Ha egy átlagos munkahelyre gondolok, nem vennék rá mérget, hogy az ott dolgozók gyűjtenek bármit is, ami a munkájukkal kapcsolatos. Abban viszont biztos vagyok, hogy a vasutasoknál ez nincs így. Itt sokan gyűjtenek sokféle vasúti ereklyét, amelyre lehetőséget ad a 152 éves múlt, és magyarázatot a sokszínűség, amellyel a vállalat szolgálni tud. Legújabb interjúnkban viszont nem egy szokványos gyűjteményt fogunk bemutatni. Czimbalek Dávid mentrendtervezési szakértő vasúti képeslapokat gyűjt, amelyekből majd 800 darabot őriz. Kollégánkat Benke Máté kérdezte szenvedélyéről.
Még mielőtt megkérdezném, hogy miért pont képeslap, arra volnék kíváncsi, hogy miért pont vasút?
Azt hiszem, hogy ez egy „velemszületett” vonzalom. Már egy éves koromban is izgatottan figyeltem a vonatokat, ez az érdeklődés pedig azóta sem szűnt meg. Gyökere úgymond nincs, mert csak nagyon régen volt vasutas a családban, az apai dédnagypapám,- akit én már nem ismerhettem. Ő 424-est vezetett. Egyébként édesanyám felől nyírszőlősi származású vagyok, így egészen korán megismerkedtem az igazi szerelmemmel, a kisvasúttal. Még most is emlékszem, amikor először megláttam: késő este értünk haza, sötét volt, a téli estében egy homályos narancssárga fénycsík úszott. A kocsikat kályhákkal fűtötték, ami füstbe burkolta a szerelvényt. Én megkérdeztem, hogy „Mi ez?” – mire így válaszoltak: „Hát ez a kisvonat”. Kapva kaptam az alkalmon, és megígértettem a családommal, hogy vonatozni visznek. Innentől kezdve – nyaranta – keresztanyámmal és nagymamámmal utaztuk be a vonalat. Fantasztikus volt, szinte elérhetőek voltak a házfalak a vonat ablakából. Talán innen származik a nyírvidék szeretete is.
Akkor egyértelmű volt, hogy a MÁV-nál fogsz dolgozni…
Mindig is ez volt a vágyam, mégsem tűnt mindig úgy, hogy sikerül bekerülnöm a vállalathoz. Gazdasági menedzser szakon tanultam, ami nem kimondottan vasúti képzés. A MÁV-csoport karrieroldalán mégis szembejött velem egy lehetőség, és én akkor úgy döntöttem, hogy nem állok meg, amíg fel nem vesznek. Itt írtam meg a szakdolgozatomat, amelynek nyomán állást ajánlottak, és az INKA2 projekt adminisztrátoraként dolgozhattam. Később már a MÁV-Volán integrációban töltöttem be ugyanezt a tisztséget. Ahogy sokasodtak a feladatok, úgy kerültem át a Menetrendtervezéshez, ahol jelenleg is dolgozom.
Kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Az első vasúti képeslapodat hogyan szerezted?
Öt-hat éve indult az egész. 2009-ben bezárt a Nyírvidéki Kisvasút, én pedig elkezdtem járni az országot, a kisvasutak után nagyvasúttal mentem. Ezzel párhuzamosan felkeltette az érdeklődésemet a modellezés is. Kipróbáltam a vonat-szimulátort, de nem kötött le, egy székben ülni a szobában nem olyan izgalmas, mint a vonaton. Az a részletesség viszont tetszett, ahogyan a játékban felépül egy vonat. Úgy döntöttem, hogy én is megrajzolom egy mozdony virtuális mását. Beleástam magam a témába, és rájöttem, hogy van hozzá tehetségem. Az így elkészült Mk48-ast „beraktuk” a játékba, amit szerettek a felhasználók. Ebben a szimulátoros közösségben figyelt fel rám egy kolléga, aki felajánlotta, hogy szívesen megmutatná nekem igaziban is a mozdonyt, Királyréten. Éltem a lehetőséggel, gyakorta kijártam, s mint kiderült a segítséget felajánló vasutas szintén képeslapgyűjtő. Ő vitt bele a buliba. Eleinte csak 50-100 forintot költöttünk egy-egy akkoriban kapható darabra, de nálam az archív képeslapok gyűjtésével nőtte ki magát szenvedéllyé ez a hobbi. A közel 800 darabos gyűjteményem jó egynegyedét immár – olykor rendkívüli értéket képviselő – archív képeslapok alkotják.
Elfeledett üzenet 1909-ből
Ahogy a gyűjteményedet lapozgatom, egészen elvarázsolnak a majd száz éves üzenetek. Kíváncsi vagyok, hogy te mit szeretsz a képeslapokban igazán.
Megmutatják, hogy hogyan éltek a múltban. Egyrészt maga a kép is a múltból származik, másrészt – ha nem postatiszta – a rajta lévő üzenet is egy szelet mások egykori életéből. Ezen felül helytörténeti érdekességekkel is szolgálnak, hiszen egy képeslap általában kötődik ahhoz a helyhez, ahol feladták, így egészen érdekes dolgokat lehet felfedezni rajtuk.
