A Hollánok dicsősége és tragédiája

Hollán Tragédia Anno

2019.05.28 08:45
szerző: Legát Tibor

100 évvel ezelőtt kegyetlen gyilkosság történt a Lánchídon: lelőtték Hollán Sándort és fiát, ifj. Hollán Sándort. Az 1919-es Tanácsköztársaságot sokan sokféleképpen magyarázták, nevezték „dicsőséges 133 napnak”, és „pokoli vörösterrornak” is. Annyi bizonyos, hogy a 100 évvel ezelőtt történtekkel kapcsolatban a történettudomány a mai napig adós egy olyan tárgyilagos elemzéssel, ami megfelelő fénytörésbe helyezhetné az akkori eseményeket.

De azt ennek hiányában is kijelenthetjük, hogy a Tanácsköztársaságnak számos olyan epizódja ismert, ami semmi szín alatt nem vállalható, ami kizárólag felháborodást kelt, szégyent hoz.  Az egyik ilyen Hollán Sándor nyugalmazott miniszteri tanácsosnak, és fiának, ifj. Hollán Sándor államtitkár-MÁV-igazgatónak a brutális meggyilkolása; a két férfit 1919. április 22-én éjjel hurcolták el Pauler utcai lakásukból a Vörös Őrség különítményesei, majd a Lánchídon mindkettőjüket fejbe lőtték és holttestüket a Dunába lökték. Tettüket tovább súlyosbítja, hogy a gyilkosságok inkább csak afféle „virtusból” történtek; a két Hollán semmivel sem volt nagyobb ellensége az új rendnek, mint az átlag; nem szervezkedtek, nem fogtak fegyvert Kun Béláék ellen, és mint az később kiderült, az volt a vesztük, hogy a házmesterük és a felesége szemet vetett a lakásukra.

 

A dicsőséges Hollánok

A Hollán család neve az 1848-49-es szabadságharcban vált ismertté. A bécsi hadmérnöki akadémián 1844-ben végzett Hollán Ernőt Kossuth emelte őrnagyi rangba, öccse Hollán Hugó századosként kényszerült bujdosásra a világosi fegyverletétel után. Amerikába menekült, az északiak oldalán vett részt a polgárháborúban, 1863-ban halt hősi halált. Az itthon maradt Hollán Ernőt bebörtönözték, szabadulása után talajjavítással kezdett foglalkozni, a Magyar Tudományos Akadémia is a tagjának választotta, de az 1860-as évektől a vasút mellett kötelezte el magát; a Déli Vasúttársaság főinspektora lett, 1865-ben írta meg híres emlékiratát Az olcsó vasutakról címmel, ami jóval megelőzte korát, ugyanis a helyi érdekű vasutak fontosságát hangsúlyozza. De Hollán Ernő a vasút mellett számos más területen is – például politikusként és katonaként – kibontakoztathatta tehetségét: 1865-től országgyűlési képviselő, 1867-től a közlekedési minisztérium, 1870-től pedig a honvédelmi minisztérium államtitkára volt. 1875-ben tábornoki rangot kapott, 1881-ben altábornaggyá léptették elő. Ő volt az, aki 1866-ban megalapította a magyar mérnökök és építészek egyletét, és ő volt a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottságának az első elnöke is.

A harmadik Hollán fiúnak, Adolfnak békésebb és kevésbé fordulatos élet adatott, mint testvéreinek. 1837-ben szerzett orvosdoktori diplomát Pesten, 1840-től Szombathelyen praktizált, később a pozsonyi közkórház igazgatója lett. Az ő fia az 1846-ban született Hollán Sándor, aki – vélhetően Ernő nagybátyja közbejárásra – a közigazgatási és gazdaságpolitikai pályát választotta az orvosi helyett. 1868-ban került a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumhoz, és kilenc év alatt ért karrierje csúcsára: 1887-ben a Postatakarékpénztár igazgatójává nevezték ki, innen ment nyugdíjba egy remekül prosperáló bankot hátrahagyva. 1905-ben, amikor a megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét, a következő lelkes szavakat írták róla: „Hatalmas számoszlopokat kellene ide rónunk, ha arról a sikerről akarnánk számot adni, ami Hollán Sándor munkáját kísérte; ezek a száraz számtömegek zengenék a legszebben az ő dicséretét. A nemzet takarékfilléreiből hatalmas milliók születtek a Postatakarékpénztár működése nyomán, örök hasznára hazánk tőkegyarapodásának. De szédületes számok beszélnek arról a működésről is, mellyel csekkforgalma révén szolgálja a magyar kereskedelmet a Postatakarékpénztár hatalmassá fejlődött intézménye”.

 

Minden gyanú felett

A kiváló bankár Sándor nevű fia 1873-ban született, és nagyon korán kiderült róla, hogy tehetsége apjáéhoz hasonló: 1895-ben segédfogalmazóként kezdte, s fokozatos lépett mind előbbre; 1910-ben államtitkár, miniszteri tanácsos, a MÁV igazgatója. „Nemcsak a bűnöknek, az erényeknek is megvan a maguk családfájuk. Utódról-utódra átöröklődnek, egy bizonyos fokig erősödnek, nagyobbodnak, s valamelyik pontnál halványodni kezdenek. Hollán Sándor, az államvasutak újonnan kinevezetett igazgatója élő bizonyság ennek a biológiai törvénynek. (…) Mindössze harminchét esztendős, e szeretetreméltó tulajdonságai és becsülésre méltó szellemi kvalitásai máris a kereskedelmi minisztérium legszebb pozícióba segítették. A pályafutás ív-vonalából könnyű megállapítani, hogy ez a karrier mely pontokat hagyja még maga mögött” – lelkendezett a sajtó kinevezésekor, mert senki nem gondolta még akkor, hogy a négy évvel később kitört háború, majd az azt követő forradalmak mindent felülírak.

