A 165 éves Budapest–Nagykanizsa (egykor Buda–Kanizsa) vasútvonal évfordulójához kapcsolódva a Pécsi Területi Igazgatóság munkatársai kétnapos interaktív vasúti napot tartottak Siófokon a legkisebbeknek. Az esemény során összesen mintegy 360 óvodás és kisiskolás ismerkedhetett meg a vasút világával: A gyerekek testközelből láthatták a különböző vasúti eszközöket, egyenruhákat, valamint játékos formában ismerkedhettek meg a vasúti szakmákkal.
Lehetőségük nyílt rajzolni és fejtörő játékokkal játszani, így minden apróság bekapcsolódhatott a foglalkozásokba. A részvételt ajándékokkal tették igazán emlékezetessé kollégáink: a gyerekek mozdonyos matricát és ideiglenes tetoválást kaptak. A nekik szóló program egyik kiemelt eleme a jubileumi kiállítás megtekintése volt, ahol a résztvevők a Buda–Kanizsa vasútvonal történetével ismerkedhettek meg. Az interaktív elemeknek köszönhetően a gyerekek nemcsak nézőként, hanem résztvevőként is belekóstolhattak a vasút múltjába és jelenébe.
A rendezvény célja az volt, hogy élményszerű eszközökkel hozza közelebb a vasutat a legfiatalabb generációhoz, de a 165 éves évfordulóhoz kapcsolódó programok itt nem értek véget. A szervezők tájékoztatása szerint hasonló interaktív napokra március 3–4-én ismét számítani lehet.