Nagy az izgalom a Nyugati pályaudvaron, új mozdony állt forgalomba. Fiatal, lelkes és hatalmas, de még fel kell fedeznie a körülötte lévő világot, mert arról nem sokat tud.
Fenekeden van még a tojáshéj – heccelik gyakran a többiek.
Tojáshéj??? Hiszen az én hátsómon csak a zárjelző tárcsa van
értetlenkedik ilyenkor Kiss. Mert ő az újonc, az ország és a MÁV első emeletes motorvonata. Kiss sok mindenért rajong: imádja a nagyvárost és a vidéki tájat, a Duna hömpölygését és az erdők zúgását. A legjobban mégis a gyerekeket szereti. A többi mozdony nem is tudja eldönteni, hogy ő szereti-e jobban a gyerekeket vagy a gyerekek szeretik jobban őt? Mert az hamar kiderült, hogy ő lett a legkisebbek első számú kedvence. Ha meglátják, olyan izgalomba jönnek, hogy alig bírják kivárni, amíg felszállhatnak rá és utazhatnak vele. Sok családnak ez lett az állandó hétvégi program. Hiába nincs éppen dolguk Vácon vagy Cegléden, menni kell, csak azért, hogy Kiss-szel utazhassanak, és hol máshol, mint az emeleten. Csakis az emeleten!
A gyerekek mellett Kiss-nek van egy különleges barátja is, Gabúr. Ő egy bölcs, öreg szárnyaskerék, aki angyalként vigyáz a motorvonatra. Tényleg olyan, mint egy angyal, arany színben pompázik, és csak Kiss láthatja őt, akinek mindig a vezetőfülkéje körül röpköd. Ő tanított meg mindent Kiss-nek, folyamatosan mesél neki a helyekről, városokról, amerre járnak, a szokásokról, hagyományokról, és természetesen az emberekről. Kissnek mindig rengeteg kérdése van, de Gabúr mindig, mindenre türelmesen válaszol.
Még novemberben mesélt Kiss-nek arról, hogy az év vége milyen különleges szokott lenni. Advent, Mikulás és a karácsony. Kiss nagyon várta már az ünnepeket. És tényleg, decemberre minden fényárban pompázott, díszbe borultak a városok, otthonok, pályaudvarok, a Mikulás is megérkezett mindenkihez. Az emberek boldogok, már csak néhány nap van karácsonyig…
Kiss azonban észrevette, hogy néhányan mégis szomorúak.
Nézd azt a szép fiatalasszonyt. Most jött ki a játékboltból, és mégis kicsordult pár könnycsepp a szeméből. Láttam egy fiatal párt is, akik egy nagy épületből jöttek ki, szomorúnak tűntek. Hogy lehet ez, Gabúr? – kérdezte.
Látom én is, Kiss. Sajnos vannak, akik az év legszebb napjait nem tölthetik együtt a családjukkal, mert olyan betegek, hogy kórházban vannak. Akit tudnak, hazaengednek az orvosok, de sajnos vannak, akiknek még karácsonykor is bent kell maradniuk.
Karácsonykor??? – csodálkozott Kiss, majd félve megkérdezte: – De ugye a gyerekeket hazaengedik?
Hosszú csend következett.
Sajnos nem mindenkit – komorodott el Gabúr.
Az nem lehet! Az nem lehet, hogy ez sok jó kisgyerek egyedül töltse a szentestét!szüleik és az orvosok is mindent megpróbálnak, de vannak, akik csak úgy tudnak meggyógyulni, ha még ilyenkor is bent vannak a kórházban – magyarázta a kis szárnyaskerék.
És szerinted szomorúak, Gabúr?
Az angyalok róluk sem feledkeznek el, csodaszép ajándékokat kapnak, és amennyit csak lehet, a szüleik is bent vannak velük.
De amikor a szüleiknek haza kell menniük… Gabúr, ki kell találnunk valamit! Az nem lehet, hogy december 24-én este egyetlen kisgyerek is szomorú legyen!
Kiss, mit tehetnénk mi? – kérdezte csodálkozva Gabúr.
Némi töprengés után Kiss szeme felcsillant: – Egy szuper emeletes vonatozás?
Mi??? – döbbent le Gabúr.
És a terv már meg is született. 24-én hamar leállt a forgalom mindenhol. Miután a kórház is elcsendesedett a látogatóktól, már csak néhány vágyakozó arcot lehetett látni az ablakban, orrukat szorosan az üveghez nyomva. Ám ekkor megjelent Kiss és Gabúr. A gyerekeket vidám dudálás és csengőszó hívta egy különleges utazásra. Az angyalok, mintha megállították volna az idő kerekét, az orvosok, nővérek semmit sem vettek észre a titkos akcióból. Aki tudott, szaladt, akinek kellett, talán az angyalok segíthettek, de egy szempillantás alatt az összes kisgyerek ott ült a kivilágított szupervonaton, és már indultak is. Száguldottak a kivilágított város sínjein, közben énekeltek, volt, aki még az új játékát is magával hozta a különleges útra. Nem volt olyan kisgyerek, akinek ne ért volna fülig a szája. És az út végén úgy osontak vissza a kórtermekbe, mintha mi sem történt volna. Csak a mosoly az arcokon, az sejtetett valamit. Mert amikor a nővérkék éjszaka bekukkantottak megnézni, hogy mindenki jól van-e, csupa boldogan alvó kisgyermeket találtak az ágyakban.
Hiszen csodák – még ha csak az év egyetlen napján is – igenis léteznek! Boldog karácsonyt mindenkinek!
Illusztráció: Győri Zsolt