A vasút jövője a digitalizációban rejlik – és ez már nem a jövő zenéje, hanem a jelen valósága. A Hungrail által szervezett „Vasúti Digitalizáció 2025” konferencia idén november 26-án ismét bebizonyította, hogy a hazai vasúti szektor a digitális átállás egyik legfontosabb korszakát éli. A rendezvényen a MÁV-csoport több kollégája is aktív szerepet vállalt, bemutatva az elmúlt évek fejlesztéseit és a következő időszak stratégiai irányait.
A digitalizáció a kapacitásnövelés és a biztonság kulcsa. A konferencia egyik fő üzenete az volt, hogy a digitális eszközök és adatalapú működés ma már nem kiegészítő elemei, hanem meghatározó feltételei a hatékony vasúti közlekedésnek. Sávos Tamás társasági digitalizációs vezető, „A MÁV Személyszállítási Zrt. 2025” című előadásban a Társaság integráció utáni helyzetét mutatta be digitalizációs nézőpontból. Németh Réka, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy már nem csak a hatékonyságot tudják növelni a digitalizációs megoldások, hanem a túlélés zálogai is, hiszen egy elöregedő korfa mellett kell a – klímatudatosság miatti nyomás hatására ismételten növekedési pályára álló – vasúti közlekedést biztosítani. A magas humánerőforrás igényű üzemeltetési feladatokhoz pedig egész egyszerűen már nem lesz ember. Éppen emiatt lap kiemelt szerepet a pályahálózat-műküdtetői oldalon a folyamatok racionalizálása, az automatizálás és a digitalizáció is. Herczog Ákos, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. projektmenedzsere „A MÁV Pályaműködtetési Zrt. digitalizációs IT fejlesztései” című előadásában részletesen bemutatta, hogy az elkövetkező időszakban a pályaműködtető milyen digitalizációs fejlesztések bevezetését tervezi. A RailGuide saját fejlesztésű pályavasúti applikációnak köszönhetően 2026-ban a vasúti társaságoknak lehetősége nyílik a vonatközlekedéshez szükséges alapdokumentumok (írásbeli rendelkezés, lassúmenet kimutatás, szolgálati menetrend) okos eszközökön történő megjelenítésére és kezelésére. A GPS alapú vontatójármű követés kiterjesztéséről, a pályavasúti BI továbbfejlesztésével az adat alapú döntéshozatal fontosságáról és a forgalomirányítási rendszerek fejlesztése során a mesterséges intelligencia alkalmazhatóságáról is beszámolt.
Az „eltéved vonatok” felütéssel indult pódiumbeszélgetésen Szatmári Csaba Ferenc forgalmi szakértő a biztosítóberendezési távvezérlő (KÖFI) és adaptív forgalomirányító rendszerekben (pl: MGM Irányítói munkagrafikon) rejlő lehetőségekről, illetve az erre épülő jövőről is beszélt.
Fejlesztési lehetőségek a nemzetközi trendek élvonalában: A konferencia „Digitális innovációs lehetőségek az eredményesség érdekében” című blokkja a vasúti IT-rendszerek integrációjára, az adatalapú döntéshozatalra és a mesterséges intelligencia felhasználására fókuszált. Rámutattak az üzemeltetés és informatikai rendszerek (IT/OT) összekapcsolására, köztük az új távfelügyeleti modulokat, az adatvizualizációs eszközöket és az automatizált karbantartási előrejelző algoritmusokat. Ezek a fejlesztések nemcsak a belső működést egyszerűsítik, hanem alapot teremtenek az egységes vasúti adatplatform kialakításához is.
A „Tanulságok a frontvonalból” című pódiumbeszélgetésen az üzemeltetők és a fejlesztők egyaránt hangsúlyozták, hogy a vasúti digitalizáció sikerének alapja a valós üzemi igények és a technológiai innovációk folyamatos összehangolása. Feldmann Márton moderálásával a szakértők – köztük Dr. Katona László, Kónya Péter, Strelisky Ádám és Sávos Tamás – részletesen bemutatták, hogyan válhatnak az adatvezérelt megoldások a mindennapi működés stabil támaszává. A résztvevők kiemelték, hogy a fejlesztések csak akkor teremtnek valós értéket, ha a terepi tapasztalatok gyorsan visszacsatolódnak a rendszerek finomhangolásába, így biztosítva a magas rendelkezésre állást és az üzemeltetés átláthatóságát. A beszélgetés rávilágított arra is, hogy a vasúti infrastruktúra modernizációja nem csupán technológiai kérdés, hanem szervezeti kultúraformáló erő is, amely hosszútávon stratégiai előnyt jelenthet a hazai vasúti szereplők számára.
A digitalizáció már nem cél, hanem működési alapelv. A „Vasúti Digitalizáció 2025” konferencia világosan megmutatta, hogy a vasút digitalizációja nem jövőbeni projekt, hanem folyamatos fejlődési folyamat. A rendezvény legfontosabb tanulsága, hogy a digitalizáció nem önmagában technológia, hanem szemléletmódváltás: az adatok tudatos felhasználása, az automatizáció és a mesterséges intelligencia a vasútüzem alapvető részévé válik. A MÁV-csoport célja, hogy ezt a szemléletet a mindennapi működés minden szintjén érvényesítse – a pályakarbantartástól az utasélményig.
A jövő vasútja már ma épül, és ebben a MÁV-csoport meghatározó szerepet játszik.