Ezen a hétvégén is lesz karbantartás a Déli pályaudvaron
A feladatok között síncsere, váltóalkatrészcsere, ágyazatpótlás, váltó- és vágányszabályozás szerepel, a személypályaudvaron két peron aszfaltozása és a peronszegély cseréje valósul meg.
Közlekedéspolitikai csúcsüzem Brüsszelben
Több, önmagában is jelentős közlekedési és mobilitáspolitikai eseménynek is helyszínt adott a belga főváros.
Már lehet regisztrálni az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra
Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja, amelynek révén önkéntesek tisztíthatják meg szűkebb-tágabb környezetüket a hulladéktól.
Szlovák-magyar találkozó volt Pozsonyban a vasúti közlekedés fejlesztéséről
Pozsonyban folytatott egymással tárgyalásokat Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-VOLÁN-csoport vezetője és szlovák kollégája, Alexander Sako, a ŽSR vezérigazgatója március 28-án.
Megújult a Nyugati pályaudvar keresztaluljárója
Korszerűbb és szebb lett a keresztaluljáró a Nyugati pályaudvaron, emellett megújult a lift is.
nemzetközi személyszállítás Hírvonal
Bécsig közlekedhetnek a magyar mozdonyvezetők
A MÁV-START 12 mozdonyvezetője és egy mérnök munkatárs négy hónapos ausztriai képzésen szerzett kiegészítő mozdonyvezetői tanúsítványt. A képzésről és az előzményekről Dr. Kormányos Lászlót, a MÁV-START műszaki- és üzemeltetési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Áldozatsegítő Központ Hírvonal
Ez nem munka, ez hivatás
Lassan két éve működik együtt a MÁV-VOLÁN-csoport az Igazságügyi Minisztérium Áldozatsegítő Programjának minél szélesebb körű megismertetésében.
KTIközlekedésbiztonság Hírvonal
A KTI-nél megalakult a Dr. Holló Péter Szakkollégium
A Dr. Holló Péter Szakkollégium a közlekedésbiztonság aktuális helyzetének bemutatását, értékelését, a friss kutatási eredmények ismertetését tűzte ki célul.
Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést
A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját valósítja meg március 1-től az Építési és Közlekedési Minisztérium, és a MÁV-VOLÁN-csoport. Ezzel négymillió ember közlekedése válik olcsóbbá és egyszerűbbé az országban.