Melyik a legkülönlegesebb darab?
A szívemnek a legkedvesebb a teljes nyíregyházi gyűjtemény. Ez körülbelül 120 képeslapot ölel fel, amelyek egy része – kb. 60 darab – archív, további 60 pedig modern, rendszerváltás utáni kiadású.
A gyűjtőknél sokszor problémát okoz, hogy hogyan és miként láttassák – akár a maguk számára is – a gyűjteményüket, főleg ha annak ilyen elgyönyörködtető és érdekes a tárgya. Te ezt hogyan oldod meg?
Otthon leginkább speciális, gyűrűs mappákban tartom, de gyakran fellapozom a dossziét, mert 2-3 újabb képeslapot szinte minden hónapban sikerül beszereznem. Már volt kiállításom is, ahol a gyűjtemény egy részét mutatták be felnagyítva és kinyomtatva, ettől a továbbiakban sem zárkózom el. A tárlat után egyébként több megkeresésem is érkezett, a képeslapok így online galériákban is megjelenhettek, valamint egy cikk is készült velem.
Többször is említetted az „archív” kifejezést. Mikortól számít egy képeslap archív-nak, egyáltalán milyen régre nyúlik vissza Magyarországon a képeslapgyártás?
Az 1800-as évek derekától kezdve már gyakoriak voltak hazánkban is a képeslapok. Akkoriban még egészen különleges, akár kézzel festett darabok is léteztek, de a nyomdatechnika fejlődésével általánossá váltak a könnyen sokszorosítható nyomatok. Az 1900-as évek elejétől az I. világháborúig beszélhetünk a képeslapnyomás aranykoráról. Minőség tekintetében ez után kisebb hanyatlás tapasztalható, de egy ideig még egészen jó lapokat gyártottak. Minőség alatt leginkább a használt papír vastagságára és anyagára, a fotó igényes beállítására és művészi színezésére gondolok. A II. világháború utáni időszakban ezen tényezők mindegyike jelentősen romlott, sajnos ezeket a lapokat nem is igazán tekintik értékesnek.
Művészi színezéssel készült képeslap 1904-ből
Miben tértek el az akkori képeslapok a későbbiektől, vagy akár a maiaktól?
A legszembetűnőbb különbség a méretükben tapasztalható. Kezdetben kisebb lapokat gyártottak. A legkorábbiaknál csak a címzésre és a bélyeg elhelyezésére szolgált a hátoldal, magát az üzenetet a lap elejére, azaz a képre írták. Ezeket a képeslapokat hívjuk hosszú-címzéses lapoknak. Az 1900-as évek elejétől ez megváltozott, jött a „kétharmad-egyharmados” felosztás, amelynél érdekesség, hogy a kisebb hely maradt az üzeneté. Bár később ez is változott, ám ebből jól látható, hogy a képeslapnak teljesen más volt a kommunikációs szerepe, mint ma egy üzenetnek. Életjelet adtak vele, amely életjel sokszor csak napokkal később érkezett meg a címzetthez.
A korabeli képeslapokon az üzenetet még a lap elejére, azaz a képre írták
Kerestél már fel olyan járművet, ami még a MÁV-nál szolgál, de neked egy egészen régi képeslapodon is szerepel?
Tudatosan nem, de a lillafüredi motorkocsiról például van több korabeli képeslapom, amely a mai napig jár – persze felújítva, ám közel eredeti állapotában megőrizve – a Gyermekvasúton.
Ejtsünk még néhány szót a modellezésről. Elhoztál nekünk egy olyan mozdonyt, amit az általatok létrehozott baráti közösség gyárt. A gép elképesztően részletgazdag, a minősége már tapintásra is kiemelkedő. Ebbe hogyan csöppentél bele?
Említettem, hogy a szimulátoros játékba terveztem néhány mozdonyt. Tehát volt már ezen a téren tapasztalatom. Amikor egy barátom azzal keresett meg, hogy segítenék-e egy terepasztalra szánt mozdony gyártásában, örömmel mondtam igent. Érdekelt annyira a dolog, hogy megtanultam egy újabb programban is tervezni, az itt elkészült mozdonyokat pedig 3D nyomtatóval nyomtattuk ki. Tehát én rajzolom meg a gyártmányt, az alkatrészeit. Ebbe építik bele a többiek az elektronikát (világítás, villanymotor, hangszóró - a szerk.). A modellek H0e szabványúak, a megalkotásuknál pedig az volt a cél, hogy mindenkit elfogjon a „Hűha” érzés, a jármű olyan legyen, mint a valódi, csak kicsiben. Ez bő tíz év munkájába, és a járműcsalád feltétlen szeretetébe került.
Szívből gratulálok hozzá. Bízom benne, hogy a jövőben ezzel kapcsolatban is készíthetünk veled egy újabb anyagot.
A képen a Gyermakvasút jelenleg is használt motorkocsija látható 1931-ben, Lillafüreden