Pozsgai Gyula Viktor, a Volánbusz miskolci forgalmi telephelyének autóbusz-vezetője a napokban váratlan „ajándékot” talált járműve padlója alatt. Miután szorult helyzetéből kimentette, nagyon megsajnálta és hazavitte a néhány hetes fekete cicát, aki csaknem 300 kilométert utazott a járatán.
„Külső telephelyes járatot vezetek, ezen a reggelen is Hidvégardóból indultam Miskolcra, majd a telephelyre – a gumiszerelő műhelybe igyekeztem egy kisebb javításra. Itt hallottam meg a nyávogást, de azt hittem, egy fáról vagy bokorból jön a hang. Ezután Bódvaszilasra vittem járatot, ahol már gyanús volt a dolog: minden bokorban nem nyávoghat macska! Jobban fülelve egyértelmű lett, hogy az alig kétéves Volvo 8900-as autóbusz padlója alatt sír »valaki«, de sehogy sem sikerült hozzáférni. Már ismét Miskolcon, a diagnosztikai műhelyben sikerült megoldanunk a rejtélyt az egyik szerelővel, miután lecsavaroztuk a belső padlót. A kerék mellől, a kályha közeléből egy tenyérnyi, fekete, a nyakán fehér »csokornyakkendős« cica pislogott ránk, rémülten nyávogva. A kollégák már szaladtak is szalámiért!” – meséli Gyula a történteket.
„Szűk, de legalább jó meleg helyen utazott szegényke csaknem 300 kilométert! Egyedül lemászni valószínűleg nem tudott volna, leesés, sérülés lett volna a vége. A forgalmi irodában a kollégák azt mondják: nászajándékként juttatta hozzám a cicát a sors, hiszen néhány napja volt az esküvőm. Sőt, a születésnapomat is a napokban ünneplem. Már van otthon két befogadott macskám, harmadiknak vittem haza Lukréciát – a feleségem így nevezte el. Nagyon megsajnáltam mindhármat, nem volt szívem sorsukra hagyni őket, így most már maradnak nálunk valamennyien. Szendrőben lakunk, jövőre másik házba szeretnénk költözni, és jönnek velünk a cicáink is” – folytatja kollégánk.
„Három és fél éve dolgozom a társaságnál, itt szereztem meg a jogosítványt is. Édesapám – már nyugdíjasként – a mai napig volános buszt vezet. Én is ebben nőttem fel, nagyon szeretem! Nem mondom, hogy soha nincs gond az utasokkal, sokszor nem tartják be az utazási feltételeket, de komoly probléma nem volt belőle még sosem. Állatokkal ritkán utaznak, inkább csak a turisták néha. Lukréciát sem utas hagyhatta el, kintről mászhatott fel éjszaka Hidvégardóban” – fejezi be munkatársunk a történetét.
Gyula otthona egy kedves, hálás állatkával, mi pedig néhány megható perccel lettünk gazdagabbak.
Karácsony közeledtével gondoljunk az elhagyott állatokra is! Cicamentő kollégánk az Aggtelek-környéki állatmentők lelkes és rendszeres támogatója, akik szerinte emberfeletti munkát végeznek a térségben. A hideg közeledtével gondoljunk a hontalan állatokat segítő szervezetekre, és lehetőségünk szerint támogassuk munkájukat!
