Svalbard nemhogy az Óperencián, de még a sarkkörön is túl van, jóval a hideg Szibéria felett. Grönland felső szélét súrolja már ez a szélesség. Bár a mi túránk nem egy Rakonczay-expedíció volt, de egy hétköznapi ember számára igazi nagy kaland. Volt móka, kacagás, konfliktus, dráma, hidegsokk, fagyás, zúzódás, ám mindannyian, akik vállalkoztunk erre az útra, tudtuk, hogy ezek a túrák ezzel (is) járnak. Szóval egy héttel a kinti tavasz első napkeltéje után csapatunk nekilódult a Makó–Jeruzsálem-távolság 1,5-szeresének.
Több átszállást követően este érkeztünk meg Longyearbyenbe, ahol kiadós hóvihar fogadott bennünket. Ahogy a buszsofőrünk halkan megjegyezte: „Mire számítottak a sarkkörön?” A reptéri csomagfelvételkor már látszott, hogy a helyiek sokkal profibban gondolkodnak az időjárásról és az öltözködésről. Gondoltuk, biztosan túl vannak már néhány hóemberépítésen is, ami látszott a 30 centis prémkesztyűből, a többrétegű csizmából, az oroszos usánkából, no meg a beltéren derékig letolt vastag overallokból. Másnap a –20 fokos hidegben – később ennél volt hidegebb is – indultunk a jégbarlangba, ami valójában egy föld alatti folyó a gleccserben, folyó a folyóban. Egy egyszerű deszkaajtón áthaladva hágóvassal ereszkedtünk alá a „jégmárvány palotába”. Odalent elképesztő ívek, jégpadok, fraktálok és egy jégpagoda várt bennünket.
Visszatérve a SnowCathez forró szörppel (!) koccintottunk az első sarkvidéki kalandunkra. Következő napunkon abba a szénbányába látogattunk el, ahol az európai autók alkatrészeinek előállításához szükséges szenet bányásszák. A tárnában érintettük az Arctic World Archivot, ahol sok más nemzethez hasonlóan, a magyar állam is elhelyezte kulturális örökségünk kópiájának egy darabját. Érdekességként: a gyűjtemény analóg, és nem filmnegatívon, hanem pozitívon van. A bánya másik állomása a régi magbank (Svalbard Global Seed Vault) érintése volt. Valójában csak két ajtót láthattunk, hiszen nem látogatható, de bizonyára érdekes gyűjtemények lehetnek az ajtók túloldalán. Mindennap becsülettel legyalogoltunk napi 6 kilométert a –27 fokban. Megnéztük mindenből a legészakibbat: a legészakibb templomot, a legészakibb postát, és a legfontosabbat, a legészakibb szupermarketet.
Jártunk két múzeumban, és leolvastuk a „pontos” időt a legészakibb napóránál, ami valójában fél évig nem is működik, mert sötétség van. Fényképezkedtünk acélmedvénél is. Igaz, hogy jegesmedvét csak figyelmeztető és tájékoztató táblákon láttunk, de azért a veszély valós lehet. Longyearbyenben mindig nyitva vannak hagyva az autók, hogy ha támad a medve, akkor be lehessen menekülni. A medve negyvennel jön, szóval nincs sok idő a gondolkodásra, 2023. MÁJUS 43 a kilincskeresésre. Sajnos évente 1 ember így is meghal medvetámadásban. A lakosság teljesen inhomogén. Ez azért is van, mert a turisták száma lassan meghaladja a helyiekét. Volt orosz, inuit és norvég szállásadónk is, és Izlandról is átjárnak ide dolgozni. Kaptunk „gyorstalpalót” motorosszánkózásból.
A friss tudás birtokában ötvennel száguldottunk a hószavannán, mígnem naplementére elértük a sziget marlenka torta szegletét, a Templefjordot. A naplementében piknikeztünk az orosz Pyramidennel szemben. A piknikezés során az amúgy szívélyes kísérőnk felkapta a puskáját (hátha jön a medve), majd sütivel és forró kávéval kínált bennünket. Legnagyobb élményünk a kutyás szánkózás volt. Komoly overallos beöltözés után kiképeztek bennünket kutyaprotokollból és etológiából. Kaptunk ismereteket a kutyák testbeszédéről, és arról, melyik kutyától mire számíthatunk. Mindegyik négylábú rendkívül barátságos volt. Ismerkedés és kutyadögönyözés után a szánhúzókat magunknak kellett befognunk a hámba.
Befogás után a kutyát két lábra kellett állítani. Két láb = fél erő, és még így is pusztító fizikális energia volt bennük. Induláskor a kutyák annyira izgatottak voltak, hogy húzhassanak, hogy csak behúzott fékkel lehet velük közlekedni. Amikor elindultak padlógázzal (egynémelyik kétlábon), rántottak is akkorát a járművünkön, hogy majdnem leszédültünk az állásról. Azután lassan kisimult minden. Mint 5 henger (néhol több) a motorban, úgy dolgoztak a bundás pajtások. 30-40 kutya, 6 szán, tökéletes összhang és tenni akarás, intelligencia és lelkesedés, ősi ösztönök, száguldás a végtelen hómezőn fenséges hegyvonulatok között. Csend, gleccserek, hó, napsütés, lendület, kutyák…
A sarkvidéki táj festőien szép volt. Más arcát mutatta a reggeli ködben, a napsütésben, a lemenő nap narancsos színében, az éjjeli sötétségben. Hallatlan szerencsénk volt, mert tiszta időt fogtunk ki végtelen látótávolsággal. Extra és ingyenes élmény volt a sarki fény, ami a szállásunkkal szemben lévő ház falát és a háttérben húzódó hegyeket rámázta. Egy alkalommal néhányan felmásztunk a legészakibb vasútvonaltorzóhoz, ahol fagyott talpfák emlékeztetnek az egykori bányajárat vonalára. Érdekes, kicsit túlvilági fílingje volt a fagyott eres talpfáknak.
A szállásunk ablakából időnként megpillanthattuk a „szomszédunkat”, egy rénszarvast, aki tudomást sem vett rólunk, csak kapart tovább. A túrára nagyon jó csapat jött össze, mely túlnyomórészt vasutasokból és családtagjaikból, illetve néhány „külsősből” állt. Igazi közösségi gondolkodású, befogadó, együttműködő túratársakkal élhettük át ezt az életre szóló élményt. Köszönjük mindenkinek, aki hozzásegített bennünket ennek az expedíciónak a megvalósításához! Az egyesület idén még egy nagy portugál expedíciót tervez.
Túratervek elérhetőek itt: https://explorerklub.hu/index.php/turak-programok
A túrák egy része a MÁV-Volán-csoport munkavállalói, nyugdíjasai és családtagjaik részére ingyenes. Balog Imre