Hazánk dél-keleti szegletében különleges kiállítás rejlik. A Vasúttörténeti Park után Szentesen található Magyarország második legnagyobb vasúttörténeti gyűjteménye, mely különleges járműveket, pályákat, régi emlékeket és egy csodaszép parkot egyaránt magába foglal. Valkai Csaba nyugalmazott vasutas kollégánk mesélt a Motorgarázs látványosságáról.
Valkai Csaba, a Vasúttörténeti Alapítvány kurátora különleges küldetést vállalt magára. A mellékvonali vasúti közlekedés emlékeit őrzi, és mutatja meg vonzó formában az érdeklődőknek. Mozdonyok, motorkocsik, mini hajtánypálya és megannyi érdekesség várja a látogatókat, akik néhány járműben a géptereket is megcsodálhatják. – „35 évig voltam vasutas, 1970-ben kerültem Szentesre szerelőnek, majd ötévente változott a beosztásom” – kezdi történetét Valkai Csaba. – „Voltam mozdonyvezető, részlegvezető, majd reszortosként mentem nyugdíjba, 2005-ben búcsúztattak. Tősgyökeres szentesi vagyok, édesapám, bátyám is vasutas volt. Két nagyfiam van, de ők nem ebben az irányban mentek tovább.” – Csaba nyugdíjaskora óta őrzi, csinosítja a Motorgarázs melléképületeiben kialakított gyűjteményt. Számos szoba az ő keze által menekült meg a teljes pusztulástól, mert más nem foglalkozott velük.
A kiállítás ötlete
2004-ben szervezeti változások miatt veszélybe került a gyűjtemény jövője, az akkori vezetők nem nézték jó szemmel az évtizedek alatt felhalmozott emlékeket és régi járműveket. Minden gazdátlanul maradt, mígnem 2005-ben Csaba összefogott Szentesen néhány vasútbarát kollégával, és elintézte, hogy a Motorgarázsban összegyűjtött és megőrzött vasúttörténeti gyűjtemény a Vasúttörténeti Alapítványhoz tartozzon. A Jendrassik György Gépészeti Főnökség munkavállalóinak önzetlen társadalmi munkájával és adományaiból jött létre a mai látogatóközpont, a Motorgarázs múltját, a mellékvonali motorkocsis közlekedést, gépészetet feldolgozó gazdag dokumentáció és tárgyi gyűjtemény.
A gyerekek kedvenc helye
Csaba engedi be a látogatókat, és lelkiismeretes idegenvezetőként magyarázza a gyűjtemény történetét.
„Volt itt teljesen elhagyott raktárépület szétrombolt irodákkal, folyt a víz, mert nem zárták el, pokoli állapotok uralkodtak. Repedtek a falak, a mennyezet… Egyedül tettem rendbe mindent, a Vasúttörténeti Alapítvány és a korábbi polgármester anyagi támogatásával. Ez egy élet munkája” – meséli büszkén. – „Sokan megfordulnak itt, gyakran jönnek iskolások, nagycsoportosok, táborozók megnézni a kincseket. Vagy a szentesi lakosok hozzák el az unokákat. Nem verjük nagydobra a kiállítást, nem hirdetjük, csak szájhagyomány útján értesülnek rólunk. Az a fontos, hogy jöjjenek kedves emberek, akik szívesen megismerik a gyűjteményt.
A közel 2000 m2-es területet az eltelt évek során a gondoskodás, a figyelem és a sok-sok munka kifejezetten esztétikus, vonzó, barátságos hellyé tette.
A látogatóközpont ingyenes. Ha kell valamire pénz, a Vasúttörténeti Alapítvány szponzorálja a szentesi gyűjteményt. Most jó állapotban van minden, nem is kell költekezni. Amit kell, azt megcsinálom a két kezemmel. Reggel bejövök, este hazamegyek, dolgozok, amíg látok. Csak délben megyek haza ebédelni.
A gyűjtemény értelmet ad a napjaimnak. Amit este lefestek, alig várom, hogy napvilágnál láthassam, mi lett belőle. Nincs besegítő emberem, mindent egyedül csinálok. Csak akkor kell segítség, ha fizikailag nem bírok megoldani valamit.”
