Az ajtók záródtak, Sebi, a Flirt motorvonat az indulás után pedig azon gondolkodott, hogyan guruljon be a következő állomásra. A „bevonulása” végül egész meglepőre sikeredett, olyan hangosan csörömpölt, ahogyan csak bírt. – Hello, Sebi! – köszönt rá vidáman egy fiú a várakozó tömegből. Ő nem rohant, inkább megvárta, amíg mindenki felszáll.
– Ez nem ér, honnan tudtad megint, hogy én vagyok az? – döbbent le a kis motorvonat.
– Sebi, már rájöhettél volna, hogy engem nem tudsz átverni! – felelte titokzatosan Márkó.
– Különben is, annyiszor elmondtam, hogy akármit is csinálsz magaddal, nem fogod tudni Csörgő hangját utánozni. Talán Szilit igen – mondta bizonytalanul –, de szerintem őt sem – és kacagott egy nagyot.
– OK! Ismét te nyertél – ismerte el Márkó újabb győzelmét a motorvonat, majd féltve odaszólt a fiúnak: – Vigyázz, óvatosan a felszállással! Hatalmas tömeg van.
– Tudom, minden reggel egy szardíniásdoboz vagy, de nyugi, majd megoldom – vágott vissza a fiú lazán, végül utolsóként lassan, kissé bizonytalanul felszállt a vonatra. A következő nap Sebi olyan halkan suhant be az állomásra, ahogy csak tudott, szinte némán gördült be Dunakeszire, de Márkót most sem sikerült megtévesztenie.
– Szép volt, Sebi, ilyen csendes érkezést még senkitől sem hallottam! – mosolygott a fiú Flirt barátjára.
– Az lehet, de most is azonnal felismertél! – szólt kissé csalódottan a motorvonat, ám sok ideje nem volt sajnálkozni, az ajtónyitás után a tömeg egyszerre zúdult fel a vonatra. Már csak Márkó állt a peronon. A fiú lassan megkereste az ajtót, ez azonban most egy kicsit tovább tartott, mint szokott. Erre néhány nagyszájú türelmetlenül hőbörögni kezdett: – Haladjunk már! Nem érek be időben a munkahelyemre!
Gyerünk már, ha egy percet is kések, azonnal bevágja az egyest a matektanár! Sebi tehetetlennek érezte magát, Márkó sem szólt egy szót sem, de a Nyugatiban ma köszönés nélkül, magához képest sietve távozott. A kis motorvonatnak egész nap a reggeli eset járt a fejében, sőt még este is erről mesélt a barátainak a telephelyen:
– Képzeljétek, Márkó ma ismét felismert csak a hangom alapján, pedig olyan halkan gurultam be Dunakeszire, ahogy csak lehet. Nem értem, hogy csinálja, nem lát, mégis mindannyiunkat név szerint üdvözöl mindennap. Én már mindent bevetettem, hogy megtréfáljam, de nem tudom átverni.
Csak a felszállás a reggeli tömegben! Ma többen be is szóltak neki, mert kicsit lassabban talált oda az ajtóhoz, ahelyett, hogy segítettek volna neki – háborgott a kis Flirt. – Megnézném, ők hogy boldogulnának úgy, hogy semmit sem látnak! De ő ennek ellenére is velünk utazik mindennap, pedig a szülei szívesen bevinnék Budapestre, sőt a gimnázium ajtajában állnának meg a kocsival. Márkó azonban már mindenhova egyedül szeretne menni, mint a többiek. Tudom, hogy régóta vágyik egy vakvezető kutyára. Azt mondta, még évekbe telhet, mire talán, jó esetben kaphat egyet, mert képzett kutyából nagyon kevés van, így rettentő hosszú a várólista… És Sebi csak mondta és mondta és mondta, amíg Krisz barátja, az emeletes motorvonat fel nem kiáltott!
– Girosz! Girosz kell neki! – mondta kicsattanó örömmel. – Girosz? – nézett rá bambán és értetlenül Sebi. – Márkó nem éhezik, hanem egy segítőre lenne szüksége, hogy könnyebben és magabiztosabban tudjon egyedül közlekedni. Hahó! Figyeltél te rám egyáltalán?
– Persze, hogy figyeltem, azért mondom, hogy Girosz lesz a megoldás – lelkendezett a Kiss motorvonat, de Sebi még mindig nem értett egy árva kukkot sem.
– Figyelj, Girosz nem egy kaja, pontosabban az is, de most mégsem – magyarázta Krisz. – Egy megállóval hamarabb, Dunakeszi-Gyártelepnél nem tűnt még fel neked, hogy állandóan arra kolbászol egy fekete labrador kutyus?
– Nem igazán… – felelte a Flirt.
– Pedig Giroszt mindenki ismeri! Egy-két éve él itt – mesélte a Kiss.
– Senki sem érti, hogy egy ilyen gyönyörű és okos kutyának hogyhogy nincs gazdája. Igazából Girosz nem marad meg senkinél, hiába szerették volna már többen is hazavinni. De a lényeg, ahogy közlekedik! Zseniálisan jön-megy a hatalmas forgalomban a száguldó autók, volánbuszok és a sínek között! Az állomásnál van egy büfé, onnan kapta a nevét, mivel a gyros a kedvence, a szakács pedig mindig készít neki egy extra húsos változatot. Szerintem jó párost alkotnának Márkóval!
Ebben egyetértett a két motorvonat, így elmentek Giroszhoz, és elmesélték a tervüket, amire a labrador igen lelkes farokcsóválással és határozott vakkantással válaszolt. Girosz ugyanis világ életében valami komoly feladatra vágyott. És milyen igaza van! Házi kedvenc bármelyik kutyából lehet, de vakvezető nem. Egy szép, napsütéses tavaszi reggelen hámot tettek Giroszra, felszállították a vonatra, és vele együtt gurult be Sebi Dunakeszi állomásra. Márkó természetesen mit sem sejtett, csak az volt furcsa neki, hogy a motorvonat most nem próbálta meg elváltoztatni a hangját. Amikor az ajtók kinyíltak, Girosz azonnal Márkóhoz rohant, és ügyesen felvezette a vonatra, sőt még ülőhelyet is keresett a fiúnak. Ettől kezdve Girosz lett Márkó szeme. Az elválaszthatatlan barátok azóta már több sikeres vizsgát is letettek együtt. Márkó leérettségizett, Girosz pedig hivatásos vakvezető kutya lett. És ha szeretnének, bárhová elmennek együtt, akár a világ végére is.
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt