A tavasz tréfája

A tavasz tréfája Mese

2020.02.16 22:20
szerző: Csohány Domitilla

– Kibújtak az első hóvirágok! – újságolta boldogan Piroska Csörgőnek a legújabb híreket a pálya mellől. – Sőt, már néhány rügy is kipattant a fákon.
– Végre! Úgy vártam már a tavaszt – vidult fel Csörgő, aki a nagy hidegben még csattogósabban, még csikorgósabban zötyögött, mint egyébként szokott. – A tél csak akkor izgalmas, ha hó van. Hó! Hóóóóó! Hahó! – kiabált az ég felé Csörgő, mégsem történt semmi. – Látod? Hiába hívogatom, mégsem esik. Sehol semmi… Sebaj, jöjjön csak a tavasz, úgyis az a kedvenc évszakom. 
És Csörgő örömében máris rákezdett egy jó kis dalra, zenekari kísérőnek pedig rögtön csatlakozott hozzá néhány vidáman csivitelő madárka. A mozdonyok és az utasok is várták már, hogy újból színes legyen a táj, illatosak a virágok és élettel teli az erdő-mező. Főleg, hogy a természet ébredését a vonat ablakából, kényelmesen ringató utazás közben igazán jól lehet megfigyelni. 


A tavasz azonban nagy tréfamester. Szeszélyes és kiszámíthatatlan. Szereti kéretni magát, Mikor már mindenkivel elhitette, hogy megérkezett, puff neki, egyszer csak úgy eltűnt, mintha nem mutogatta volna már magát hetek óta. 
Ezen a reggelen is Csörgő ébredt elsőnek és tartott hangos ébresztőt a többieknek, még ha nem is szándékosan. De hát tudjátok, a motorhangja… Ám amikor kigördült a fűtőházból, nem akart hinni a szemének, szó szerint arcára fagyott a mosoly. A rügyek jégbe burkolózva, a váltók befagyva, a frissen zöldellő tájnak pedig se híre, se hamva nem volt. Nem esett sok hó, de a hőmérő rettentő hideget mutatott. Sok volt a teendő a pályaudvaron, hogy beindulhasson a forgalom. A dízelek köhögtek, prüszköltek, nehezen keltek életre, a sín csúszott, akárcsak a peronok, a jelzők alig akartak megmozdulni. De menni kellett, nem lehetett akadály a nagy fagy sem. A különleges helyzetre való tekintettel az M41-es nekiindult leellenőrizni a pályát, Piroska pedig majd az utasokat fogja szállítani. Ezen a vonalon még nagyobb körültekintésre volt szükség, itt ugyanis még kézzel állítottak mindent. A jelzőket, a sorompót, mindent. Ha valami elromlott, csak a gyors riadólánc segíthetett. Egyelőre azonban nem volt semmi fennakadás. Kicsit ugyan kopogós volt minden, de azért lehetett közlekedni. Csörgő átment egy másik vágányra, hogy azt is átvizsgálja. Ott is minden rendben volt, indulhatott haza. A hideg ellenére vidáman dudorászott, örült, hogy az időjárás nem fogott ki rajtuk. Útközben még Piroskával is szembetalálkozott, aki már az utasokkal együtt zakatolt a nyílegyenes pályán. A következő állomásnál azonban vadul integetett neki a bakter, hogy álljon meg. A hirtelen vészfék után megtudta, hogy most szóltak ide telefonon: a vonalon valami miatt nem működnek a berendezések. Sem a jelzők, sem a sorompó. 
– De hiszen pár perce még minden jó volt? Én magam ellenőriztem! ¬– magyarázta Csörgő. 
– Az lehet, de most minden leállt – kiabálta izgatottan a bakter. Piroska pedig épp két állomás között zakatol a másik vágányon és nemsokára egy sorompóhoz ér, ahol az átjáróban vígan jönnek-mennek az autók. 
Csörgő tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje. Azonnal hátramenetbe kapcsolt, hogy utolérje a kis motorvonatot. Csörgött-zörgött, majd szétesett, úgy rohant. S valóban, messziről már látta, hogy az autók nem kezdenek el lassítani az útátjáró felé közeledve. Piroskát azonban még mindig nem érte utol. Félelmében elkezdett sípolni is, olyan hangosan, mint még soha, s a nagy szürkeségben egyszer csak feltűnt Piroska körvonala. 
–Állj! Fék! Stop! Ne tovább! – kiabált messziről mindent, ami csak eszébe jutott.
Piroska szerencsére meghallotta barátja csörömpölő kiáltásait és keményen beletaposott a fékbe. 
– Sikerült! Sikerült! – éljenzett Csörgő lihegve, de a motorvonat még ekkor sem értette, mi ez a nagy riadalom. 
Miután mindenki kifújta magát, észrevették, hogy a pálya melletti huzal, amivel ezen a vonalon az összes berendezést irányítani lehet, nem bírta a nagy fagyot és elszakadt, ez okozta a galibát. Piroska nagyon hálás volt Csörgőnek, és innentől kezdve köszönték szépen, de nem kértek a tavasz tréfáiból, csak a szép időből.  

Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt