve egy kápolnásnyéki, 1500 m²-en égő csirketelep füstjének szerencsétlen együttállása okozta, hogy a tó északkeleti végénél tejfehér köd szállt az autópályára.
– Rögtön lassítottam, az események azonban hihetetlen módon felgyorsultak. Tizedmásodpercek alatt játszódott le az egész jelenet: a sávokat elválasztó szaggatott vonalakból hirtelen már csak hármat láttam magam előtt, majd 100 méteren belül már csak kettőt, egyet, végül szinte semmit – mondja Varga István. – Észleltem, hogy a szélső sávban nincs senki, sikerült óvatosan kihúzódnom oda, de néhány méteren belül nyilvánvaló volt, hogy már ott is állnak autók, csak nem látni őket a sűrű ködben. Végül a benzinkúttól induló gyorsítósávba húzódtam ki, benyomtam a vészvillogót, és teljesen leállítottam a buszt. Még át is futott az agyamon, hogy ezt, hála az égnek, megúsztuk, de abban a pillanatban hallottam a csattanást: nekem lökték a mögöttem lévő, már szintén álló személyautót. Mint kiderült, a kettővel hátrébb lévő pick-up fékezés nélkül szaladt bele a busz mögött álló Toyotába, amelyet így szabályosan betolt a Setra alá. Szerencsére a buszon ülőknek semmi bajuk nem lett, a körülöttük lévő járművekben azonban rengeteg sérült volt: sokkos állapotban lévő gyerekek, agyrázkódást kapott vezetők és utasaik, illetve olyan autósok, aki ép bőrrel megúszták a tömegbalesetet, de nem volt hova menniük, ezért továbbra is folyamatos életveszélynek voltak kitéve. – Megkértem őket, hogy üljenek be a buszba, az üres üléseket ők töltötték meg. A busz funkcionált elsősegélypontként, menedékhelyként, melegedőként, pihenőként – emlékszik vissza munkatársunk. A több híradásban is elhangzó „információ”, amely szerint a buszon négyen sérültek meg, teljes félreértés volt; az a négy ember valójában már sérültként került a buszra, a kiérkező mentők pedig – egy helyszíni vizsgálat után – jobbnak látták, ha hordágyon viszik le őket a fedélzetről.
Az Országos Mentőszolgálat számai drámai képet mutatnak a tömegkarambolról: sajnos halálos áldozat is volt, súlyosan 4-en – köztük egy gyermek –, könnyebben 14-en – köztük is volt gyermek – sérültek meg. A halálos áldozat abban a személyautóban volt, amely fékezés nélkül szaladt bele egy álló kamionba, Istvánéktól körülbelül 20 méterre, ráadásul a belső sávban, tehát ott, ahol eredetileg a busz is haladt. A helyszínen 40 tűzoltóegység, 16 mentőautó és 2 mentőhelikopter dolgozott folyamatosan, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság összesítése szerint összesen 40 jármű volt érintett a balesetben. Aki látta a felvételeket a helyszínről, megerősítheti, nem volt túlzó a cím, amely úgy fogalmazott: február 25-én reggel roncsteleppé változott az M7-es kápolnásnyéki szakasza. Kollégánk elmondása szerint egyébként a helyszínelés, a „saját lábukon” távozni tudó járművek átengedése rendkívül szervezetten ment, de még ennél is gyorsabban sikerült elérni, hogy a Székesfehérvárról érkező mentesítő járatot átengedjék, és a több tucat roncsautó között a helyszínre navigálják, így a fedélzeten lévő körülbelül 25 fő folytatni tudta útját a Népliget felé. – Volt egy idős házaspár, akiket nagyon szorított az idő, kétségbe esve kértek: mondjak valami tippet, mert indul a repülőgépük Skóciába, évek óta nem látták az unokáikat. Nekik azt tanácsoltam, hogy a benzinkútra próbáljanak taxit hívni; végül szerencsére időben odaértek Ferihegyre – nyugtat meg minket munkatársunk. A mentesítő buszra való átszálláskor az utasok kedves, emberi gesztusokkal mutatták ki hálájukat Istvánnak. – Egy néni leszálláskor odafordult hozzám: „Tegnap sütöttem ezt a buktát, viszem a családnak, de hagyok itt belőle, mert attól félek, maga még sokáig itt lesz.” Egy másik hölgy pogácsával lepett meg, de olyan is volt, aki a müzliszeletét adta nekem. Komolyan mondom, megható volt a figyelmességük – mondja kollégánk.
Az utasok nemcsak ott személyesen, de írásban is kifejezték hálájukat, idézünk néhány, a Volánbuszhoz eljutott levélből:
Saját és utastársaim nevében szeretnénk a sofőrnek köszönetet mondani, hiszen az ő gyors reakciójának, figyelmének köszönhetjük, hogy nem történt nagyobb baj. A ködöt és füstöt látva azonnal lassításba kezdett. Továbbá szeretnénk megköszönni az ebben a helyzetben nyújtott megnyugtató személyiségét, hiszen a teljes biztonságot sugározta jelenlétével. A helyszínen is megköszöntük neki több utastársunkkal együtt! Köszönjük szépen, hogy ilyen vezetővel lehettünk ebben a helyzetben! További jó utat mindenkinek!
Ezúton is szeretném megköszönni a buszsofőrnek a szakmai hozzáértését és emberséges hozzáállását, hogy a rossz látási viszonyok és rettenetes körülmények között milyen jól helytállt. Nagyon jól reagált az úton bekövetkezett veszélyhelyzetre, így minden buszon utazó szerencsésen megúszta a balesetet. Sok balesetmentes kilométert és minden jót kívánok a sofőrnek!
Hogy munkatársunk milyen stabil személyiség – nemcsak az utasok, de a busztársaság életében is –, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen idén szeptemberben lesz 40 éve annak, hogy volános lett. Ipari tanulóként kezdte, dolgozott vezénylőként is, sőt közlekedésmérnöki diplomát is szerzett, de az igazi szerelme a buszvezetés. Ami azt illeti, balesetmentes kilométerből már eddig is rengeteget gyűjtött: három éve vehette át az „1 millió 750 ezreseknek” járó elismerést; ha az általa megtett átlagos távolságokkal számolunk, nagyjából nyáron elérheti a 2 milliós határt. Kívánjuk neki, hogy a 40 éves és a 2 milliós fordulóval egyszerre aranyozza be 2024-et, és – az utasok mellett – természetesen mi is gratulálunk profi helytállásához az extrém balesetveszélyes szituációban!