Békés vasárnap délelőtt volt, csak néhány színes falevél hullott le szépen szállingózva a sínek közé. A rendező pályaudvaron a mozdonyok az utolsó langyos napsugarakkal süttették magukat, csak néhány lusta őszi légy zümmögött alig hallhatóan… Ám ekkor:
– Tü-tűűűűűűűűű! – őrült dudálás szakította félbe az idilli csendet és a kellemes semmittevést. – El ne szunyókáljatok nekem! – kiáltott a többiekre Szili, a V43-as villanymozdony, miközben rettentő jól szórakozott felriadt társain.
A többiek ezt egyáltalán nem tartották viccesnek. Rémületükben inkább sértetten visszavonultak a mozdonyszínbe. Szilit mindez azonban nem nagyon izgatta, imádta ijesztgetni barátait. Folyton azon járt az esze, hogy hozhatná rá a frászt másokra. Egy alkalommal például váratlanul varangyos békákat szórt Piroska elé, mert tudta, hogy retteg tőlük. Máskor az éjszaka közepén, amikor már mindenki elaludt volna, egy fémlemezt kezdett el zörgetni, mintha dörögne az ég és a vaksötétben az áramszedőjét szikráztatta, mintha villámlana, mert tudta, hogy sokan félnek a vihartól. Olyan is volt, amikor a személykocsikat rémisztgette azzal, hogy a vonat-összeállítás előtt hihetetlen gyorsan száguldott feléjük, és közben hangosan kiabált jajveszékelve, hogy: – Vigyázat! Segítség! Elromlott a fékem! Nem tudok megállni!
Szegény kocsik már a szemüket is becsukták, úgy várták a nagy ütközést, de Szili az utolsó pillanatban jól befékezett és egy centivel megállt előttük. Közben pedig nagyokat kacagott. Egyszer még a saját mozdonyvezetőjét is átverte, azt színlelve, hogy egy nagyon fontos út előtt nem indul a motorja. A mozdonyvezető hiába vakargatta a fejét, nem értette, mi baja lehet szeretett mozdonyának. Nézte jobbról, nézte balról, elölről és hátulról, fentről és lentről, de semmit sem talált. Mikor a motorját kezdte el közelebbről vizsgálni, Szili hirtelen felbőgött és fülsiketítő hangon járatta magát, ráadásul még egy adag olajat is a mozdonyvezető képébe vágott. A nevetéstől csak úgy rázkódtak az alkatrészei.
Egy nap azonban betelt a pohár. Mindenkinek elege lett Szili ijesztgetéseiből. A forgalmi csomópont járművei kupaktanácsot hívtak össze és megbeszélték, hogy móresre tanítják ezt a pimasz villanymozdonyt. Méghozzá Halloween éjszakáján, amikor a legenda szerint a fűtőházban is előbújnak a mozdonyszellemek.
Október utolsó napján Szili mit sem sejtve tért vissza pihenőhelyére. Már az alváshoz kezdett volna készülődni, ám ekkor hirtelen egy csattanást lehetett hallani. Minden elsötétült, az egész telepen áramszünet lett. Szili egy tapodtat sem tudott mozdulni, hiába nyújtogatta az áramszedőjét. Aztán feltámadt a szél, a földön kísérteties hangon kezdtek el üres fémdobozok gurulni. Szili egyre aggodalmasabban kémlelt körbe, amikor huhogást hallott, és a távolban mintha egy hatalmas szellem körvonala rajzolódott volna ki. A furcsa alak csak egyre közeledett felé, majd váratlanul egy reflektor fénye vakította el. A lidérces este végére Szili már a saját árnyékától is megijedt. Ekkor a többiek visszakapcsolták az áramot és felkapcsolták a lámpákat. Kiderült, hogy a dobozokat Csörgő gurította elé, a huhogás csak egy bagoly volt, aki az állomásépület padlásán lakik, a szellemnek látszó óriási valami Szergej volt, aki egy nagy fehér lepedőt kötött magára. Szili megkönnyebbült, mikor kiderült a tréfa, de el is szégyellte magát. Rájött, hogy amit ő eddig viccesnek hitt, másnak nem mindig volt az, ezért megígérte, hogy többet nem fog másokat ijesztgetni. Legfeljebb csak néha.
Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt