Mindannyian ismerjük a mondást: „jobb adni, mint kapni” – különösen akkor, ha testközelből tapasztalhatjuk meg azt az egészen kivételes érzést, amit a csillogó szempárok és a fülig érő mosolyok övezte légkör ad. Ha valakinek, akkor Csendesné Benedek Mónikának aligha kell bemutatni ezt, hiszen immáron tizenöt éve építi azt a közösséget, mely a környéken élő rászorulók megsegítését tűzte zászlajára, mindemellett pedig bő húsz esztendeje biztosítja Siófok állomáson a zavartalan közlekedést, mint külsős forgalmi szolgálattevő.
A rászorulók és elesettek helyzetének segítése, valamint ezzel párhuzamosan a vasúton tett szolgálat egy mozgalmas életről és persze egy mindenki számára inspiráló egyénről ad tanúbizonyságot. Miként alakult ki benned a mások iránti segítő szándék?
Az időbeliséget tekintve előbb lettem vasutas, és utána kezdett el formálódni a jótékonykodó énem. 2009-ben egy váratlan élethelyzettel kellett megbirkóznunk, ami komoly lelki terhet rótt a családra, de szerencsére minden jól végződött. Nagyon hálás voltam a sorsnak, ezért úgy éreztem, hogy amennyire csak lehet, én is szeretnék visszaadni a közösbe, illetőleg másoknak is megadni azt az örömöt és boldogságot, amely nekem megadatott.
Megannyi formája és módja van a másokon való segítésnek, arról nem is beszélve, hogy összességében mennyi időt és energiát tud erre rászánni az ember. Milyen formában valósul meg nálatok a segítségnyújtás és az adakozás?
A mi segítségnyújtásunk sokrétű, és minden esetben az adott helyzethez igazodik. Az adománygyűjtésben a gyermekek és a családok támogatása kiemelt helyen szerepel: legyen szó karácsonyi ajándékokról, iskolakezdési csomagokról vagy a mindennapok megélhetéséhez szükséges eszközökről. Emellett, ha egy család krízishelyzetbe kerül, azonnal összefogunk, hogy gyorsan és célzottan segíthessünk például élelmiszercsomagokkal, bútorokkal vagy akár szükséges egészségügyi eszközökkel.
Egy zárt Facebook-csoportban zajlik a kommunikáció, ahova először beérkezik az igény, majd akik tevőlegesen hozzá tudnak tenni az adott akcióhoz, megszerzik a szükséges dolgokat, és leszervezik a logisztikát. Ezek ad hoc jellegű akciók, viszont vannak a szervezett, jellemzően a gyermekeket és családjaikat célzó kezdeményezések, amelyek a felhívástól kezdve a csoportosításon át a csomagolásig az évek alatt kiváló gyakorlattá értek be.
Hogyan kezdtétek az adakozást?
Itt a Siófok és a Tab környéki települések jórészt kisebb falvak, ahol az átlaghoz képest alacsonyabb keresettel rendelkeznek az emberek, ennélfogva előfordulhat, hogy például a gyermekeknek nem jut ajándék a fa alá, pedig a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy meglegyen a havi betevő, viszont sokszor sajnos ez sem elég. Bátran mondhatom, hogy a gyermekek a legtisztább lelkek, ezért nekem az egy külön célkitűzés volt, hogy a lehetőségeinkhez mérten a környéken élő gyerekek mindegyike kaphasson ajándékot a Mikulástól, a Jézuskától.
A legelején a környékbeli óvodákkal és általános iskolákkal vettem fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy szervezett, célzott módon tudjunk különböző csomagokat eljuttatni a gyerekeknek. Annyira jól sikerült, hogy a rá következő évben a vasutas kollégákkal a siófoki kórház gyermekosztályának is tudtunk mesekönyveket gyűjteni, és ekkor már több önkormányzattal is volt együttműködésünk, amiért sosem lehetek elég hálás annak a mostanra már közel 1300 embernek, akikkel fenntartjuk ezt a missziót.
Kik alkotják a csapatodat?
