A legjobb horgászt keresték Pécsett

Pécs horgászverseny Hírvonal

2025.05.22 10:42
szerző: MÁV-KIG

Májusban ismét megrendezte a pécsi Pályavasúti Területi Igazgatóság a „Best Of Pályavasúti Horgász” elnevezésű versenyét. A múlt évi jó hangulatú esemény helyszíne nem változott, ismét a Batéi tó adott otthont a nemes versengésnek. 15 pályavasúti kolléga vett részt a megmérettetésen, többüket családjuk is elkísérte. 

A sorsolást követően a munkatársaink hamar elfoglalták helyeiket, gyorsan kipakolták horgászfelszerelésüket, és várták a verseny kezdetét jelző dudaszót. Az időjárás sajnos nem kedvezett az összegyűlteknek. A versenyt két szektorban bonyolították le: Fortuna úgy döntött, hogy a profikat az „A” szektorba, míg a félprofikat a „B” szektorba sorolja. A verseny kezdetét követően az első halak gyorsan jelentkeztek, kollégáink egymás után fogták a szebbnél szebb koi pontyokat. A múlt évi nyertes is hamar megfogta a maga „aranyhalát”, egy 3545 g-os koi pontyot.

Az „A” szektorban jobban haraptak a halak. Már az elején látszott, hogy Kristóf Géza és Sárkány Marcel külön versenyt fog vívni. Jól sikerült helyet sorsolniuk, és mivel jó horgász hírében is állnak, megállás nélkül kapásuk volt. A halak védelme érdekében a reggeli technikai értekezleten kihirdetésre került a 20kg-os szák limit, amire mindenkinek figyelnie kellett. A verseny félidejében Kristóf Géza és Sárkány Marcel is időközi mérlegelést kért. A mérés alapján az „A” szektorban Géza vezetett Marcel előtt 2 kilogrammal. A „B” szektorban nem akaródzott a verseny igazán beindulni, így a kollégák lemaradtak az „A” szektorhoz képest. 

A verseny második felének elején Lángi János Krisztián állomásfőnök megfogta élete tükörpontyát – legnagyobb örömére, egy 7250 grammos példány került a horga végére. Ekkorra már volt pár kisebb hala, így esélyessé vált akár a szektor megnyerésére is. A helyszínre kilátogató pályavasúti területi igazgató, Szabó Csaba próbálta bíztatni: csak egy „halnyira” van előtte a múlt évi győztes, Nagy Gábor. Az ösztönzésnek eleget téve rövid időn belül horogra akadt egy újabb, ezúttal 4 kilogrammos tükörponty. Mint később kiderült, ezen „igazgatói hal” jelentette Krisztiánnak a szektorelsőséget és az összetett második helyezést. 

A kellemetlen időjárás a verseny végére szertefoszlott, még a nap is kisütött. A 15 órai dudaszó a verseny végét jelezte. A fogások mérését követően az eredményhirdetésig egy kiadós babgulyással várták a kicsit meghűlt horgászokat és családtagjaikat a szervezők.

Az összesítés után az alábbi egyéni eredmények születtek:

 

I. helyezett

 

Kristóf Géza

Állomásfőnökség – Kaposvár

42425g

   
 

II. helyezett

 

Lángi János Krisztián

Állomásfőnökség – Siófok

14850g

   
 

III. helyezett

 

Sárkány Marcell

PFT Pécs

37175g

   
 

Legnagyobb hal

 

Lángi János Krisztián

Állomásfőnökség – Siófok

7250g

 

A 15 horgász 163,7 kg halat fogott a verseny 5 órája alatt, eredményükhöz gratulálunk! Folytatás – az igazgatóság ígérete szerint – ez év augusztusában várható, Dombóváron.