Mindenki „Kedvenc” játékboltjában továbbra is a látogatóké, közülük is elsősorban a gyerekeké volt a főszerep. Pontosabban továbbra is minden értük és nekik készült. Bár el kell, hogy áruljuk, ez volt az a játékbolt, ahová a szülők is mindig örömmel tértek be, ugyanis hiába próbáltá eltitkolni, álcázni, véka alá rejteni, itt ők is ismét gyerekké váltak. Az apukák néha gyorsabban siettek a Lego-sarokhoz, mint az ifjoncok, a lézerkardot ügyesebben forgatták, mint Yoda mester a Star Warsban, sőt néha bizony rájuk is kellett szólni, hogy a kicsiket is engedjék oda férni a terepasztalhoz játszani. Az anyukák báboztak, gyöngyöt fűztek, kirakóztak… Szóval, ki ide betért, biztos, hogy nem unatkozott – még a polcon sorakozó játékok sem, de psssszt! Erről majd csak később!
A korai nyárias időnek köszönhetően egyre több strandjáték került elő. Labdák, vízipisztolyok, kis medencék, buborékfújók, színes úszógumik és búvárszemüvegek. A hirtelen jött meleg napközben a boltba is bekúszott. A műanyag játékokat nem zavarta a hőség, de a plüssök bizony szenvedtek, akárcsak a mozdonyok. A vasparipák arról álmodoztak, milyen jó lenne, ha egyszer ők is csobbanhatnának egyet valahol, ha nem is a Balatonban, de legalább a boltban felállított kis felfújható medencében. Nagyokat sóhajtoztak, s közben a buszokra irigykedtek. Azt gondolták, nekik könnyebb elviselni a kánikulát, mert belőlük létezik „kétéltű” jármű is, olyan, ami a szárazföldön és a vízen egyaránt tud közlekedni. Hiába mondták szegények, hogy nem minden busz tud „úszni” a víz tetején, a mozdonyok csak fortyogtak tovább magukban, és inkább az Északi-sarkról álmodoztak, hátha a fagyos gondolatok elviselhetőbbé teszik a forróságot.
A vitában egyedül Vili, a sárga Mercedes busz nem vett részt. Az ő gondolatai is messze jártak, de nem a hideg északon, hanem inkább mélyen, egészen pontosan a tenger mélyén. És közben arról ábrándozott, hogy milyen jó lenne egyszer szétnézni odalent. Ott, ahol több az élőlény, mint gondolnánk, és ahol olyan színpompás minden, mint a trópusi erdőben vagy egy Barbie-színezőfüzetben. Mert kétéltű buszok ugyan léteznek, de olyanról, amik búvárként a mélybe is tudnak menni, még sosem hallott. És Vilinek ez volt minden vágya, hogy ő
lehessen az első busz, ami búvárkodni is tud. Vagy hívhatnánk akár busz-tengeralattjáró hibridnek is, mindegy, a lényeg csak az volt számára, hogy egyszer felfedezhesse a víz alatti világot.
Vili a tengert ugyan még sosem látta élőben, de rengeteg könyvet olvasott már róla esténként és legnagyobb örömére volt egy hatalmas, csodaszép tengeri akvárium is a boltban igazi sós vízzel, telis-tele citromsárga, kék és narancs színű halakkal, korallokkal és rákokkal, és első számú kedvencével, Asztival, a piros tengeri csillaggal. De hiába, még egy Mercedes busz sem tud alámerülni, még a játékboltban felállított csöpp medencében vagy az akváriumban sem, nemhogy az igazi tengerben. Így Vilinek továbbra is csak az álmodozás maradt…
Egy este, ki tudja miért, talán a korai meleg tehetett róla vagy a hatalmas tömeg a boltban a közelgő gyereknap miatt, de mintha elszabadult volna a pokol. Azt tudjuk jól, hogy a Kedvenc Játékboltban egyik este sem volt átlagosnak mondható, de amit most műveltek a játékok, az túlment minden határon. Úgy viselkedtek, mintha megkergültek volna, vagy mintha mindenki eszét vesztette volna, vagy mintha hiányzott volna egy kerekük, s egyre furcsább és vadabb tréfákat találtak ki egymásnak. A plüssök fejest ugráltak a medencébe, nem törődve azzal, mennyire lesznek vizesek, a versenyautók kaszkadőrnek hitték magukat és a medence fölött próbáltak meg átugratni – több-kevesebb sikerrel, míg a terepasztalon akkorát próbáltak lökni egymáson a mozdonyok, hogy a másik lerepüljön a sínről. Mekkora ötlet! Legalábbis annak tűnt elsőre. És talán másodjára is. De a nagy móka végül sírással zá rult.
Egy Gigantnak ugyanis sikerült akkorát löknie Szilin, hogy az nemcsak a sínről ugrott le, hanem mind a két hátsó ütközője is lerepült . – Repül az ütköző, ki tudja hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg? – poénkodtak a mozdonyok, de csakhamar arcukra fagyott a mosoly. Rájöttek ugyanis, hogy a játékmozdony Szili a mágneses ütközői nélkül nem fog tudni kocsikat húzni maga után. És akkor mi lesz reggel, ha ismét kinyit a bolt? És mi lesz a titkukkal, hogy itt éjszaka minden van, csak alvás nincs? És ez csak a kisebbik baj volt, mert az ütközőt sehol sem találták. Keresték égen-földön, mindenhol. Hamarosan már az összes játék az ütközőket kereste, de semmi. Szili ott állt csupasz „fenékkel”, és csak sírt keservesen. Gigantot a lelkiismeret
furdalta, de ezzel sem jutottak előrébb. És ekkor Vili váratlanul felkiáltott: – Az akvárium! Nézzétek, az ütközők ott vannak a t engerfenéken, vagyis az akvárium alján, csak Aszti rátelepedett, azért nem vettük észre eddig.
– OK! OK! De hogy fogjuk onnan kivarázsolni? – kérdezték a mozdonyok. – Talán egy pecabottal. Vagy egy hálóval – jöttek az ötletek mindenhonnan, de egyik módszer sem tűnt sikeresnek. – Majd megkérem a halakat, hogy hozzák a felszínre és dobják ki nekünk – próbálkozott Vili, de azok csak néztek és tátogtak, ezenkívül semmi egyebet sem tettek. Az idő pedig vészesen fogyott a reggeli boltnyitásig, így mielőbb vissza kellett szerezni az ütközőket, nehogy lebukjon a társaság. Már majdnem feladták, amikor…
– Vállalom! Alámerülök! – kiáltott fel Vili. – Ha tudunk gyorsan egy búvárfelszerelést fabrikálni, lemegyek az ütközőkért. A csapat gondolkodás nélkül nekiállt elkészíteni a Vilire passzoló búvárszemüveget és palackot. Mivel idő már nem sok volt, a próba ezúttal elmaradt. Vili felgurult az akvárium tetejéhez, nagy gázt adott, és már csobbant is a víz közepén. A felszerelés szerencsére jól vizsgázott. Asztit nagy könyörgések árán sikerült arrébb tessékelnie, majd kötelet erősített az ütközőkre, így azt a többiek már könnyű szerrel ki tudták húzni. A Mercedes egy rámpán ügyesen kijutott az akváriumból, és Szilit is sikerült helyreállítani. A másnap úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna, csak közben egy újabb álom vált valóra…
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt