Az idei évben Gőcziné Czeglédy Hajnalka volt az egyik, aki átvehette az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) „Női Erő” díját. A nyertesek azok közül kerültek ki, akik a „Női Erő – Stabil alap nőknek Vas megye déli és keleti részén” program 3 éve alatt a legsegítőkészebb céges partnerek voltak: az emberi erőforrások területén legaktívabb vállalkozások, a legtöbb pályázati eseményen részt vevő vállalatok és mindazok, akik jó gyakorlattal, családbarát szemlélettel, példaértékű aktivitással járultak hozzá a projekt sikeres megvalósításához.
Gőcziné Czeglédy Hajnalkával, a MÁV-START szombathelyi igazgatóságának humánpartner-koordinátorával Benke Máté beszélgetett.
Nagy örömmel fogadtál bennünket a szombathelyi igazgatóságon, az első mondatod az volt, hogy szereted ezt a miliőt. Szerintem nem túlzás azt mondani, hogy a szombathelyi területen sokak számára összeforrt a neved a vasútéval.
Megleptél ezzel a mondatoddal, én erre még soha nem gondoltam, de az tény, hogy a munkám során – az elmúlt 15 évben – valóban volt szerencsém sok embert megismerni, vasúton belül és kívül egyaránt. Ezért hálás vagyok. A vasút szeretete egyébként a gyermekkoromban kezdődött, mivel a nagyszüleim a vállalatnál dolgoztak. Nyaranta rengeteg időt töltöttem velük és mi mást tehettünk, mint vonatoztunk! Feltűnő volt, hogy bárhol jártunk az országban, a vasutasok nagy szeretettel üdvözölték egymást, jó kedélyűen beszélgettek, miközben mindenki tette a dolgát és már robogott is tovább a vonatunk. Főiskolásként is rengeteget vonatoztam és ekkor már mint lehetséges munkahely gondoltam a vasútra. Mivel akkoriban sajnos nem volt felvétel, ezért a szentgotthárdi Opel-gyár pénzügyi osztályán helyezkedtem el pályakezdőként.
Tehát tudatosan készültél a vasutasságra, de ha jól tudom, mégis egy véletlen folytán kerültél ide.
2006-ban, egy újsághirdetésben jött velem szembe a lehetőség, ami egészen szokatlan volt, főleg azért, mert humán munkakörről volt szó. Azonnal jelentkeztem. Az Andrássy úti MÁV-székházban volt az állásinterjú, amelyet követően 2006. április 1-jén kezdtem, mint humánpartner. A folyamatos átszervezéseknek köszönhetően több területtel is megismerkedtem, többek között a gépészettel, a személyszállítással és a vontatási munkakörökkel.
Mikor érezted azt először, hogy valami újnak a megteremtésében veszel részt?
2017-ben, amikor elfogadottá vált a nagy tanfolyamok 2018-as és 2019-es indulása. Ekkor kezdett el körvonalazódni egy új működés 2018-ra pedig elnyerték a maihoz hasonló formájukat és tevékenységi köreiket a toborzási folyamatok. Az ezzel kapcsolatos főbb feladatokat bízták rám a szombathelyi igazgatóság területén, amely a nagy létszámigény miatt újabb és intenzívebb toborzási technikákat kívánt meg. Innentől kezdve gyakorlatilag minden lehetőséget megragadtunk, hogy minél szélesebb körrel tudjuk megismertetni a vasutat. 2018-ban jött létre az EFOP projekt. Ekkor kerültünk kapcsolatba „A Változó Világ Alapítvány”-nyal, ami egy helyi szervezet, és a projekt keretében az állásbörzéket szervezte. Csatlakoztunk hozzájuk, innentől kezdve pedig már az általuk szervezett börzéken is megjelentünk, csoportszinten. Ebben a körben rendezték meg először a női karriernapokat is, ahol meg tudtuk mutatni, amit sokan nem is gondolnak, hogy a hölgyek számára is tud a vasút lehetőségeket kínálni. Ha kint voltunk egy-egy helyszínen, mindig gondoltunk a gyerekekre, ezért a „börzézéssel” párhuzamosan igyekeztünk pályaorientációs tevékenységet is folytatni- a szakmából érkező kollégák segítségével. Ezen felül csatlakoztunk a regionális nagyrendezvényekhez is – ezeket általában a Kamara és a Foglalkoztatási Hivatal szervezi. Tartunk iskolásoknak pályaorientációs eseményeket, amelyek egy része vasúti oktatótermekben zajlik, a másik fele pedig a terepen, egy-egy műhelylátogatás keretein belül. Maga az EFOP projekt 2021 márciusában hivatalosan lezárult, ezzel az én toborzói feladataim egy része is lezárult, mivel koordinátorként újabb szakmai kihívások várnak rám. A projekt során kialakult jó gyakorlatok alkalmazása és az együttműködés a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával a pályaorientáció területén ezt követően is folytatódni fog.