A csapat magját a család, közeli barátok, kollégák, ismerősök adják, azaz van egy állandó team. Ezenfelül az ő ismerőseik és barátaik, a helyi közösségek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is segítő kezet nyújtanak abban, hogy teljeskörűen és a lehető leggyorsabban tudjunk reagálni a különböző megkeresésekre.
Akkor már sokaknak ismerősen csenghet a neved. Jól sejtem?
Mindenféle álszerénység nélkül mondhatom, hogy igen, a nevem sokaknak már ismerősen cseng, éppen ezért nem is szeretném ezt a tevékenységet egyesületbe vagy alapítványba kiszervezni, mert azt látom, hogy az emberek többsége bizalmatlan ezekkel a szervezetekkel szemben. Tudom, hogy bízhatok a csapatomban és a minket körülvevőkben, és büszkék vagyunk arra, amit együtt építettünk fel, és ahogyan működünk nap mint nap, no meg ahogy kezeljük a megannyi krízishelyzetet. Ez a csapat egy óraszerkezethez hasonlít, ahol a fogaskerekek a segítők, és én próbálok a mozgatórugója lenni.
Jó is, hogy említed a krízishelyzeteket, illetve azok kezelését, hiszen a munkád közben is akad bőven ehhez hasonló tennivaló. Jól gondolom?
Igen. A forgalmi szolgálattevő a forgalom szíve: szervezés, irányítás, végzés, ellenőrzés, de ide sorolnám még általánosságban véve a problémamegoldást is, kiváltképp annak az emberi vetületét. A megfelelő szakmai képzettség elengedhetetlen a szolgálat magas fokú teljesítéséhez, viszont meg kell találnunk a hangot az utasokkal is, ugyanis értük működik ez az egész rendszer. Ott kell lennünk, tájékoztatnunk őket, meg kell hallgatnunk a panaszaikat, és muszáj higgadtnak maradnunk, ami sokszor azért válik igazán nehézzé, mert sokan minősíthetetlen stílusban töltik ki rajtunk a haragjukat.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindezt Siófok állomáson kell tető alá hozni.
Valóban, Siófok ebből a szempontból külön kategóriába tartozik, nem meglepő módon a nyári egész napos intenzív utasforgalomnak köszönhetően. A segédtiszti képzés elvégzése után az akkori főnököm nagyon nagy bizalommal volt felém, és kellően határozott volt, hogy Siófokon legyek külsős forgalmista. Ehhez anno külön engedély kellett, amit végül megkaptam. Nem mondanám, hogy az elején ne lettek volna nehéz helyzetek, hogy mit keresek itt nőként, de az azóta eltöltött 20 év talán igazolja azt, hogy mégiscsak jó döntést hozott a főnök úr, és be tudtam váltani a hozzám fűzött reményeket.
Tudnál esetleg egy konkrét példát említeni arra, hogy a civil életben miként tudtad hasznosítani a vasútnál elsajátított krízis-, illetve problémakezeléssel összefüggő készségeket?
Mivel egy olyan közösséget alkotunk, ahol mindenkinek szívügye az adakozás, és nem valami púp a hátán, így többnyire egymás tudására támaszkodunk, de igen, van egy konkrét esemény, ami „rögtön és azonnal” jellegű helyzet volt. Egyszer megkerestek minket délután négy óra körül, hogy egy farkastorokkal született gyermekhez légzésfigyelőre lenne szükség, ami aztán este nyolcra meg is érkezett a családhoz.
Neked és a csapatodnak milyen terveitek vannak a jövőben?
Többször éreztem úgy, hogy túlnőtt rajtam mindez, és valljuk be őszintén, én se leszek már fiatalabb, de egy belső intuíció mindig túllendített a holtponton. Látom, hogy folyamatosan csatlakoznak hozzánk, egyre bővül az a kör, ami kezdetben pár lelkes és önzetlen ember akciója volt. A szervezésből, logisztikából és több apró folyamatból összeálló munkánk akkor válik teljessé, amikor a csomag, az ajándék stb. eljut az adott családhoz, és látjuk, hogy mekkora boldogságot jelent ez nekik. Mindezt a saját szememmel látni és megtapasztalni, na ez az, ami erőt ad nekem, és ezt szeretnénk folytatni a jövőben is!