Sándor József, püspökladányi vezető jegyvizsgáló kollégánk június 27-én ünnepelte 40. évét a vasútnál. Vasutas családból származik, és a mozdony füstje nemcsak őt, hanem bizony a következő generációt is megcsapta. Úgy tartja, jegyvizsgálóként is az emberséges bánásmód a kulcsa annak, hogy a problémákat megoldjuk. Január közepén vonul nyugdíjba, és bár nap, mint nap úgy indul el, otthonról, hogy várja, hogy vonatra szállhasson, bőségesen akad terve az elkövetkező időszakra is. Persze vonattal ezentúl is utazik majd. Az elmúlt 40 év szépségeiről, kihívásairól, a vasutas szakma sajátosságairól beszélgettünk vele a 40. évforduló alkalmából.
Hogyan indult a vasúti pályafutásod?
Nálunk én voltam a második generáció. Édesapám 1982-ben ment nyugdíjba, és én egy évvel később léptem a helyébe a vasúton. Édesapám Karcagon dolgozott és a nyugdíjba vonulása utána szekrénye egy éven keresztül le volt zárva, megőrizték számomra. Nagyon családias volt a hangulat a karcagi állomáson.
Én mindig is erre vágytam. Engem a mozdony füstje már gyerekkoromban megcsapott. Képes voltam hajnalban 2-3 órakor felkelni, és apukámmal tartottam a szolgálatba. A mozdonyvezetők is mind ismertek. Anyukám hamar beletörődött, hogy minden nap összekenem magam.
A fiamnál is ugyanígy volt, ő is vezető jegyvizsgáló már 8 éve. A fiam előtt is az ismerős mozdonyvezetők nyitották már az ajtót, ahogy meglátták. Gyakran előfordul, hogy egymást váltjuk, hiszen 2 éve már ő is Püspökladányban teljesít szolgálatot. Nagyon jó érzés vele együtt dolgozni, örülök, hogy követi a példámat. A vejem is várja a felvételi lehetőséget, minden jel szerint belőle is vasutas lesz.
Édesapám unokatestvére is vezető jegyvizsgáló volt. Anyukám oldaláról is van hagyománya a vasútnak. Egyik rokona váltókezelő volt, a sógora pedig szolgálattevő. így elmondható, hogy a család vérében van a vasút szeretete.
József és fia, Máté
Szoktatok a vasútról beszélgetni?
Megbeszéljük a napi dolgokat, problémákat. De sokat vagyunk távol is, ezért sokszor inkább a családi dolgokat beszéljük meg, hiszen akkor van erre alkalmunk.
Milyen érzéssel indulsz nap mint nap munkába?
Ha 1-2 napot otthon vagyok, az jól esik, de ha többet, akkor már hiányzik a vonatozás, az emberek, a nyüzsgés. Várom, hogy mikor mehetek munkába újra.
Hogyan változott a munkakör az elmúlt 40 év alatt?
Természetes, hogy sok minden változott 40 év alatt. Vasúti pályafutásomat Karcagon kezdtem 1983. június 27-én, ahol egy évig jegyvizsgálóként dolgoztam, majd vonatvezetőként személyfordában és tehervonaton is. Az átszervezéseket követően 1985-ben vezető jegyvizsgálóként teljesítettem szolgálatot, ahol a mi csapatunk Karcagon 37 főből állt. A regionális vasút bevezetését követően mindenkit a saját lakóhelye környékére helyeztek át. Utána egyik napról a másikra Püspökladányba kerültünk, ahol a nemzetközi vonatokon kellett besegíteni. Magánszorgalomból elvégeztem a nemzetközi tanfolyamot. Kevesen voltunk, lehetett jelentkezni, de teljesen más volt, mint a többi vizsga, jobban oda kellett figyelni. A nemzetközi járatoknál nagy kihívást jelent, hogy osztott vonatok közlekednek. Ott jobban oda kell figyelni, hogy minden utas kiismerje magát, nehogy rossz kocsiba szálljon. A fiam is Karcagra költözött Pestről, és megcsinálta a nemzetközi vizsgát.
20 éven keresztül Kunmadarason laktunk egy szolgálati lakásban a vasút épületében. 4 éve jött el a pillanat, hogy vettünk egy nagy kertes házat Karcagon. Ez volt az egyik legnagyobb vágyunk, hogy olyan helyen lakjunk, ahol az egész család elfér.
Mire emlékszel a legszívesebben vissza?
