Rangos szakmai elismerést vehetett át kollégánk

díj elismerés kitüntetés Munkatársaink

2026.02.03 22:12
szerző: MÁV-KIG

Január 30-án, a budapesti Vigadó impozáns épületében került sor a 105. Széchenyi-bálra, ahol a hagyományokhoz híven átadták a közlekedési szakma egyik legrangosabb elismerését, a Milliarium Aureum  Aranymérföldkő díjat. Nagy büszkeség, hogy a vasúti tagozat javaslata alapján az idei díjazott Jászberényi Attila, a MÁV Személyszállítási Zrt. Vasúti Műszaki Főigazgatóságának projektszakértője lett.

Attila 1983 óta része vasutas közösségünknek, pályafutása során végigjárta a ranglétrát a szerelői munkakörtől kezdve a mérnöki és vezetői pozíciókig. Szakmai munkássága meghatározó a hazai személyszállítás modernizációjában: nevéhez fűződik a 123 darabos FLIRT és a 40 darabos KISS motorvonat-flotta beszerzésének és hazai üzembe állításának műszaki vezetése. Irányítása alatt valósult meg a járművek egységesítése és az ETCS vonatbefolyásoló rendszerek telepítése is, amelyekkel jelentősen növekedett az utasbiztonság és a szolgáltatási színvonal.

A díjat Nyíri Szabolcs, a MAÚT elnöke és Tombor Sándor tiszteletbeli elnök adta át. Az eseményen a közúti szakma részéről Mayer András vehetett át elismerést.

Ezúton is gratulálunk mindkét díjazottnak, és további sikereket kívánunk munkájukhoz!