Napról napra több ezer kollégánk fáradozik azon, hogy zavartalan legyen a vasúti közlekedés. E rendszernek az irányításában és működtetésében vannak, akik közvetett, és vannak, akik közvetlen módon vesznek részt. Közéjük tartoznak a térköz-, illetve vonatjelentő őrök is, akiknek munkájáról most Szokai Ferencné térközőr kolléganőnket kérdeztük.
Minden szakmának és minden területnek megvan a maga nyelvezete a hozzá kapcsolódó szakszavakkal. Jelen esetben a forgalomról van szó, ezért a kevésbé jártas fülek számára is biztosan van egy-két ismerősen csengő kifejezés. Nekünk most a két legfontosabb fogalom a térköz és a térközjelző lesz. A térköz a nyílt vonal szakaszokra osztása annak érdekében, hogy a nyílt vonal ugyanazon vágányán egyszerre több vonat követhesse egymást, a térközjelző pedig a térközi közlekedésre berendezett pályán, a térköz elején felállított fényjelző, ami a vonatoknak ad különböző jelzéseket az adott szakaszra vonatkozóan.
Az időbeli elhelyezés nem, de a térbeli annál fontosabb. Hol tartózkodunk jelenleg?
A 12. sz. térközben vagyunk Nagykanizsa és Újudvar állomások között, a nyílt vonalon. Ez a 17. számú vonal, ahol a GYSEV és MÁV-START is közlekedtet vonatokat, a tehervonati forgalom is számottevő egy-egy szolgálat alatt.
Apropó szolgálat! Mi a feladata egy térközőrnek?
A térközrendszer lényege az, hogy a két állomás közötti nyílt pályát felosztják több részre. Ekkor a két állomás között nem egy, hanem annyi vonat lehet, ahány térközre van osztva. Mivel ezen a szakaszon a vonatok követési rendje – a hivatalos megnevezés szerint – nem önműködő és nem biztosított térközi, így az én feladatom a két állomás forgalmistájával való kommunikáció, valamit a térközjelző berendezés kezelése.
A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy ha például Újudvar felől jön egy InterRégió vonat, akkor az ottani forgalmista először előjelez nekem, majd külön jelzi, ha elhaladt a szerelvény. Én ennek megfelelően, ha tényleg minden adott, akkor szabadra állítom a térközjelzőt, ezáltal pedig az útátjáró berendezése tiltó jelzést ad a közúton közlekedőknek. Ha előttem is elközlekedett a szerelvény, akkor Nagykanizsának előjelentek, majd Újudvarnak vissza, szóval kvázi tanúskodok, hogy a vonat rendben elhaladt.
Említetted, hogy „ha minden adott”. Ezt mire értetted pontosan?
Ez a térköz anno három működő iparvágány-kiágazással is rendelkezett. A gabonaforgalminak, a gépgyárnak és az izzógyárnak is volt kapcsolata a vonallal, és elég nagy pezsgés volt itt egykor, ezért egy időben több szerelvény mozgását is koordinálni kellett. A vágányhálózatnak köszönhetően arra is volt lehetőség, hogy az éppen közlekedő tehervonatot félreállítsam, de ma már egyik gyár sem üzemel, ennélfogva a kiágazások sincsenek használatban, viszont tartálykocsis tehervonatok még akadnak errefelé.
Mindezek mellett mi az, amire kiváltképp oda kell figyelni?
Jól ismerjük a mondást, hogy a vasút veszélyes üzem, ezért ennek megfelelő komolyságot kell tanúsítanunk. Sokan azonban nem veszik komolyan, amivel súlyos károkat okozhatnak másoknak és persze maguknak is. Gyalogosan előszeretettel vágják le az őrhely mellett az utat, és öngyilkosjelöltek is fel-felbukkannak. Ráadásul mostanság egyre többször okoznak kárt az autósok a sorompókban, ami jócskán megnehezíti az én munkámat is, illetőleg a vágány foglaltságát jelző berendezések azok, amelyeknek a működését mindig figyelemmel kell kísérnem.
