Szerdán ünnepelte 75. születésnapját a budapesti Gyermekvasút teljes vonala, így a hűvösvölgyi végállomás is. A járműtelepen és az állomás alatti fogadóparkban színes programok várták az érdeklődő családokat és a kisvasútbarátokat, de volt meglepetés szülinapi torta és mozdonyavató is.
A Gyermekvasút első szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, de a teljes, ma is ismert vasútvonalon csak 75 évvel ezelőtt, 1950. augusztus 20-án indult meg a vonatforgalom. Erre emlékeztünk ünnepi rendezvényünkkel: egész nap színes programokkal vártuk az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén és az állomás alatti fogadóparkban. A nyílt napra ellátogató gyerekek felpróbálhatták az egyenruhát, valódi vasutas felszerelésekkel végezhették a jegyvizsgáló teendőit a szalonkocsiban. A kisvasúti mozdonyok és kocsik lakóhelyéül szolgáló vontatási telepen járműbemutatók is voltak: kívül-belül meg lehetett tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhattak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra, az Mk48-as mozdonyra és a lillafüredi motorkocsira, de ki lehetett próbálni a kézihajtányt is. A Gyermekvasút járműparkjának a forgalomban szinte soha nem látható tagjai, más különleges járművek, teherkocsik is felsorakoztak a tárolóvágányokon, az Mk49-es mozdony pedig a fordítókorongon pózolt az érdeklődőknek. Az egyik bordó szalonkocsiban alkalmi vasúttörténeti tárlat nyílt egy napra, a most felújított kis szalonkocsiban vonatszimulátort lehetett kipróbálni.
A nap egyik fénypontja egy több tekintetben is különleges jármű bemutatkozása volt: felavatták a korhű felújításon átesett M4-es mozdonyt. Az ünnepségen Besztercán Kornél, a Gyermekvasút vezetője elmondta, ez az első hazánkban gyártott dízelmozdony, így műszaki történeti szempontból a jármű megmaradása és mostani felújítása mindenképpen nagy jelentőséggel bír. A mozdony ugyan közlekedni nem fog, de a Gyermekvasút járműtörténeti gyűjteményének fontos bemutatódarabja lesz: a megszépült külsőn kívül a belső tere is figyelemre méltó, hiszen a motorikus berendezések is a gyártáskori műszaki megoldásokat mutatják meg – igényes renoválás után.
Születésnap nincsen torta nélkül – így a kisvasút is tortát kapott ajándékba a látogatók nagy örömére.
A vonatok mellett a Hűvösvölgy állomás alatti fogadóparkban Ikarus nosztalgiabuszok várták a látogatókat, de a kisebbek ugrálóvárazhattak is. A MÁV-csoport fenntartható terepasztalán is közlekedtek a vonatok a peronhoz vezető aluljáróban.