Talán az a legjobb érzés, hogy rengeteg ember hazajutásában segítettünk, ha rossz vonatra szállt vagy elhagyott csomagokat próbáltuk visszajuttatni. Volt olyan is, hogy egy frissen vásárolt laptop került vissza a gazdájához. Számtalan köszönő levelet kaptam. Az is kedves emlék, amikor a csoportok direkt engem kértek, mint vonatkísérőt.
2019. augusztus 25-én felvittünk egy sebesvonatot a Nyugatiba. De visszafele furcsa érzésem volt és hamar kiderült, hogy az Orient expresszen ülünk. Valahol vágányzár volt, és eltévedt a szerelvény. Úgy éreztem, hogy ez egy óriási jutalom. Nem győztem álmélkodni, hogy milyen gyönyörűek a bútorok, és minden kocsiban külön személyzet. Az elmúlt 40 évnek ez volt a legcsodálatosabb élménye volt.
Milyen előnyökkel jár ez a pálya, ajánlanád-e a fiataloknak?
Igen! Én ezt hivatásnak tartom. Rengeteg szépség van benne. Keveset van ugyan az ember otthon, de óriási előny az egészségügyi ellátás, nem beszélve arról, hogy világot lehet látni. Mi ki is használtuk a gyerekekkel, bejártuk egész Magyarországot és Európa számos pontját. Voltunk többek között Görögországban, Velencében a karneválon, Prágában, Erdélyben. Sokat nyaraltunk a belföldi vasúti üdülőkben, főleg a Balatonnál. Ha az ember dolgozik, nincs ideje nézelődni. De amikor családdal utazunk, rácsodálkozunk a táj szépségére. Nekem belföldön talán a Balaton déli partja és Tapolca környéke a kedvencem.
Viszont fontos az alázat. Előfordul, hogy ünnepnapon is dolgozik az ember, de még így is megérte! A párom gyógypedagógus és vezetőként dolgozik egy iskolában, ő mindig napközben van távol. Sokszor leveleztünk vagy telefonon tartottuk a napi kapcsolatot, mert keveset találkoztunk, de ez is erősítette a közös életünket. Sokat köszönhetek a családnak!
A munkahelyi kollektíva is nagyon jó Püspökladányban is, és Karcagon is családias volt a légkör. Rengeteg közös nyaralást, programot születésnapi bulit tartottunk. A vezénylettel se volt soha gondom, ők is számíthattak rám, amikor pedig én kértem cserét, azonnal megoldották. 97-en vagyunk Püspökladányban, de a már nyugdíjba vonultakkal is tartom a kapcsolatot.
Mi volt a legnagyobb kihívás pályád során?
A vizsgák, főleg a nemzetközi. Pesten jártam hétvégeken tanfolyamra, alaposan kellett készülni vasútföldrajzból, amikor a nemzetközi vaktérképen be kellett jelölni az összes állomást.
Az utasokkal nem volt gondom, mert nekem kereskedő az eredeti szakmám. 1 évig 1982-83 között műszaki cikk eladóként dolgoztam Karcagon, és ott megtanultam a vevőkkel bánni. Most is azt tartom, hogy meg kell próbálni az utassal beszélni, nem veszekedni. A büntetés, a pótdíjazás az utolsó eszköz. Karcagon oktató is voltam, és a tanulóimnak is mindig azt mondtam: a lényeg, hogy emberségesen bánjunk a másikkal és a probléma megoldására koncentráljunk. Hálistennek nekem is nagyon jó oktatóim voltak, mind a vezető jegyvizsgálók, mind a tehervonatos kollégák, tőlük rengeteget tanultam.
Mik a terveid a nyugdíjas évekre?
Van egy nagy udvarunk tele gyümölcsfával, virágokkal, ahol sokat fogok kertészkedni. A 4 éves kisunokámmal is több időt tudok majd tölteni. A párommal nagyon szeretünk koncertekre járni, és szeretnénk sokat utazni. A jövő hónapban megyünk kettesben Zamárdiba egy fesztiválra, novemberben pedig Bécsbe egy koncertre. Remélem, lesz időm majd sokat olvasni is, mostanában a történelmi regények kötik le a figyelmemet. Már csak fél évig szolgálom a vasutat, majd január közepén fogok nyugdíjba vonulni. Elsőre biztosan furcsa érzés lesz a sok szabadidő és a tudat, hogy nem kell többet dolgozni menni, de 40 év vasút után, egy új szakasza jön az életemnek, amire lelkesedéssel próbálok tekintek.
Sándor József idén a Vasutasnap alkalmából igazgatói dicséretben részesült. Méltatásában felettesei kiemelték a pontos, precíz munkavégzést és elhivatottságot egy olyan munkakörben, ahol az utazóközönség kiszolgálása, tájékoztatása kiemelt jelentőséggel bír.
