„Persze tudtam, hogy milyen motívumok lesznek a busz két oldalán, hiszen én készítettem a tervet, de egy az egyben, »3D-ben« látni egy működő, mozgó járművön… Ez szokatlan, nagy élmény volt” – mondja Bordács Anna. Ismerjék meg a Volánbusz utastájékoztatási szervezetének munkatársát, a nosztalgiaautóbusz-dekorációs pályázat első helyezettjét!
Nagy büszkeségünk, hogy volános kolléga munkája bizonyult a legjobbnak a nosztalgiaautóbusz-dekorációs pályázaton, de kérjük, avasson be minket a titokba: hogyan vezet egy utastájékoztatási főmunkatárs útja odáig, hogy első helyezést érjen el egy megmérettetésen, ahol grafikai művek versenyeznek?
Bár a titulusomból nem feltétlenül derül ki, az az igazság, hogy a munkám nagy részét a grafikai tervezés teszi ki. A vizualitás az eredeti szakmámtól sem áll távol: térképész-geoinformatikus szakirányon végeztem az ELTE-n.
Méghozzá a Kalandregényekben szereplő útvonalak rekonstruálása korabeli térképek alapján című szakdolgozattal! Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Willy Fogból és Nils Holgerssonból diplomáztak…
Ha még azt is hozzáteszem, hogy eredetileg csillagász szerettem volna lenni, és az egyetem után a könyvtervezésbe is belekóstoltam, mire eljutottam a vizuális utastájékoztatásig, akkor még kacskaringósabbnak hangzik a történet.
Haladjunk szép sorjában! Már gyerekkorában csillagásznak készült?
Igen, bár rögtön hozzá kell tegyem, hogy rajzolni is szerettem… Mindenesetre az volt az eredeti elképzelésem, hogy a rajz megmarad hobbinak, és a csillagászattal foglalkozom majd hivatásszerűen. Aztán az egyetemen láttam, hogy a fizikához kapcsolódó tárgyak nem mennek úgy, ahogy elképzeltem, a matematikával és a grafikával viszont nem volt probléma, tehát a térképészethez-geoinformatikához kapcsolódó tárgyakból jó voltam, szerettem is őket, ezért végül ezt a szakirányt választottam. Az addigi fő csapásirány, a csillagászat mint érdeklődési kör maradt meg, a hobbimból pedig szakma lett – röviden úgy is összefoglalhatjuk, hogy „sorrendet cseréltem”.
A térképészettel már jóval közelebb kerültünk a vizualitáshoz, de hol, mikor jött be a képbe a közlekedés világa?
Miután megszereztem a BSc-fokozatot, elkezdtem a mesterképzést, de azért szétnéztem a munkaerőpiacon is, és a BKK éppen gyakornokokat keresett. Jelentkeztem, felvettek, és annyira megtetszett a munka, hogy a következő vizsgaidőszakot már ki is hagytam… A BKK-s gyakornoki idő leteltével, néhány hónapos szünet után jöttem a Volánbuszhoz.
De ha minden igaz, ezt a közbülső néhány hónapot sem töltötte tétlenül – jól nyomoztuk vissza, hogy ebben az időszakban vágott bele a könyvtervezésbe?
Igen, több pályázaton is indultam; nagyon jó érzés volt, amikor az egyiken én végeztem az első helyen, és kézbe vehettem, végiglapozhattam, megszagolhattam azt, amit papíron megálmodtam: az Antihygge című regényt. Ez volt a legsikeresebb tervem, de abban az időszakban elég sok grafikai pályázaton indultam, számos könyvborítót, logót, arculati tervet készítettem. Mostanában, munka mellett már kevés időm jut ilyesmire.
Kivéve, ha a Volánbusz nosztalgiaautóbusz-dekorációs pályázatot ír ki!
Ezt a ziccert valóban nem tudtam kihagyni… Jó lehetőségnek éreztem a gyakorlásra, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy szinte semmilyen tapasztalatom nem volt a járműgrafikában. Azt hiszem, erre az esetre nyugodtan alkalmazható a mondás, hogy az esélytelenek nyugalmával indultam.
Vagy egy másik mondás, a „szűz kéz szerencsét hoz” – hiszen elsőre 10-est lőtt! A munkája során soha nem dolgozott jellegrajzokkal?
Egyetlen egyszer kellett jellegrajz alapján látványtervet készítenem, de jellemzően inkább térképeket, utastájékoztatási anyagokat, menetrendi kiadványokat tervezek.
Majdhogynem „elsőbálozóként” nem volt nagyon szokatlan a járműgrafikai munka? Nem érezte úgy, hogy teljesen idegen terepen mozog?
Szerencsére nem. Hozzá kell tennem, hogy a nyomdai előkészítés nem a mi feladatunk volt, tehát ilyen típusú, speciális szaktudásra nem volt szükség; arra kellett figyelni, hogy a karosszériához pontosan illeszkedjen a rajz. Sokat tervezgettem, ötleteltem – a megvalósítás ehhez képest kifejezetten gyorsan zajlott.
Annyi kulisszatitkot elárulhatunk, hogy a hatvani retrórendezvény látogatóihoz képest csak alig néhány nappal korábban láthatta a tervei szerint felmatricázott 397-es Ikarust. Nagy meglepetés volt?
A méretek, a lépték volt nagyon furcsa. Azt persze tudtam, hogy milyen motívumok lesznek a busz két oldalán, hiszen én készítettem a tervet, de egy az egyben, „3D-ben” látni egy működő, mozgó járművön… Ez szokatlan, nagy élmény volt. Remélem, a nagyközönségnek, a retróprogramok résztvevőinek is ilyen örömet okoz, mikor élőben meglátják.