Ha abból indulunk ki, hogy a MÁV az 1910-es évek egyik legjelentősebb hazai, méltán világhírű vállalata volt, akkor az ifj. Hollán tevékenységet sem kérdőjelezhetjük meg. Igaz ugyan, hogy 1913-ban, egy Hampel József nevű vasúti fogalmazó azzal kürtölte tele a sajtót, hogy Hollánt 10 ezer koronával megvesztegette az Általános Beszerzési Vállalat, de az ügyet végül úgy tisztáztak, hogy az igazgató önmaga ellen indított fegyelmi eljárást, a vizsgálat pedig bűntelenségét állapította meg. Ugyancsak nagy sajtónyilvánosságot kapott az az 1911-es epizód is, ami ifj. Hollán Sándor nagyvonalúságát emelte ki. Akkoriban a vasúti igazgatót külön fülke illette meg a vonaton – Hollán is így utazott – de ezt a Bicskén felszálló, hat tagú társaság nem akarta tudomásul venni. „Mivel a fülke le volt zárva, a társaság egyik tagja álkulcsot vett elő, az ajtót kinyitotta és a társaság berontott – írták a lapok, majd gyorsan hozzátették, a botrány azért maradt el, mert Hollán Sándor „inkognitóját föl nem fedve” megosztotta fülkéjét az agresszív utasokkal.

1917-ben, tizenkét évvel az apja után, az ifjabb Hollán Sándor is megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét, a sajtó ekkor így méltatta: „Ritka kvalitásai sokkal ismertebbek nemcsak pályatársai, de a magyar közélet vezető fiai előtt is, semhogy e királyi mementó nélkül is ne kellene az új kormánynak még fokozottabb mértékben és még az eddiginél is nagyobb munkakörben foglalkoztatnia a magyar közlekedésügynek e kiváló férfiát”.

De ekkor már nem sokáig végezhette munkáját. Az 1918. október végén kitört forradalom után elmozdították állásából, az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztárság szemében pedig apjával együtt ellenséggé vált. Vesztüket közvetve az okozta, hogy Karsai József nevű házmesterük feljelentette őket, de a végzetesnek mégis az bizonyult, hogy kiérkező különítményesek egyike, a korábban vasutasként dolgozó Lázár Andor Endre azután döntött a gyilkosság mellett, hogy ifj. Hollán a háború idején nem írta meg felmentését a katonai szolgálat alól.

 

Tárgyalás

A budapesti büntetőtörvényszék 1919. november 24-én kezdte tárgyalni „a Lenin-fiúk néven ismert terrorcsapat” bűnügyét, melynek fővádlottjai a csoport vezetői, Cserny József, Groó Géza és Schön Gábor voltak. Mivel a bíróság a perben kilenc gyilkossági ügyet összevont, a Hollánok megölését is itt tárgyalta, bár ebben a fővádlottak közül egyik sem vett részt, és csak Csernyt vádolták felbújtással. A tárgyaláson sikerült az esetet rekonstruálni, e szerint április 22-én a Vörös Őrség azt a túszszedő akcióját folytatta, amire a legfelsőbb helyről érkezett parancs. A csapat emberei általában listák alapján foganatosították a letartóztatásokat, Hollánék Pauler utcai lakásához „lakossági bejelentésre” érkeztek, a házmester Karsai József és felesége jelentette fel őket. A csapatot egy Mészáros Sándor nevű kőművessegéd és egy Lázár Andor Endre nevű egykori vasutas vezette. „Bejött a hálószobába egy hatalmas termetű katona és egy civil, aki kabátjába burkolózott. Nagyon ideges volt. Az uramat lecipelték és én az ablakon keresztül láttam, hogy a szegény apát is az autóra hurcolták. Egy katona ekkor fegyvert fogott az uramra. A vér megfagyott az ereimben” – mondta a bíróságon ifj. Hollán Sándorné, aki másnap férje keresésére indult. Járt a Tanácsköztársaság legbefolyásosabb alakjainál is, Kun Bélánál és Korvin Ottónál, de mindenhonnan elzavarták azzal, fogalmuk sincs, hol van a férje és az apósa. Az asszony csak jóval később tudta meg, hogy mi történt. „Amikor Lánchíd aljára értünk Hollánékkal, Lázár fölszólított, hogy vegyem elő a revolveremet. Én elkezdtem szabadkozni, néhány lépéssel odébb mentem, és ekkor pár pillanat múlva láttam, hogy Lázár és egy másik fölemeli a revolverét és rásüti a két Hollánra. Amikor összeestek, mindkettőt bedobták a vízbe. Amikor megérkeztünk a Batthyány-palotában lévő főhadiszállásra, nem tehettem mást, jelentést tettem Csernynek. Cserny cigarettával kínált meg, aztán elbocsájtott” – mondta az egyik tanú, Sáska Jakab detektív, a Hollán-család tagjai csak ekkor értesülhettek a tragédia részleteiről. Egyúttal arról is, hogy  gyilkosság értelmi szerzője Lázár Andor Endre volt. A bíróság Csernyt és Mészárost halálra, a Karsai házaspárt öt év börtönre ítélte. A szökésben lévő Lázár Andor Endre ellen pedig elfogató parancsot adott ki, de nem találtunk arra vonatkozó adatot, hogy sikerült-e elfogni.