Szakmai találkozót tartott a fenntartható városi mobilitás iránt elkötelezett önkormányzatokból álló Magyar CIVINET hálózat Nyíregyházán június 17–18-án, a résztvevők társaságunk nyíregyházi forgalmi és járműfenntartási telephelyét is meglátogatták. Idén nyáron a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyári táborainak résztvevői is több alkalommal megtekintették a nemrégiben átadott, korszerű telephelyet.
Hogyan lehet fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és élhetőbbé tenni a városi közlekedést? – erről tanácskoztak hazai és nemzetközi szakemberek Nyíregyházán, a CIVINET hálózat 31. találkozóján. A rendezvény központi témája a közösségi közlekedés szervezésének, működtetésének és finanszírozásának aktuális kihívásai és lehetséges megoldásai voltak. A program során önkormányzati szakemberek, közlekedésszervezők és más érintettek osztották meg tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, valamint közösen kerestek válaszokat a közösségi közlekedés előtt álló kihívásokra.
A tanácskozáson elhangzott: a nyíregyházi helyi autóbusz-közlekedés jól szervezett hálózatban remek kiszolgálást nyújt az utasok számára. A rendezvény résztvevői meglátogatták társaságunk 2023-ban átadott ultramodern, hagyományos és alternatív meghajtású autóbuszok kiszolgálására egyaránt alkalmas forgalmi és járműfenntartási telephelyét is.
Szintén a Bónis Sámuel utcai telephelyünkön, július 17. és augusztus 5. között négy alkalommal 6-14 éves gyermekeket fogadnak nyíregyházi kollégáink a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyári táborainak egyik programjaként, lehetőséget biztosítva a kicsik számára egy autóbusz részletes megismerésére. A rendőrség munkatársa pedig a legfontosabb közlekedésbiztonsági tudnivalókat ismerteti a gyermekekkel, hiszen a tábor egyik célja a mintegy 100 résztvevő közlekedési ismereteinek formálása, valamint az autóbuszon történő biztonságos utazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók bemutatása.
Köszönjük nyíregyházi kollégáink közreműködését!