Az Egészség Programmal és a hozzá kapcsolódó játékokkal, aktivitásokkal sűrűn találkozhatunk a MÁV-csoport online felületein, most azonban kézzelfogható módon is megjelent a kezdeményezés, hiszen a Juliális ünnepségeken egészségsátorral, benne pedig kvízekkel, edukatív anyagokkal és a Teddy Maci Kórházzal találkozhattak az érdeklődők. A kitelepülések céljáról, a megszerzett tapasztalatokról és a jövőről Maulis Juditot, a MÁV Zrt. humánpolitikai szakértőjét, a program egyik szervezőjét kérdeztük.
Mit is jelent pontosan a Teddy Maci Kórház?
A Teddy Maci Kórház a magyar orvostanhallgatók által támogatott kezdeményezés, amely az óvodás korosztály
számára mutatja be játékos formában az emberi test legfontosabb szerveit és érdekességeit Teddy doktorok segítségével. A program fő célja, hogy a gyerekekben csökkenjen a félelem a fehér köpenytől, illetve beszélgetés közben sokat tanulhatnak az egészségtudatos életmódról, az alapvető emberi működésről.
Kinek az ötlete volt, hogy ilyesmivel színezzétek tovább a Juliálisok programkínálatát?
A Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének (MOSZ) munkatársaival az Egészség Program indulását követően
közösen gondolkodtunk arról, hogyan tudjuk az egyesület által működtetett egészségpreventív, illetve egészségedukációval összefüggő tevékenységeket a MÁV-csoport működésébe beilleszteni. A MOSZ javaslatát elfogadva – tekintettel a Juliális programunk családias jellegére – megcéloztuk a kicsiket, és elhoztuk számukra a Teddy Kórházat.
Szolnokon magam is meglátogattam a standot, ahol két orvostanhallgató fogadott. Készséggel meséltek a Maci Kórház lényegéről. Te miben látod az újítás legnagyobb hasznát?
Véleményem szerint a mindennapok szintjén kevés figyelem szentelődik az egészséges életmódra hazánkban. Természetesen vannak kezdeményezések, vannak nagyon jó és elérhető szolgáltatások, működik a tudásmegosztás is valamilyen szinten, de azok bizonyos célcsoportra irányulnak. Úgy vélem, hogy az egészséges életmódra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, hiszen nem mindegy, milyen tudásra alapozva alakítjuk ki felnőttkori működésünket. És a változás, változtatás lehetőségét nekik meg kell adni és hagyni! Nem utolsósorban célunk volt az is, hogy a gyerekek által a szülőket is megszólítsuk: megadjuk számukra a lehetőséget az információszerzésre, a prevencióval kapcsolatos érzékenyítésre.
Mi minden volt még elérhető az Egészség Program sátraiban?
Igyekeztünk minden hozzánk látogató korosztály számára aktivitást biztosítani. A felnőtteknek egészségkvízzel
készültünk, amelyben felmértük az életvitellel – táplálkozás, ivás, mozgás, lelki egészség – kapcsolatosan működési sajátosságokat, illetve a sátorban dolgozó kollégák megismertették az érdeklődőkkel az Egészség Program online felületét, tartalmi elemeit és aktivitásait. A kicsiknek is készítettünk kérdőívet, illetve számos, egészséggel kapcsolatos foglalkoztató feladatot, és ahogy említetted, a Teddy Kórházat.
A Juliálisokon is kint voltatok. Milyenek a visszajelzések?
Mind a négy helyszín vonatkozásában nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Sok munkatársunk kereste fel a sátrat, és beszélgetett el a helyi felelős kollégákkal. Nagyon nagy sikere volt minden területen a Teddy Kórháznak
és hatékony és jó együttműködés alakult ki az Egészség Program sátra mellett működő VNK (Vasútegészségügy Kft.) szűrőprogram orvosai, az orvostanhallgatók és programfelelős kollégáink között is. Összességében mind a résztvevők, mind a szervezők nagyon kellemes, értékes, érdekes tapasztalatokkal és tanulságokkal gazdagodhattak.
Az Egészség Program első „helyszíni” megjelenése ösztönzőleg hatott rátok? Terveztek még esetleg olyan eseményt, ahol valamilyen koncepció szerint kivonultok az országban több helyszínre, és házhoz viszitek a program üzenetét?
Én mint felelős és a kollégáim is pozitívan értékeljük az Egészség Program helyszíni megjelenését. Nagy örömünkre szolgál, hogy számos kolléga jelezte részvételét, támogatását az Egészség Program népszerűsítésében. Az egészségsátor sikere nekik köszönhető! A helyi tapasztalatokat, visszajelzéseket igyekszünk beépíteni a programba, motiváltak vagyunk a tartalmi elemek bővítése tekintetében és annak közvetítésében. Ezért – az év második felétől – országszerte tematikus programokkal készülünk, fókuszba állítva az egészség fontosságát. Bővítjük az együttműködő partnerek körét, ezzel is színesítve az Egészség Program tartalmát.