2019. január 29-én volt 100 éve annak, hogy Balassagyarmat lakossága a gyarmati vasutasokkal együtt a várost megszállás alatt tartó cseheket kiűzte. Ennek köszönhetően maradt magyar Ballasagyarmat, és érdemelte ki a “Legbátrabb város – Civitas Fortissima” címet. E témában könyve jelent meg, mozgalmat indított és aktív közreműködője a megemlékezéseknek: Gere József csomóponti vezető írása következik.
Nógrád vármegye székhelyétől, Balassagyarmattól távol estek az első világháború frontvonalai, de mint hátországi kisváros a „nagy háborúban” mégis derekasan helyt állt; befogadta a menekülteket, élelmezte a katonákat. 1918. november elején mindenki úgy érezte, hogy a megpróbáltatások véget értek, pedig a java még csak akkor kezdődött. A városba újabb menekültek érkeztek, a szolgálati helyükről elűzött vasutasok. Elmondták, hogy a Felvidéket egy magát Cseh Légióként meghatározó katonai alakulat fokozatosan szállja meg, és „csehszlovák” közigazgatást vezetnek be.
Félelem a megszállástól
A helyi vasúti vezetők tisztában voltak vele, hogy a város fontos csomópont, és a Losoncot Párkánnyal összekötő Ipoly-völgyi vasút birtoklása az alakulófélben lévő új államnak kulcsfontosságú. A megszállás lehetőségéről figyelmeztették a megye vezetőit, de nem vették őket komolyan. Viták kezdődtek egy esetleges fegyveres ellenállásról. A balassagyarmati gyalogzászlóaljban a világháborút végig harcoló Vizy Zsigmond százados, több megyei tisztviselő egyetértésével, a Székely hadosztály mintájára szervezett „palóc dandár” felállításában látta a megoldást. A fegyveres konfrontációt kerülő, Károlyiékat képviselő Rákóczi István – a főispáni jogokkal is felruházott kormánybiztos- azonban mindent megtett, hogy ezt megakadályozza.
Cseheknek kedvezőtlen határvonal
Az idő pedig haladt előre. Karácsonykor a francia katonai misszióról újabb jegyzéket küldtek a kormánynak. Ez a demarkációs vonalat –és az ország végleges határát– már a Duna-Ipoly vonalában határozta meg. A károlyista irányvonalat képviselők megnyugodtak.
Igaz, hogy a megye fele a demarkációs vonalon túli területre került, de Balassagyarmat, mint megyeszékhely nem. Csehszlovák oldalon hamar rájöttek, hogy számukra kedvezőtlen határvonal megállapítását kezdeményezték, mert az új állam számára fontos Ipoly-völgyi Vasutat három részre vágja, s egy jelentős szakasza magyar területen maradt. Első lépésként 1919. január 3-án bevonultak Losoncra, majd 9-én Ipolyság is a kezükre került.
Tovább nem jöttek, mert a Balassagyarmaton tartózkodó 4B jelzésű páncélvonat kellő elrettentő erőnek számított. A Salgótarjánba vezényelt 40. hadosztály parancsnokság minden erejével a nógrádi szénmedence megtartására koncentrált, amely létkérdés volt, mert innen származott a lakosság fűtési igényeit kielégítő szénnek a döntő többsége.
A megszállás súlyos következményei
Az országban ekkor már szinte kezelhetetlenné vált a szén hiány, tartani lehetett egy lázadás kitörésétől. A páncélvonatot január 14-én este Salgótarján védelmére elvezényelték. A csehek ezt kihasználva másnap hajnalban bevonultak a városba, és elfoglalták a stratégiailag fontos helyeket. Ezzel egy időben több helyen átlépték az Ipoly folyót, és megszállták az Ipoly-völgyi Vasút teljes magyarországi szakaszát.
A területet Magyarország felé hermetikusan lezárták, és rohamléptekkel hozzáláttak a csehszlovák közigazgatás bevezetéséhez. Kijelentették, hogy az iskolákban ez után csak szlovákul folyhat a tanítás, minden közhivatalnoknak az új államra esküt kell tenni, de ez nem jelenti automatikusan a további foglakoztatásukat. A megyerendszer helyett új közigazgatási egységként a zsupát kívánták bevezetni. Január 25-én Losoncról a népszerű ügyvéd Bazovszky Lajos mint már zsupán megjelent a kormánybiztosnál, és bejelentette, hogy hamarosan átveszi a közigazgatást, és utalást tett arra, hogy déli irányban további csehszlovák terjeszkedések várhatók.
