Babetta Velence után Olaszország fővárosába, Rómába ment csavarogni egy kicsit. Ahogy begördült a híres Termini pályaudvarra, néhány áramvonalas nagy sebességű mozdony azonnal megszólította és udvarolni kezdett neki. Igazán kellemes társaság voltak, de amikor megtudták, hogy Babetta még sosem járt Rómában, kissé elszörnyedtek.
– Hogy lehetséges ez? Hiszen minden út Rómába vezet! – sápítozott Rómeó, a tűzpiros szupermozdony. Mivel Rómát mindenkinek látni kell, azonnal elkezdték törni a fejüket, s hamar meg is találták a megoldást: Babetta olyan pici, hogy ha a csinos kis vaskerekeire kap egy gumiborítást, simán bejárhatja a várost sínek nélkül is. A kis dízellány odáig volt a gyönyörűségtől, hogy láthatja azt a sok-sok csodát, amiről korábban csak olvasott.
Babetta azonnal nyakába is vette a várost. Imádta minden utcakövét, imádta az olasz nyelvet, hogy mindenki kézzel-lábbal magyaráz, hogy mindenki gyönyörű ruhákat visel, és azt, hogy mindenkinek van ideje a fontos dolgokra: egymásra, egy jó pizzára, spagettire és természetesen fagyira. Egyértelműen itt található ugyanis a világ legfinomabb fagyija. Nem lehet vele betelni. Igazi édes élet, vagy ahogy az olaszok mondják, dolce vita! Ücsörögni a világ legszebb épületeinek tövében, egy lépcsőn vagy egy szökőkút szélén, élvezni a napsütést, közben jókat enni és inni, nagyokat beszélgetni és még nagyobbakat nevetni. Itt még a legunalmasabb, legmorcosabb, legmufurcabb emberek is jókedvűvé válnak. Hát ez a dolce vita.
Ezt a zsongó jókedvet törte meg hirtelen egy siránkozás: – Jaj, mit csináljak! Ó, szegény fejem! Mamma mia! Mi lesz most? –hallotta egy szűk sikátorból a jajveszékelést a kis mozdony. Babetta elindult a hang irányába, amihez egyre finomabb illatok is társultak. Kiderült, hogy egy pici, eldugott étteremben történt valami szörnyűség. A szakács kint állt az utcán, és csak vakargatta a fejét, a pizzafutár pedig megállás nélkül sápítozott: – Nemsokára kezdődik Sophia 5. szülinapja, a vendégek már mind ott vannak, a gyerekek uzsonnája és az emeletes torta azonban még mindig itt van! Ki hallott már szülinapot pizza és torta nélkül? A kis háromkerekű autó ugyanis, amivel kiszállították volna a finomságokat, épp most mondta fel a szolgálatot.
Babetta ismeretlenül is nagyon megsajnálta a kislányt. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan elkérte a címet, felkapta a dobozokat és már száguldott is. Így történt, hogy ha csak egy rövid időre is, de ő lett az első mozdony-pizzafutár. Robogott, ahogy csak bírt a több ezer éves ókori épületek között. Éppen időben ért oda, és még a pizza sem hűlt ki. Sophia az összes ajándék közül Babettának örült a legjobban, hiszen kinek szállította még ki ilyen különleges futár a tortáját? A futárkaland után másnap Babetta fájó szívvel ugyan, de búcsút intett Rómának és a csizma alakú országnak, megvált gumikerekeitől, és ismét a hegyek felé vette az irányt.
A világ egyik legszebb vasútvonalán a svájci Alpokba indult. A táj tényleg lenyűgöző volt. Csend és nyugalom, amerre csak a szem ellát. És hegyek, hidak, alagutak – megszámlálhatatlan mennyiségben. A római napsütés és virágpompa után kicsit furcsa volt ismét havas hegycsúcsokat látni, de Babetta ennek is élvezte minden pillanatát. Közben észre sem vette, hogy egyre lassabban halad. A pálya kezdett olyan meredekké válni, hogy a kicsi lány szinte már csak egy helyben járt, majd mintha elkezdett volna visszafelé gurulni. Soha nem gondolta volna, hogy kifog rajta egy pálya... Ekkor azonban egy kisebb lökést érzett a hátsóján, és már száguldott is fölfelé.
– Csak élvezze a tájat! – hangzott hátulról a jó tanács. A híres Bernina Expressz volt az a hatalmas panorámaablakaival, aki kérés nélkül is udvariasan besegített Babettának a hegymenetben, így a kis mozdony mégiscsak feljutott több mint kétezer méter magasra. Igaz, még most sem nagyon érti, hogy lehet egy ilyen meredek pályán fogaskerekek nélkül feljönni, de a lényeg, hogy sikerült.
Folyt. köv.
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt