Sikerrel zárultak az Európai Mobilitási Hét hazai programjai
Idén már közel kétszáz magyarországi település csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez, így Magyarországon volt az ötödik legmagasabb a résztvevők száma Európában - ismertette a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Szépül Győr vasúti csomópont
A Győr vasúti forgalmi csomópont kollégái számtalan módon igyekeznek szépíteni a csomópont valamennyi állomását és megállóhelyét.
Bővítjük a szolgáltatásokat az IC+ programban a Budapest–Szeged vasútvonalon
Bővítjük a szolgáltatásokat a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonalon: meghosszabbított üzemidővel, októbertől kora reggeltől estig egész nap órás ütemben közlekednek az intercity-vonatok, és elérhető lesz a fedélzeti vendéglátás.
Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg
Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Szeptember 22-én reggelivel és uzsonnával vártuk a bringásokat
Az európai autómentes nap alkalmából szeptember 22-én a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz ismét megvendégelte a kerékpárosokat.
Fontos tárgyalások zajlottak a berlini InnoTrans kiállításon
A vasút a jövő, a legfenntarthatóbb közlekedési mód. A berlini InnoTrans kiállítás középpontjában is ez a gondolat áll idén. A magyar kormány arra törekszik, hogy a magyar ipar szereplői, köztük a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások és a külföldi tulajdonú cégek is részesei legyenek a vasúti járműipar európai felpörgésének.
kerékpáros kihívásajándékjátékdecathlon Hírvonal
Kihirdettük a Kerékpáros Kihívás eredményét
Júliusban és augusztusban mintegy 650-en vettek részt a vasúttársaság által a biciklis turisták inspirálására indított kerékpáros kihíváson
A Nyugati pályaudvar az Európai Filmkultúra Kincse lett
Az Európai Filmkultúra Kincse címet kapta a Nyugati pályaudvar; az Európai Filmakadémia újabb helyszínekkel, köztük a pályaudvar épületével bővítette az európai filmörökséget.
nemzetközi személyszállítás Hírvonal
Magyar-német kormányzati munkacsoport alakult
Közös munkacsoportot alakított a magyar és a német kormányzat a közlekedés és a közlekedési ipar területén folytatott együttműködés erősítésére - mondta Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára Berlinben, az InnoTranson,