Miként kerültél a vasúthoz?
Sokakkal ellentétben én nem szövögettem kisgyerekkorom óta olyan terveket, hogy a vasútnál szeretnék dolgozni. Először 9 hónapig dolgoztam a bútorgyárban, majd utána mentem el a szakmunkásiskolába kárpitosnak tanulni. Édesapám viszont vasutas volt, így amikor befejeztem az iskolát, akkor az ő hatására úgy döntöttem, hogy elmegyek a vasúthoz. Mindig is tetszett ez a légkör, és a társaság is jó volt, de mégis későn jutottam erre az elhatározásra. Kezdésként vasútszakmai iskolába jártam ide Nagykanizsára, majd miután ezt elvégeztem, sorompókezelőként lettem a vasút alkalmazottja.
Miként esett a választás pont a sorompókezelői munkára?
Nőként nem sok lehetőségem volt a különböző szakmákat illetően. Mozdonyt ugye nem vezethettem, váltót se állíthattam, forgalmista pedig rengeteg volt, így végül a Csengery úti átjáróban kezdtem a vasúti szolgálatomat.
Mi vezetett arra, hogy aztán térközőr legyél?
Három évig dolgoztam sorompókezelőként, majd elmentem gyesre. Mire visszajöttem, gépi vezérlésű sorompók váltották fel az emberi kezelésű szerkezeteket, tehát megszűnt a munka az ottani őrhelyeken. Az volt a szerencsém, hogy itt a térközben a kolléga éppen akkor készült nyugdíjba menni, így felszabadult egy hely. Az állomásfőnöknél megcsináltam a kötelező vizsgákat, ezt követően egy hónap múlva már itt vettem fel a szolgálatot, valamint kezeltem a berendezést.
Az itteni munkavégzés nem feltétlenül szokványos a vasutasközegben, hiszen az adott műszakban a feljelentkezéstől, illetve lejelentkezéstől eltekintve nem találkozol a kollégákkal. Mindezek ellenére tudjátok valamilyen formában tartani a kapcsolatot?
Persze! A tanfolyamról többen is a területen dolgoznak jegyvizsgálóként, de a többi térközőr kollégával is jó a viszonyunk, ugyanis szinte egy időben kerültünk ide. Akkortájt szűntek meg a vonatfelvevő és kocsifelírói munkakörök, ezért többen is átképzés után jöttek ide. Jelenleg összesen öten dolgozunk itt váltásban, és egy kivételével mind nők vagyunk.
Tehát akkor amúgy is van egyfajta összetartó erő?
Abszolút mértékben! Mi négyen – meg persze a férfi kollégánk is – igyekszünk rendben tartani az őrhelyet. Például ezért is némi „házi termesztésű” zöldséggel még inkább komfortossá tesszük a szolgálati helyet. Ennek hála azóta paprika, paradicsom és uborka is terem itt.
A vasút mellett a család és a szabadidő harmonikus eltöltése is nagyon fontos. Kikkel és miként tudod megosztani a szabadidődet?
Egy lányunk meg egy fiunk született, a lányomnak hála pedig már három unokánk is van. Mivel ők Budapest mellett élnek, így nem tudunk, vagy nehezebb annyi időt együtt töltenünk, mint szeretnénk, de igyekszünk minél többet kihozni a helyzetből. Ráadásul a férjem és a fiam szintén a vasútnál dolgozik több műszakban, ezért nem túl egyszerű összehangolni a családi programokat. Anno, amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor az volt a cél, hogy ne kerüljünk egy műszakba, most már viszont pont az ellenkezőjére törekszünk.
Hogyan ismerkedtetek meg a férjeddel?
Ahogy én is, úgy ő is itt Nagykanizsán dolgozott és dolgozik mind a mai napig. Ő a kezdetek óta az állomáson teszi a szolgálatát, én meg onnan alig egy kilométerre, a Csengery úti átjárónál kezdtem. Egy túrban voltunk, és az egyik kollégánk mutatott be minket egymásnak, a többi pedig már történelem.