Ezt a később előkerült térképek is megerősítik. Az elképzelés szerint az új állam déli határa a miskolci vasúti fővonaltól délre húzódott volna. Ez a kormánynak is a tudomására jutott, de érdemi lépések helyett a katonáknak megtiltottak minden ellenállást, ellenben felkészültek Vác kiürítésére is. A vasutasokat súlyosan érintette a megszállás. A magyar állomásnév táblát lecserélték, az állomásfőnököt leváltották, és csehországi vasutasokat hoztak, amely számtalan konfliktus forrása lett.
A csehek kiverése
A szakszervezeti vezetők tárgyalást kezdeményeztek a városparancsnokkal, aki a kéréseiket mereven elutasította. A csehek kiverésének gondolata a vasutasoktól származik. Döntésüket az is sietette, hogy tudomásukra jutott, hogy ha feláll a csehszlovák közigazgatás, akkor január 30-án katonai erősítés is érkezik a városba. Január 27-én a megyeházán történelmi jelentőségű gyűlésre került sor. Az itt nagy számban megjelent állami és városi közalkalmazottak, tisztviselők, tanárok, postások, fegyőrök, pénzügyőrök, rendőrök, vasutasok- egyhangúan kinyilvánították, hogy nem hajlandók felesküdni a csehszlovák államra. Másnap a vasutasok küldöttséget indítottak a Magyarnándorba. A hadügyminiszter ide vezényelt másfél századnyi egységet területbiztosításra.
„Az Országgyűlés fejet hajt Balassagyarmat lakóinak és védőinek az 1919-es támadás idején a város hősies védelmében tanúsított bátor magatartása előtt, ezért az alábbi törvényt alkotja: 1. § Az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja. 2. § Az Országgyűlés Balassagyarmat városnak a „Legbátrabb Város” („Civitas Fortissima”) címet adományozza.”
(Részlet a 2005. évi XXXIX. törvénycikkből)
A két parancsnok Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond századosok voltak. A leszerelő katonák eldobált fegyvereit korábban begyűjtő vasutasok kérték a tiszteket, hogy segítsenek a város fegyveres visszavételében. Némi habozás után igent mondtak. Vizy Zsigmond sebtében elkészítette a támadási tervet, ahol a katonák mellett szerepet kaptak a vasutasok, és a hozzájuk csatlakozó fegyveres polgárok is. A támadás idejét január 29-én hajnali négy órára tűzték ki. Vizy azzal, hogy a támadási tervéről nem tájékoztatta a feletteseit, súlyos fegyelemsértést követett el. Normál esetben ezért hadbíróság elé állították volna, de az országban ekkor leginkább a káosz volt a jellemző, és ezzel a százados tisztában volt. A vasutasokkal, és polgárokkal megerősített harccsoportok véres harcban a laktanya kivételével visszafoglalták a stratégiai pontokat. Már kivirradt és a veszteségek láttán a katonák visszavonultak Magyarnándorba. Ekkor lépett elő városparancsnokká Huszár Aladár másodjegyző, - maga is a frontvonalakat megjárt tartalékos százados-, aki megszervezte a város védelmét. A harcok híre eljutott Budapestre is. A hadügyminiszter - miután a vezérkari tisztek meggyőzték a balassagyarmati akció támogatására- erősítést rendelt a városba. Kora délután megérkezett az Iglói géppuskás tanfolyam oktatóiból és hallgatóiból szervezett különítmény vonata.
Fellépésükre a cseh helyőrség megadta magát. Másnap a városba érkezett a 23. számú páncélvonat is, amely a felfegyverzett lakosság segítségével sikeresen űzte el a Losonc felől cseh katonai erősítéssel érkező vonatot. A balassagyarmati események hírére a következő napokban felszabadult az Ipoly folyó bal partján lévő összes település.
Hősök temetője
Február 2-án Salgótarjánban tárgyalások kezdődtek a harcok beszüntetéséről és a foglyok kicseréléséről. A harcokban magyar részről négy katona, hat polgár –köztük Rózsa András kalauz és Petrovics József mozdonyfűtő- halt meg, és huszonegyen sebesültek meg. Cseh részről hét katona és egy vasutas halt meg, és hét volt a sebesültek száma. A magyar és csehszlovák halottakat hatalmas gyászoló tömeg kísérte utolsó útjukra. A magyar polgári áldozatokat a felekezetüknek megfelelő temetőkben helyezték örök nyugalomra. A magyar katonák, és a csehszlovák katonák és vasutasok sírjai az 1914-ben megnyitott „hősök temetőjében” egymáshoz közeli helyre kerültek. A két hősi halott vasutas kolléga családjának megsegítésére országos gyűjtést szerveztek. A magyar áldozatok nevével 1922. október 29-én Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a városháza falán emléktáblát avattak.