Sokan lettek vasutasok a tevékenységetek nyomán?
Több börze után is megemelkedett a jelentkezők száma, de olyanok is voltak, akik utólag – erre hivatkozva adták be az önéletrajzukat. Előfordult már, hogy a standunkat délelőtt meglátogató gyermek délután a szüleivel jött vissza, majd a szülő lett vasutas. A börzék előtt egyébként mindig átbeszéljük a szervezőkkel és a kollégákkal, hogy milyen attrakcióval tudunk készülni, egyszer már a mozdonyszimulátort is elhozattuk a területre, ami hatalmas sikert aratott.
Mondhatjuk azt, hogy a vasút népszerűsítésével kapcsolatban van benned egyfajta küldetéstudat?
Igen. Tudni kell, hogy a térségben nagy elszívóereje van Ausztriának és az autóiparra épülő gyáraknak, így nem vagyunk könnyű helyzetben. Engem mindig foglalkoztatott, hogy ennek mi lehet az oka a fizetésen kívül. Mivel én is autóipari vállalattól érkeztem a vasútra, ezért a személyes tapasztalataim alapján érzékelem a különbséget. Érdekes számomra, hogy a nagy multiknál dolgozók büszkélkednek a munkahelyükkel, ami a vasút esetében kevésbé jellemző – miközben tudom, hogy nagyon sokan jól érzik magukat itt. Ugyan a munkaköreink szigorú szabályrendszer betartását követelik meg, ezen belül mégis egy sokkal szabadabb „belső világot” biztosítanak, mint például egy gyár. Ezenkívül itt mindenki tudja, hogy konkrétan mivel járul hozzá a működésünkhöz. Mi közlekedtetjük az egész országot, és erre ne legyünk büszkék? Én, mint HR-es ugyanolyan fontosnak érzem magam, mint egy mozdonyvezető vagy egy kocsivizsgáló, de bármelyik szakmát megemlíthetném, hiszen ettől kerek az egész. Ezért tartom fontosnak elérni, hogy a munkavállalók beszéljenek a vasutasságról, hiszen ők a leghitelesebb nagyköveteink. Ennek érdekében az állásbörzékre olyan vasútszakmából érkező kollégákat hívunk segítségül, akik mögött szép pályaív van, akik szeretik, amit csinálnak és ezt büszkén vállalják is a nyilvánosság előtt. Úgy hiszem, hogy alulról kell a szikrákat elhinteni.
Akkor te is büszkén kiállsz.
Mindig büszkén állok ki, amikor a MÁV-START-ot és a vasutasságot képviselem. Számomra alapkövetelmény az, hogy magadat adod, de nem magadat adod el, hanem a jó ügyet. Ezért is nehéz magamról vagy a díjról beszélnem. Nem én vagyok a fontos, hanem az, hogy mindenki, aki ebben a csapategységben országosan benne van, az egyformán fontosnak érezze magát.
Ha jól tudom, a munkaidőd lejárta után sem mindig szűnsz meg humán szakembernek lenni.
Az EFOP projekt keretében megalakult a Vas megyei HRklub, amelyhez önkéntesen csatlakoztam, mert nagyon jól felkészült előadók mutattak be nemzetközileg is elismert trendeket a HR világából. Foglalkozunk itt változáskezeléssel, válságmenedzsmenttel, különböző toborzói technikákkal és munkajoggal. A pandémia kezdete után jöttek az atipikus foglalkoztatásformák, és kiemelt téma volt a nők foglalkoztatása is. A műhelymunkák során mindenki csinált valamit, te pedig azt „vitted el” belőle, amit akartál. Az itt tanultak sokat hozzáadnak a munkámhoz.
A családi életedet is ezzel a szenvedéllyel és lendülettel éled?
Mondhatnám, hiszen egy ötfős család elég lendületesen éli az életét. Nagyon szeretek sportolni, én is és a férjem is röplabdázunk, ő még edzősködik is. Ezt a családi hagyományt a nagyobbik gyermekem viszi tovább, igazolt játékos. Utazni és túrázni is szeretünk. Kipróbáltuk már az éjszakai vonatozást is, Splitbe és Opatiába jutottunk el így. Élvezzük az ilyen kalandokat, csak egy hátitáskát viszünk magunkkal. Idén a két kisebb gyermekemnek ígértem meg, hogy útra kelünk és bejárjuk Magyarországot, természetesen vonattal. Számomra fontos az életben és a munkában, hogy tudjam, mit csinálok, miért csinálom és mi lesz annak az eredménye. A vasút éppen ilyen hely.