– Mindjárt a sínekre olvadok! Akkora a forróság… – sóhajtozott Dezső, a Desiro motorvonat Debrecen nagyállomáson.
– Nem vagy te fagyi! – kuncogott rajta Katica, a mellette álló másik Desiro. – Nyugi, a sínek hamarabb megolvadnak, mint te!
– Nagyon vicces… – zsörtölődött Dezső. – Remélem, ezen a nyáron én is mehetek a Balatonhoz, kicsit unalmas már a puszta és a remegő hőség. Ilyenkor a víz mellett az igazi!
– Az tényleg biztos jobb! – vágta rá Katica. – A fürdőzőknek. De neked ott is dolgoznod kell, és…
Dezsőt azonban már nem érdekelte Katica figyelmeztetése. Csak a hullámzó kék víz, a magasan repülő strandlabdák és az óriás vízi csúszdák lebegtek a szeme előtt. Pedig ő még sosem járt a Balatonnál, Katica pedig mindent tudott a magyar tengerről, hiszen ő régóta ott tölti a nyarakat. A Desiro-flotta hamarosan megkapta nyári beosztását. Az idei vezénylés Dezsőnek is kedvezett, ő is mehetett a Balatonhoz. Örömében majd kiugrott a kocsiszekrényéből. A nagy úthoz gyorsan összecsomagolta a legfontosabbakat: napszemüveg, baseball-sapka, úszógumi, labda, vízipisztoly és törülköző. Olyan izgatott volt, hogy végre ő is láthatja a Balatont, hogy útközben néha majdnem megfeledkezett a figyelmeztető jelzésekről!
Néhány óra múlva ámulva nézte, ahogy szeme elé tárult a kékes-zöldes színben csillogó tó, rajta sok-sok hófehér vitorlával, színes vízibiciklivel, sétahajóval, sőt még egy igazi, lapátkerekes gőzhajó, a Kisfaludy is elúszott mellette. Dezső imádta a balatoni hangulatot, a hatalmas csobbanásokat, visításokat, a strandról elhallatszódó gyerekzsivajt, a csodaszép badacsonyi hegyvonulatokat, a lángos és a főtt kukorica illatát, a piros dinnyeszeletekbe fúródó fejeket, az esti nádas békakoncertjeit és a nyári csillagos égboltot. Nem is értette, Katica miért tért haza mindig olyan fáradtan innen. Amikor kitört a nyári szünet, egyre több és több ember érkezett a tóhoz. És csak jöttek és jöttek, kígyóztak az autósorok, ő pedig néha úgy érezte magát, mint egy elővárosi reggeli csúcsban. Csak itt egész nap tartott a csúcsidőszak. Mindez nem zavarta Dezsőt, hiszen ezért jött, szállítani a nyaralókat. Ahogy azonban egyre melegebb lett, az emberek kezdtek egyre furábban viselkedni. Pontosabban nem viselkedni. Nem szétnéziaz átjárók előtt, nem elengedni a vonatot, nem várni a zöld jelzésre. Csak rohantak a tóhoz. Egyszer egy kenu akkorát koppant szegény Dezső szélvédőjén, csoda, hogy be nem tört.
– Lehet, hogy mindenki napszúrást kapott? – értetlenkedett a motorvonat, hiszen elméletileg mindenhol neki volt elsőbbsége. Hétvégén már tényleg nem látott, nem hallott senki, csak rohantak a vízbe. Gumicsónakkal. Dezső az egészből csak annyit vett észre, hogy lába nőtt egy csónaknak, mert a lábhoz tartozó fej valahol eltűnt a lefelé fordított hajótestben. A láb ugyan megállt éppen a sín mellett, de a csónak orra jócskán a sín fölé lógott. A piros dízel próbált szlalomozni, de azt kötöttpályán ugye elég nehéz. Próbált fékezni, de már az is késő volt… Bumm! Neki a csónaknak, ami talán még most is ott pörög a gazdája fején, a Balaton északi partján. Nem tudni, ki ijedt meg jobban, Dezső vagy a kétlábú csónak.
Este Dezső még mindig az eset hatása alatt volt. Katica odagurult hozzá, és elmesélte, hogy ő is pörgetett már meg kenut, szörfdeszkát, sőt egyszer egy hatalmas, páva alakú gumimatracot is.
– Ezt szerettem volna még Debrecenben elmesélni neked – mondta Katica. – Itt bizony sokkal jobban kell figyelnünk, főleg szünidőben. Úgyhogy szemed a pályán, nyomd a dudát és húzd be a féket, ahogy csak bírod, ha jönnek a fürdőzők!
Dezső megfogadta Katica tanácsát, és sokkal körültekintőbben közlekedett a balatoni vakáció idején. De még az őrült közlekedés ellenére is ez volt a legszuperebb nyara.
Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt