Piroska régóta a 10-es vonalon teljesít szolgálatot. Szereti a munkáját, a mozdonyvezetőket, a jegyvizsgálókat, a forgalmistákat és az utasokat is, akiket szintén jól ismer. Bár a legnagyobb nyüzsgés mindig Győrben és környékén van, a kis piros Bz motorvonat folyton csak azt várja, hogy elhagyja a nagyvárosi forgatagot.
Fut, robog a hosszú, egyenes, végtelennek tűnő szakaszon, mosolyog minden állomáson, de a gondolatai egészen máshol járnak. Messze, nagyon messze, fent, a fellegekben. Piroska ugyanis imádja az eget kémlelni, pontosabban a hatalmas teherszállító repülőket, a most éppen itt állomásozó, villámgyors vadászgépeket, de még az őrült hangos harci helikoptert is. Nem tehet róla, rajong a szárnyas masinákért, főleg, ha azok katonaiak! Talán a gyorsaságuk miatt, talán a szabadságuk miatt, hogy azok bármerre szárnyalhatnak az égen, talán a titokzatosságuk miatt. Ezért is ez a kedvenc vonala, hiszen a sínpár közvetlenül a Magyar Honvédség pápai repülőtere mellett megy el. Minden vágya az, hogy egyszer találkozhasson velük! Sokan heccelik is érte: – Attól, hogy neked szárnyas kereked van, még nem fogsz tudni repülni! – csúfolódnak, de Piroska az ilyen gonosz megjegyzéseket meg sem hallja. Éjszaka, a sötétben még köszönni is szokott nekik, lelkesen villogtatva első lámpáját, de hogy látják-e ezt odafent, nem tudhatja.
Általában így teltek a kis Bz nyarai, ám egy borongós júniusi napon minden megváltozott. Már kora reggel hatalmas sürgés-forgás volt a légi ezred központjában, ugyanis gyakorlatozni indultak a katonák. A parancsnok éppen eligazítást tartott.
– A feladat a következő: Felszállnak a C-17-es teherszállító repülők, majd ejtőernyővel célba dobják a titkos szállítmányokat. A csomagokat a földi csapatok felkutatják és sértetlenül visszahozzák ide, a bázisra. Az akciót egy óra alatt végre kell hajtani.
Az óriás Big Mac-ek, mert így becézték őket, beindították sugárhajtóműveiket, a magasba szálltak, és kezdetét vette a légi gyakorlat. Az egyre erősödő szél meg se kottyant ezeknek a behemótoknak, mikor a célpont fölé értek, kinyitották ajtóikat, és az égboltot ellepték az óriási repülő dobozok. Már majdnem az összes célba ért, amikor az egyik ejtőernyőbe úgy belekapaszkodott a szél, hogy el sem eresztette, és vitte-vitte magával, egyre messzebb a bázistól. A repülők már tehetetlenek voltak, a katonák pedig aggódva figyelték, ahogy egyre távolodik tőlük a csomag. Már olyan messze járt, hogy mindenki biztos volt benne, nem fog sikerülni egy óra alatt teljesíteni a küldetést.
Piroska azonban, aki titokban a sínekről figyelte az eseményeket, nem hagyta annyiban a dolgot. Dudált egyet, nagy gázt adott, és úgy nekilódult, mint még soha. Nem ő volt a leggyorsabb mozdony, nem is a legerősebb, most mégis úgy szikráztak a kerekei a síneken, hogy egy InterCity is megirigyelte volna. Robogott a doboz után, azonban a szél sem adta fel, csak fújt egyre jobban. Piroska ekkor dudált egy nagyot, még nagyobb sebességre kapcsolt, és legnagyobb meglepetésére utolérte a csomagot, ami így éppen a tetején landolt. Nem volt már sok ideje, de az utolsó pillanatban mégis visszaért a bázisra az elveszettnek hitt dobozzal együtt. Sikerült! A küldetést a kis motorvonat mentette meg, akihez most sorra mentek oda gratulálni a legkülönlegesebb vadászgépek és repülők.
A nap végén még egy kis ünnepséget is tartottak, ahol Piroskát a légierő tiszteletbeli tagjává avatták. Sast ábrázoló kitűzőjét azóta is büszkén viseli, és már senki sem csúfolódik rajta. Piroska pedig ma is boldogan szárnyal kedvenc vonalán.