Egy háromgyermekes édesanya útja a színpadig, avagy hogyan lettem a Naturál Testépítő Szövetség által rendezett verseny bajnoka
Három gyereket nevelek egyedül. Egyedül álltam színpadra is.
Már az első lányom születése után is próbáltam visszanyerni a szülés előtti formámat. Vágytam arra, hogy újra jól érezzem magam a bőrömben. De az igazi munka csak a harmadik kislányom születése után kezdődött.
Tudatosan kezdtem el építeni önmagamat – nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Már gyerekként is aktív voltam, mindig vonzott a fitt, izmosabb megjelenés. Tudtam, hogy ehhez nem elég csak „kardiózni”: kell az erősítés, a súlyzós edzés, a kitartás. Kipróbáltam a spinninget, a crossfitet, a hot-iron órákat. Oktatói képzésekre jártam, mert meg akartam érteni, mit miért csinálok. Az edzés lassan életformává vált.
Már a gyermekeim megszületése után megtanultam, hogy az anyaság nem korlát, hanem erőforrás. Az évek alatt nemcsak a testem alakult, hanem az étkezésem is teljesen megváltozott. Dolgozó nőként, egyedülálló anyaként nem volt mindig könnyű időt szakítani magamra, de hiszek abban, hogy az egészségembe fektetett energia hosszú távon a gyerekeim javát is szolgálja.
Nem profi sportoló vagyok, hanem egy nő, aki szeret mozogni, új célokat keres, és hisz a megújulás erejében. Tavaly eldöntöttem, hogy újra formába hozom magam. Belevágtam egy 3 hónapos kihívásba, amelyet egy fotósorozat koronázott meg. Ez megerősített: jó úton járok. Aztán jött egy újabb gondolat – egy régi bakancslistás álom: „Mi lenne, ha egyszer színpadra is állnék?”
Az 2025 év elején csatlakoztam egy naturál testépítést népszerűsítő kampányhoz. Arculati szereplő lettem, és ez megerősítette bennem, hogy valóban képes vagyok többre. Egyre csak motoszkált bennem a gondolat: „Mi lenne, ha versenyeznék is?” Elindult bennem valami, ami végül egészen a színpadig vitt.
Már túl voltam egy hosszú váláson, sok megküzdéssel a hátam mögött. De ott voltak velem a lányaim, a legnagyobb támaszaim. Dolgoztam, tanultam, neveltem – és közben újra és újra újjászülettem. Ez jár nekem. Ez kell nekem. Hogy erősebb legyek – testben és lélekben egyaránt.
A testemet, az egészségemet, az izmaimat, az egyensúlyomat tudatosan kezdtem újraépíteni. Nem a világot akartam megváltani – csak jobban érezni magam a bőrömben, boldogabb lenni. És példát mutatni a lányaimnak – mert azt csak én tudok.
Őszintén? Eleinte csak reméltem, hogy fel tudok állni a színpadra, és nem vallok szégyent. 45 évesen, háromgyermekes anyaként, egyedül, már ez is bátorság volt.
De ahogy belefogtam az edzésekbe, valami átkattant bennem. Már nem az volt a cél, hogy „ne égjek be”. Hanem az, hogy helytálljak. Hogy bizonyítsak – magamnak.
Nem volt korábbi versenytapasztalatom. Nem volt versenyfelkészítő edzőm. Mégis belevágtam. Tudatosan választottam a Figure kategóriát – itt nem elég csinosnak lenni. Itt erő kell. Fegyelem. Kemény fizikum, szálkás izomzat, karakter, kisugárzás. És rengeteg munka – kívül-belül.
Ez már nem csak genetika. Ez már tudatosság. Ez egy életmód. Önfegyelem. Szigorú diéta. Mentális erő. Női kitartás. Egy új szemlélet: női erő – a legnemesebb értelemben.
És talán senki nem gondolta volna – még én sem –, hogy életem első versenyén aranyérmet viszek haza. Ráadásul a legkeményebb női kategóriában.
Az edzések mellett főztem a gyerekeimre, dolgoztam, éltem a hétköznapi életem. Magamra viszont szigorú voltam. Volt, hogy hajnalban edzettem, volt, hogy este tízkor. De nem adtam fel. Mentem, csináltam – mert hittem.
Ez több volt, mint egy verseny.
Ez egy önismereti utazás volt. Újjáépítettem magam – testben és lélekben. Megerősödtem. Megtanultam elengedni a kételyeket. És bebizonyítottam magamnak – és a lányaimnak –, hogy minden lehetséges, ha van cél, hit és kitartás.
A legnagyobb győzelem nem az érem volt. Hanem az, hogy a lányaim végigkísérték ezt az utat. Látták, hogy honnan indultam, és hová jutottam. Tudom, hogy ez az élmény örökre velük marad
A színpadon – és azon túl
Ott álltam, szálkásan, készen, hittel. Megcsináltam. A kategória bajnoka lettem. És közben nemcsak az izmaimat építettem, hanem lebontottam a saját gátjaimat is. Szembe kellett néznem a kifogásaimmal, a kételyeimmel, a fáradtsággal – és azzal a hanggal, ami azt suttogta: „nem vagy elég jó”. De mentem. Mert volt miért.
Még most is hallom a lányom hangját a nézőtérről: „Anya nyert!”
A csillogás a szemükben, a büszkeség – ez mindennél többet ért.
Mert amikor a gyermekeimre nézek, tudom, mit mért teszek, – magamért, és értük.
Sokan azt gondolják, hogy az ilyen cél önzés. De én megtanultam: ez nem önzés. Ez önszeretet. Szükség. Mert ha nem töltjük fel magunkat, előbb-utóbb elfogyunk – és akkor nem lesz miből adnunk másoknak sem.
Ez az üzenetem minden nőnek, minden anyának, minden sportolni vágyónak:
a sport megmutatja, hogy mindig van újrakezdés. Mindig lehet fejlődni, ragyogni, erősödni – bármelyik életkorban.
Mert az egészséges életmód nemcsak testformálás. Hanem önismeret. Tudatosság. Egyensúly.
És ha örömmel, céltudatosan járjuk az utunkat – akkor már nyertünk.
Ha ezzel bárkit inspirálhatok – különösen más édesanyákat – akkor még közelebb kerültem ahhoz, amit igazán szerettem volna:
megmutatni, hogy sosincs túl késő hinni magunkban.
Mozogni, fejlődni, sportolni és ragyogni – bármikor, mert ez nem luxus, hanem az életminőség és a boldogság forrása.
