Lehel Attila 50 éves szolgálati idő után vonult nyugdíjba március végén. Vasutas dinasztiából származó kollégánk az iskola elvégzése után egyből a vasútnál kezdett el dolgozni Dombóváron, amely egyetlen munkahelye volt. Karrierjéről és a szakmájáról kérdeztük.
Hogyan jellemezné a vasúton töltött éveket?
Ötven év sok idő az ember életében, a mai világban pedig különösen ritka, hogy valaki ennyi ideig egy cégnél egy helyen szolgáljon. Dízelmozdony szerelőként végeztem és akként is kezdtem dolgozni, majd az évek során kocsivizsgáló lettem és most harmincegy év művezető beosztás után fejeztem be a karrieremet. A vasút mindig is egy más világ volt, amit csak a benne lévők érthettek meg igazán, ez nem változott az idők során.
Miben fejlődött a legtöbbet a vasút ez idő alatt?
Ennyi év alatt teljesen megváltozott a világ és a vasút technológiája is. A szabályozások, vontatási nemek váltása alkalmazkodtak a kor igényeihez, karrierem kezdetén még gőzösökkel is dolgoztunk, majd nagy számban jöttek a dízelmozdonyok, illetve 1984-ben a villamosítás és így vele egy még újabb technika is megérkezett Dombóvárra. A munkakörülmények is sokat javultak, régen még munkavédelmi kesztyű nélkül kellett dolgozni, szerencsére ma ezek már alap dolgok. Sokáig szabadtéren, akár esőben és hóban is javítottuk a kocsikat, mostanság megfelelő védőeszközökkel, fedett helyen zajlik a munka.
Mi volt a legkedvesebb emlék és a legnagyobb kihívás ez idő alatt?
A délszláv háború idején sok amerikai harckocsit és haditechnikát szállítottak vasúton Taszárról, hol a háborús övezetbe, hol pedig a németországi támaszpontokra. Ezeknek a szerelvényeknek kellett a megrakását felügyelni és irányítani a kocsivizsgálókkal. Ezt a munkát hívhatjuk a szakma csúcsának, hiszen évek alatt több száz vonatot indítottunk műszakilag megfelelően előkészítve probléma nélkül. Ebben az elején az osztrák és német kocsivizsgáló kollégák is nagy segítséget nyújtottak a helyszínen, és elmondhatom, hogy a vállalattól is ehhez minden szükséges segítséget, támogatást megkaptunk. Kedves emlék ennyi idő alatt sok keletkezik. A szorosan vett munkavégzés, baleset és vegyi elhárítás, valamint mozgásukban korlátozottak utaztatása során is fordultak elő emlékezetes pillanatok. Talán ezektől elrugaszkodva most az egyik legkedvesebbet említem. 2017 márciusában egy, a vállalat által szervezett művezetői tréningen vehettem részt. Felejthetetlen kettő napot tölthettem tizenhárom szakmájában elhivatott művezető kollégámmal, akik az ország más-más területéről érkeztek valamint kettő kitűnő trénerrel. A második nap végére egy nagyon jól összekovácsolódott és rendkívül ütőképes csapattá váltunk. Akkor úgy éreztem, mi közösen a világot is kiforgatnánk a sarkából. Az ott tanultak a mai napig segítik az életvezetésemet, és visszatérve a szolgálati helyre rengeteg dolgot lehetett hasznosítani a tréningen elhangzottakból. Rendszeresen szükség lenne a középvezetők hasonló képzésére. Nagyon fontos szerepük van abban, hogy a vállalat sikeres legyen.
Mit ajánl a jövő vasutas generációjának?
A hivatástudat fontos, amelyet közösen kell kialakítani, a vasút szeretete nélkül nem lehet ennyi ideig itt dolgozni. Legyenek elhivatottak, fontos, hogy találjanak egy szakmai mentort, aki segíti fejlődésüket a tapasztalatával. Meg kell találnunk a szépséget a saját szakmánknak. Saját felelősségünk is, hogy jó példát is mutassunk a jövő vasutasainak.