Neked van kedvenc játékod?
És kedvenc játékboltod?
A „Kedvenc”? Szinte sejtettem. A „Kedvenc” nevű játékbolt sokak nagy kedvence, hiszen itt minden van, amire csak vágyik az ember, és mindent lehet, amit máshol nem. Megfogni, kipróbálni, játszani, hangosan kacagni, szaladgálni és még durcizni is, bár ez utóbbi kizárt, hiszen ahol mindent lehet, ott miért hisztizne bárki is? Nem,
nem! A „Kedvenc” játékboltban csak jókedv és öröm van, semmi más! Legalábbis napközben. Mert éjszaka a feje tetejére áll minden, jobban mondva, életre kel minden, ez nem vicc! A játékboltban tavasszal különösen izgalmasan teltek az esték, hiszen mindenki leste, várta, figyelte, hogy új lakókkal bővüljön a csapat. A nagy esemény pedig nem más volt, mint hogy megszülessenek, egészen pontosan kikeljenek a kis dínók a tojásokból. Ugyanis ebben a boltban legalább annyi dinoszaurusz „élt”, mint a Jurassic Parkban. Mindenféle fajta és színű, kicsi és nagy, szelíd és vad, tüskés és szárnyas, növényevő és ragadozó… Így előszeretettel jártak ide az ifjú paleontológusok, régészek, kutatók és tudósok is.
A dínó szülők esténként árgus tekintettel, egyre türelmetlenebbül figyelték a tojásokat. De semmi. A tojások csak ott pihentek moz - dulatlanul. A következő este is és az azt követő este is. Már kezdett elterjedni a boltban a pletyka, hogy ezek mind záptojások, és idén egyetlen kis dínó sem dugja ki az orrát. Ám egy este különös zaj törte meg a feszült csendet. Először csak egy halk reccsenést lehetett hallani, majd még néhányat, rögtön utána pedig egy hatalmas üvöltést. Az első, aki kibújt a tojásból egy T-Rex bébi volt, egy igazi kis vadóc. Első mozdulatával rögtön beleharapott egy labdába, ami természetesen azonnal kidurrant, méghozzá akkora hanggal, amitől Morci, mert ki tudja miért, de ezt a nevet kapta, még dühösebb lett, és szinte egy mozdulattal keresztülharapott vagy 10 fakardot, 3 fapajzsot és 9 lézerkardot. Mire a szülei észbe kaptak, már jelentős volt a kár, ezért gyorsan teletömték a hasát. Így, ha kis időre is, de mindenki biz tonságban érezhette magát. Most már csak azon izgult az egész játékbolt, hogy a testvérei ne legyenek ilyen fenevadak.
Szerencsére nem lettek. A tesók igazán kedvesek és barátságosak voltak mindenkivel, és a boltot sem akarták a feje tetejére állítani. Ahogy a többi kis dínó sem. Mert természetesen nemcsak Tyrannosaurusok keltek ki ezidőtájt, hanem kis Diplodocusok, Stegosaurusok, Triceratopsok és persze raptorok. Így éjszakánként, amikor életre kelt a játékbolt, egész óvodányi dínóbébi szaladgált a polcok között, amikor elkezdték felfedezni a világot. Ezzel nem is lett volna semmi baj, sőt mindenki örült a lakóknak, csak hát Morci, ő nem fért a bőrébe! A méregzsák kis T-Rex nem nyughatott egy percre sem, pihenésről, pláne délutáni alvásról hallani sem akart, ráadásul folyton valamilyen bajba keveredett. Egyszer a pónikat rémisztgette, máskor az unikornisokat szerette volna kicsit megkóstolni, majd az állatkertben nézett szét, de a szülei szerencsére mindig időben odaértek. Hiába tanították, hiába magyarázták, hogy itt békességben él együtt mindenki, a kis T-Rex ezt nem akarta megérteni. Apukája egész álló nap csak loholt utána, anyukája pedig már lyukat beszélt a hasába – mindhiába…
Morci nem hallgatott senkire. A kis T-Rexnek lassan már egy barátja sem maradt, még az ovis csapatból sem. Akaratossága, állandó rombolása és gúnyos megjegyzései miatt nem szerettek vele játszani. Ő viszont ettől csak még morcosabb, még dühösebb lett, nemcsak másokra, hanem az egész világra. Pedig a szülei ugyanúgy szerették most is, akárcsak a többi testvérét. Ekkor az apukájának eszébe jutott valami. – Gyere, fiam! – szólt egy este. – Elviszlek egy különleges helyre, ahol szerintem még nem jártál. A két Tyrannosurus rex felkerekedett, és meg sem álltak a játékbolt hátsó sarkáig, ahol az óriás terepasztal volt. Itt éjjel-nappal hatalmas élet folyt, nem volt megállás egy percre sem. Zakatoltak a vonatok, sípoltak a gőzösök, robogtak a buszok és autók mindenfelé. Morcit ámulatba ejtette e különleges világ. A vadóc kis dínó egészen megváltozott és lecsendesedett. Rácsodálkozott a vonatokra, ahogy ott zötyögtek és pöfögtek. A zakatolásuk egészen megnyugtatta. Az apukája csendesen mosolygott magában, hiszen biztos volt benne, hogy fiának tetszeni fog ez a hely. Ahogy ott nézelődtek, egyszer csak megállt előttük egy hatalmas mozdony. Rákacsintott, és így szólt a dínóhoz:
– Lenne kedved vonatozni egyet?
– Hogy nekem? – csodálkozott Morci.
– Ki másnak? Szívesen elviszlek egy körre. Gyere bátran, pattanj fel!
Morcinak ezt nem kellett kétszer mondani. Máris ott termett, és egész éjjel, a bolt reggeli nyitásáig mást se csinált, csak vonatozott. Bebarangolták az összes pályát, és miután összebarátkoztak, jót nevettek azon, hogy az egyikük egy Traxx, a másikuk pedig egy T-Rex. Morci innentől kezdve minden éjszakáját itt töltötte, bár eleinte itt is sikerült néhány galibát okoznia. Mindent ki szeretett volna próbálni. Hiába szólt neki Traxx, hogy a sorompó és a szemafor nem ehető, néhányba azért belekóstolt. Majd, amikor a személyszállító kocsit próbálta ki, megfeledkezett a saját méretéről, és sikeresen beszorult a WC-be… Ez már kicsit Traxxnak is sok volt, de nagy nehezen azért sikerült kiszabadítani a T-Rexet. Végül a kis fenevad úgy megszerette a vonatozást és Traxxot, hogy egészen megszelídült. Az anyukája pedig minden reggel az egyik nyitott tehervagonban, ami egy dínóbölcsőnek is tökéletes volt, ringatta álomba az ő nem is olyan kicsi dinócskáját.
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt