Nem akármilyen emberhez, vasutas kollégához mentem riportra a püspökladányi vasúti csomópontra Molnár Dani kollégámmal, aki a fotókat készítette. Már útközben filozofálgattunk Danival, vajon hogyan lehet eltölteni kerek 50 évet a vasútnál. Vajon milyen ember lehet az, aki öt évtizedet lehúz egyfolytában a vasúti szolgálatban? S ami még jobban izgatott bennünket, hogyan viselte, nem fásult-e bele ebbe a hosszú munkaviszonyba emberünk. Elöljáróban csak annyit: Földesi László forgalomirányító mindenre rácáfolt, ma is életvidám, jó egészségnek örvend, a vasút iránti tisztelete, lojalitása töretlen.
Püspökladány vasútállomás forgalmas vasúti csomópont a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon. Elágazó állomás is, innen indulnak Biharkeresztes felé a belföldi és a nemzetközi vonatok. A Szeghalom felé utazóknak is itt kell átszállniuk. 1700 fős napi utasforgalom, 142 személyszállító vonat, ebből 85 átmenő,
28 induló és 29 érkező. Körülbelül 20 tehervonat és 22 egyéb vonat (mozdony és szerelvény) fordul itt meg 24 óra alatt – tudtam meg Gyarmatiné Nemes Beáta állomásfőnök asszonytól.
Megérkezésünkkor még csendes volt az állomás, de a körülötte lévő parkolóhelyek rendre megteltek, a kerékpártárolóknál rengeteg bringa árulkodott arról, hogy itt bizony sokan utaznak vonattal. Diákok és munkába igyekvők szállják meg a reggeli debreceni vonatokat, délután pedig akár a méhraj érkeznek vonattal a hazatérők. A délutáni csúcsforgalomra még várni kell. Néhány utas azért így is akad a peronokon vagy a hatalmas lombos gesztenyefák alatti padokon. Szeretem a gesztenyefás állomásokat. Régi korokat idéznek fel, amikor még jelentős esemény, ritka élmény volt az utazás. Ezek a vasúti gesztenyefák – már amelyek megmaradtak – nagy idők tanúi is lehettek. Elgondolom, mennyien pihentek meg a lombjaik alatt, s nemcsak az utasok, hanem a kísérőik is. Átmegy az állomás előtti téren egy álmos macska, a hamburgerezőből veszi az irányt a vágányok felé. Majd eltűnik az egyik peronon. Megvan a bejáratott helye, talán ő egy vasutas macska. Máshol vasutas kutyákat látni, ragaszkodnak ők is a vasúthoz.
Mint ahogy ragaszkodott a vasút világához Földesi László, a távkezelt állomások forgalomirányítója a MÁV Pályaműködtetési Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen–Miskolc Területi Forgalmi Osztályhoz tartozó püspökladányi állomásfőnökségen. Augusztus 14-én 50 éves MÁV-munkaviszonnyal rendelkezett. Ez a tény, évforduló magáért beszél.
Földesi Lászlót tények elé állította az édesapja 1975 nyarán, miután elvégezte a középiskolát – emlékszik vissza. – Na, fiam, most már el kell menned dolgozni – mondta apám. Így aztán munka után néztem, de nem akartam a szakmában elhelyezkedni, mezőgazdasági gépszerelő képesítést szereztem. Körbenéztem a vasútnál, sétáltam az állomáson. Éppen arra járt Bene Lajos állomásfőnök, aki a szárnya alá vett. Forgalmi gyakornoknak vettek fel, hosszas tanulási időszak következett. A tanulás nemcsak elméletben történt, hanem gyakorlatban is: voltam kocsifelíró, vonatátvevő, váltókezelő. Aztán csak elsajátítottam a forgalmi munkákat. Megcsináltam a nagyforgalmi vizsgát, majd az önállósító forgalmi vizsgát is. Kiváló oktatók voltak itt helyben. Tőlük
és a helyi forgalmi emberektől lehetett ellesni a szakmát. Ámde vizsgáznom kellett személypénztárból, árupénztárból is. Így az összes szakvizsgát megszereztem, ami a vasúton lényeges volt. Hét év után lettem rendelkező forgalmi szolgálattevő, az első önálló szolgálatom 1982 júliusában volt.
Földesi László elmondta, hogy azóta is a forgalmi pályán mozog. Nagyon komoly, mérnök kollégái vannak, sok a fiatal. A megbecsülés a munkatársak között kölcsönös. A technika korszerűbb, ma már nem kell annyi ember ide, amennyi régen volt. Amikor kezdte a pályát, egy eligazításkor 20 fő volt jelen. Három tolatómozdony állt rendelkezésükre, mindegyiket ellátták munkával. Ezer kocsit is megmozgattak annak idején. 12 órából 12 órát végigdolgoztak, nem volt megállás, szünet. A rendelkező beosztásra nagyon készültek, előtte belopództak a forgalmi irodába, ellesték a szakmát, a fortélyokat. Mert az van itt bőven. Nem csak a vasúti utasításokból lehetett megtanulni a szakmát. Sőt, a gyakorlatban volt az igazi tudás. Szerették, vágytak arra a fontos beosztásra.
Rangot jelentett egy állomáson rendelkező forgalmi szolgálattevőnek lenni. Az öreg rókák nem féltették a tudásukat, átadták nekünk. Ez még most is így van a vasútnál.
László végigjárta a vasúton azt a bizonyos ranglétrát. Megfogta a munkát mindenkor, azt a beosztást látta el, ahová osztották. Vele beszélgetve egyre jobban azt éreztem, hogy egy jó értelemben vett megszállott, a vasút megszállottja. Ahogy a Moldova-könyvben is szerepel. Szereti a feszített munkatempót, azt a ritmust, amiben még jelenleg is dolgozik. Aztán az a bizonyos mozdonyfüst őt is megcsapta, de rendesen. Kitartó ember a munkában, de otthon a családban is. Sárrétudvariban élnek. Felesége mindig kitartóan támogatta, neki is köszönheti ezt az ötven évet. Mindig érezte a gondoskodást, azt a biztos családi hátteret, ami szükséges volt
ahhoz, hogy minden szolgálatba kipihenten, felkészülve érkezzen. Két fia és egy lánya van, büszke rájuk, bár nem a vasútnál helyezkedtek el. Diplomás fiatalok, megtalálták más területen a számításaikat.
A vasútnál állandóan tanulni kell, akár a jó papnak, aki mindig tanul. Máskülönben elvész az ember, visszafejlődik. Én követtem a technikát, elsajátítottam a különféle technológiákat. Egyidőben – négy évig – vezénylő is voltam, a Tisztképző elvégzése után, 2000-től 122 embert kellett szolgálatba vezényelnem nagy felelősséggel.
Figyelembe kellett venni A Munka Törvénykönyvét, a Kollektív Szerződést, a helyi utasításokat. Ámde a legfontosabb az emberség.
Mindenkinek volt, van kérése, ezt igyekeztem teljesíteni. Vágytam vissza a forgalomhoz, közvetlenül a sínek mellé a vonatforgalmat irányítani. Ez az életem. A Tisztképző után vittek volna az Igazgatóságba is, nem mentem. Mert itt szeretek lenni vonatközelben. Szervusz, Laci bácsi! Így köszönnek neki a peronon a fiatal kollégák.
Ezt már a fotózásnál tapasztaljuk. Földesi László örül ennek a köszöntésnek, mert közvetlenséget, ugyanakkor tiszteletet is érez eme üdvözlés hallatán. Mindegyikük dolgozott a keze alatt, sok ismeretet átadott, de nem szégyelli: ő is tanult, tanul a fiataloktól. Komoly embereknek tartja őket, akikre számíthat a vasút. Úgy tűnik, Földesi László év végén át tudja adni a stafétabotot, lesz kinek. Arról pedig, hogy hiányozni fog-e a vasút, az aktív pörgős szolgálat, ezt mondta: – A vasút világa, a vonatok zaja, a kedves kollégák közötti beszélgetések nagyon fognak hiányozni. December 12-én tervezem az utolsó szolgálatot. 68 éves vagyok, most szépen lezárul egy hosszú korszak az életemben.
Földesi László püspökladányi forgalomirányító igazi vasutas, forgalmi ember. Életpályája hűség és kitartás a forgalmászszakmához, a vasúthoz, a vasutasok nagy családjához. Utolsó mohikán ő abban a korosztályban, akik egész életük során a vasútnak áldozták tudásukat, önmagukat. 50 évnyi szolgálata példa lehet mások számára is. Mert a hűség, a lojalitás és a kitartás mind olyan erények, melyekkel az ember elboldogulhat és tiszteletet érdemel.