A vállalatcsoport legendás kollégái minden szinten képviseltetik magukat. Ők azok, akik a munkájukkal, elszántságukkal és szakmai életútjukkal beírták nevüket a közlekedés nagykönyvébe, akik meghatározzák munkaközösségük alapvető hangulatát, munkára való készségét. Közülük is kiemelkedők azon igazgatóink, akik ebben az évben vonultak nyugdíjba vidéki igazgatóságaink éléről. Most nekik tettük fel a kérdéseinket, hogy így nyerjünk betekintést abba a szemléletbe és hozzáállásba, amely hosszú éveken át meghatározta egy-egy terület szakmai életét.
Lukács György pályavasúti területi igazgató, MÁV Pályaműködtetési Zrt.
Mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza?
Mindenre! Biztberesként a fenntartási szakaszon kezdtem dolgozni, itt ismerkedtem meg a „vasutasok igazi nagy családjával”. A közös munka, az egymásrautaltság, a jó kollegiális és emberi kapcsolatok fontosságának felismerése végigkísérte pályafutásomat. 46 év szolgálai idő után vonultam nyugdíjba. Ilyen hosszú időn át csak úgy tudtam becsülettel szolgálni, hogy azzal foglalkozhattam, ami nagyon érdekelt, a munkám pedig folyamatosan szakmai sikereket hozott. Lehetőségem volt a tudásomat folyamatosan fejleszteni, mialatt kiváló emberekkel dolgozhattam együtt, akiknek a segítő támogatására mindig számíthattam. Emellett a „háttérben” körbevett a szerető családom. Pályafutásom alatt természetesen előfordultak nehezebb feladatok és időszakok is, de ezeket sem felejtem, mivel nagyon sokat lehetett belőlük tanulni, a nehézségek leküzdése pedig tovább erősített.
Melyik volt a legnagyobb – akár emberi, akár szakmai szempontból – elért eredménye?
A töretlen igyekezet. Pályafutásom alatt mindig igyekeztem a legjobban végezni a munkámat. Fáradhatatlanul, szakszerűen, folyamatosan a jobbat keresve, nagy igyekezettel minél jobb eredményt elérni, támogatni kollégáimat, jó példával elöl járni. Együtt a vasútért.
Nagy Alfonz igazgató, MÁV Személyszállítási Zrt.
Vezetői munkája során mit tekintett a legfontosabb feladatának?
Közel fél évszázados – 49 éves –, elkötelezett vasúti pályafutásom során jelentős szakmai ismeretekkel és tapasztalattal rendelkeztem az általam irányított területet illetően. Jó szívvel gondolok vissza vasúti szolgálatom minden egyes percére. A cégcsoportnál eltöltött évek alatt nagyszerű emberi és szakmai kvalitású vezetőkkel dolgozhattam, részükről a bizalom folyamatosan érezhető volt. Ahhoz, hogy a munkámat az elvárásoknak megfelelően elláthassam, kellett egy kiváló képességű, együtt gondolkodó munkavállalói csapat is. Őket a „csapatok csapatának” neveztem. Vezetői munkám során elsőrendű feladatomnak tekintettem a szolgáltatások színvonalának emelését – a szolgálatképtelenség csökkentését, az üzemkészség növelését, a hatékony foglalkoztatást –, folyamatos fejlesztését és az ügyfélközpontú szemlélet megteremtését – a menetrendszerűséget, a minőségi utastájékoztatást és a járműtisztaságot. Célom a vezetőtársaimmal közösen a stratégiai együttgondolkodás mellett a fenntartási tevékenység piaci körülmények közé szervezésének elősegítése volt. Vallom, hogy a legjobb egyéni képességekkel felvértezve is csak egy jól együttműködő csapat lehet sikeres!
Gallovich Gusztáv igazgató, MÁV Személyszállítási Zrt.
Visszanézve mi a legmegnyugtatóbb e hosszú és szép szakmai életút határvonalánál állva?
A mögöttem hagyott sok-sok év alatt számos beosztásban volt feladatom a kollégák munkájának szervezése, a tevékenységük irányítása. Állomásfőnökként, telephelyvezetőként, csomóponti vezetőként és igazgatóként is sikerült kialakítanom azt a tiszteletteljes kapcsolatrendszert, melynek eredménye, hogy távozásomkor a kollégák is és magam is jó szívvel, jó érzéssel gondolhatunk vissza az együtt töltött évekre. Pályafutásom alatt rengeteg rendkívül értékes szakembert, munkatársat, barátot ismerhettem meg. Ezek az emlékek hosszan elkísérnek az utamon.
Melyik feladat teljesítése tölti el a legnagyobb büszkeséggel?
A pályafutásom kezdetétől fogva folyamatos szervezeti változások jellemezték az akkor még egységes MÁV-ot, majd később MÁV-csoportot. Az egyik átszervezésnek tevékeny részese voltam: 2003-ban került sor a SZESZA önálló szervezetté alakulására. Akkor igazi kihívást jelentett a személyszállítási csomópontok kialakítása, megszervezése – mindez meglehetősen mostoha körülmények között. Ekkor – csomóponti üzemeltetési koordinátorként – számtalan nehézséget kellett leküzdeni, például a feljelentkezési helyek távfelügyeletét, a vezénylési és elszámolási okmányok informatikai támogatással való ellátását, az ellenőrzési rendszer kialakítását, működtetését, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Kollégáimmal sikeresek voltunk, elismert és jól működő szervezeti egységet alakítottunk ki és működtettünk öt éven át a következő szervezeti változásig.
Garamvölgyi Mihály területi igazgató, MÁV Pályaműködtetési Zrt.
Mi a legemlékezetesebb esemény, amely meghatározta vasúti pályafutását?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. 1979-ben kezdtem pályafutásomat, ez volt az első és utolsó munkahelyem. Több szolgálati helyen dolgoztam, mindegyiknek volt valamilyen varázsa, ebből adódóan sok kedves emlék fűz valamennyihez. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra a kollégákra, akik az új területeken segítették a beilleszkedésemet, tanulásomat. Szeretném megemlíteni az első vezetőm nevét, Képes Gáborét, aki valóban Vezető volt, nemcsak főnök. A tőle tanultak, ellesett viselkedésminták végigkísérték egész pályafutásomat a kezdetektől a végéig.
Pályafutásának mely szakasza hozta a legnagyobb eredményeket?
A legnagyobb eredményeket mind emberi, mind szakmai szempontból az elmúlt 12 év hozta, amit Miskolcon töltöttem. Elfogadtam a felkínált lehetőséget, és ez volt életem legjobb döntése. Olyan emberi sikereket érhettem el, amelyek nélkül nem lehetett volna azokat a szakmai eredményeket elérni, amelyekkel büszkélkedhet a miskolci terület. Nem túl régen – szűk körben – tartottunk egy kis búcsúbeszélgetést, amelyen 35-40 fő vett részt. Annak ellenére, hogy a családom Miskolctól 170 km-re élt, a feleségemet és engem is megtiszteltek a „miskolci címmel”, és azt mondták, hogyha Miskolcon járunk, akkor mi hazamegyünk. Úgy gondolom, hogy ettől
nagyobb elismerést egyetlenegy ember sem kaphat attól a közösségtől, amelyben 12 évet eltöltött.