Európai Vasúti Díjátadó és magas szintű CER ülések Brüsszelben

CER ülés brüsszel díjátadó Hírvonal

2026.02.04 11:59
szerző: MÁV nemzetközi igazgatóság

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) 2026. február 2-3-án rendezte meg az idei év első magas szintű eseményeit. Az eseménysorozat keretében került sor az Európai Vasúti Díj átadására is, mely idén a vasútnak az Európai Unió versenyképességéhez való hozzájárulását volt hivatott méltatni. Az átadóünnepség jelentőségét növeli, hogy azon 11 uniós ország – köztük Magyarország – 2025-ben indított, közös kezdeményezését díjazták, amely az Európai Unió közlekedési hálózatának fejlesztését és a nagysebességű vasút 2050-ig tartó fejlesztését állítja a középpontba. A díjat 2007 óta a CER és az UNIFE adományozza és az eseményen több, mint 500 európai döntéshozó és iparági vezető vett részt. A díjat Magyarország képviseletében dr. Molnár Katalin nagykövet asszony vette át. A MÁV-csoportot Hegyi Zsolt vezérigazgató és dr. Karacs Zsanett nemzetközi igazgató képviselte Brüsszelben.

Az európai nagysebességű vasúthálózat fejlesztése kulcsfontosságú tényező az Európai Unió versenyképességének tekintetében, ezért a CER és az Európai Vasúti Iparvállalatok Szövetsége (UNIFE) kifejezte az elismerését azon tizenegy uniós elnök és miniszterelnök kezdeményezése iránt, akik 2025 elején közös levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez. A közös levélben, amelyet Csehország, Észtország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Portugália, Románia, Szlovákia és Spanyolország állam- és kormányfői írtak alá, megújult politikai elkötelezettséget, koordinációt és megfelelő pénzügyi forrásokat szorgalmaztak az Európai Unió közlekedési hálózatának fejlesztése érdekében. Az ünnepségen Alberto Mazzola, a CER elnöke és Enno Wiebe, a UNIFE főigazgatója mellett Magda Kopczyńska, az Európai Bizottság Mobilitásért és Közlekedésért felelős főigazgatója is beszédet mondott. A díjat Magyarország képviseletében dr. Molnár Katalin nagykövet, helyettes állandó képviselő vette át. 

Számos, az európai vasút jövőjét meghatározó témában nyílt alkalom a CER-tagvállalatok álláspontját ismertetni az Európai Vasúti Iparvállalatok Szövetsége (UNIFE) és Magda Kopczyńska, az Európai Bizottság Mobilitásért és Közlekedésért felelős főigazgatójával szervezett találkozók keretében. Napirenden szerepelt többek között a nagysebességű vasút, a katonai mobilitás, a jegyértékesítés, az uniós közbeszerzési rendszer reformja és az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (ERTMS) megvalósításának kérdése is. A CER-UNIFE találkozó zárásaként egy közös deklaráció került átadásra a Bizottság képviselőjének, mely a vasutak gazdasági jelentőségét hangsúlyozza és felhívja a figyelmet, hogy azok a tiszta mobilitás, az ipari versenyképesség, a területi kohézió és a hatékony katonai mobilitás megvalósításának elengedhetetlen eszközei.

A Közgyűlés Tomáš Tóthot, a Správa železnic vezérigazgatóját a CER Vezető Bizottság alelnökévé nevezte ki. Emellett sor került Jean Castex, az SNCF-Csoport elnök-vezérigazgatójának és Miroslav Garaj, a ŽSR vezérigazgatójának CER vezetőbizottsági taggá történő kinevezésére is. 

A CER Vezető Bizottság és Közgyűlés kiemelt témái között szerepelt a katonai mobilitás kérdése. A lobbiszervezet továbbra is úttörő szerepet kíván betölteni ebben a sürgető kérdésben, ezért a 2025. november 19-én az Európai Bizottság által közzétett Katonai Mobilitási Csomagra való tekintettel, annak rendeletjavaslatára vonatkozóan módosítási javaslatokat és állásfoglalást dolgozott ki, mely a Közgyűlésen jóváhagyásra került. A Katonai Mobilitási Csomag az első lépés a ,,katonai schengeni övezet” megteremtése felé, mely az infrastruktúrával, a képességekkel és a szabályozási akadályokkal kapcsolatban fogalmaz meg intézkedéseket. A csomag tárgyalása már megkezdődött mind a Tanácsban, mind az Európai Parlamentben, ezért a CER fontosnak tartja, hogy az állásfoglalásban foglalt javaslatokat megfelelő időben a politikai döntéshozók elé terjesszék. Az ülésen résztvevők tájékoztatást kaptak az Európai Bizottság 2026. évi munkaprogramjáról is, melyben több kezdeményezés is kiemelkedő jelentőséggel bír a vasúti közösség számára, például a közbeszerzési törvény reformja, az elkövetkező évtized éghajlatváltozási csomagja és a fenntartható turizmusra vonatkozó európai stratégia. Az uniós intézmények jelenleg a 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretre vonatkozó bizottsági javaslatot vitatják meg, beleértve az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközre vonatkozó rendelet felülvizsgálatát is. A CER az elmúlt hónapokban számos módosítást hagyott jóvá a vasúti projektekre szánt költségvetés védelme és növelése érdekében, melyek röviden bemutatásra kerültek a CER Közgyűlése előtt. 

A CER Közgyűlésen a tagok jóváhagyták a szervezet 2026. évi üzleti tervét, amely a CER idei érdekképviseleti tevékenységét fogja irányítani. A CER prioritásai tükrözik a vasúti ágazat azon törekvését, hogy az Európai Unió versenyképességének, ellenálló képességének és összekapcsoltságának megerősítését szolgálja. A CER fókuszterületei közé tartozik a vasút számára kért uniós finanszírozás biztosítása a következő többéves pénzügyi keretben, az európai katonai mobilitási keret megerősítése és az európai nagysebességű vasúti terv végrehajtásának támogatása, különös tekintettel a digitális vasúti technológiák, például az ERTMS költséghatékony fejlesztésére. Emellett a CER folytatja a jegyértékesítés és az utasjogok, az éghajlat- és energiapolitika, valamint a vasúti infrastruktúra-kapacitás használatáról szóló új rendelet végrehajtásának nyomon követésével kapcsolatos munkáját.

A magas szintű eseménysorozat a CER partnerének, a Rail Delivery Groupnak és az Egyesült Királyság brüsszeli képviseletének szervezésében megrendezett, ,,Az angol vasút története és a modern vasút 200 éve” elnevezésű rendezvénnyel zárult. A találkozón neves előadók előadásai és egy panelbeszélgetés keretében vitatták meg a vasutak fejlődését és globális hatását, valamint a közös kihívásokat és lehetőségeket. Az esemény célja volt továbbá az együttműködési és hálózatépítési lehetőségek előmozdítása a résztvevő brit és tágabb európai iparági szakemberek, politikai képviselők és kulcsfontosságú érdekelt felek között.