Csortán Zsolt kollégánk 46 évet dolgozott a MÁV-Volán-csoport kötelékében. Nyugdíjas-búcsúztatóján nagy meglepetésként érte, hogy ajándékai közt szerepelt egy interjú a Vasutas Magazinban. Beszélgetésünkben életútjáról, szakmájáról kérdeztük, s arról, mi tartotta meg mindvégig a vasúttásaság mellett egyéb csábító lehetőségek ellenére is.
Hogyan kezdődött a karrierje a vasútnál?
Kellő időben be lettem oltva a vasút szeretetével. Édesapám is végigjárta a szakmai ranglétrát, a forgalomnál kezdett, a Diósgyőr-Vasgyár állomáson rendelkezett, majd a Miskolci MÁV Igazgatóságról ment nyugdíjba. Sokan ismerték. Miskolciak vagyunk, így az én történetem is itt kezdődött. Már 14 évesen ismerkedtem a vasúttal, emlékszem, akkor ültem először V42-es iránymozdonyban édesapám egyik barátja révén. A hetvenes években ezt egy kicsit lazábban vették… Ez egy óriási élmény volt nekem. Utána nyári munkát is a PFTnél vállaltam tizenévesen, pályaépítéssel foglalkoztam, megismertem az alkatrészeket, szerszámokat, talpfát cseréltem, nagyon szívesen csináltam. Kellő időben eldöntöttem, hogy sehol máshol nem fogok dolgozni, csak a vasútnál! Ennek ellenére szakmát nem a MÁV-nál tanultam, hanem irányítástechnikai műszerészként végeztem, műszerek javításával foglalkoztam, a Miskolci Lenin Kohászati Műveknél voltam gyakorlaton. Szerettek volna ottmarasztalni, de a kiemelt szakmunkásbért nem fogadtam el, hanem kevesebbért jöttem a vasúthoz. 1977-ben, szeptemberben, 20 évesen a távközlési szakszolgálatnál dolgoztam műszerészként, 12 évet ebben a pozícióban töltöttem. Közben tanultam, elvégeztem a tisztképzőt, majd a kilencvenes évek elején kezdtem el átlovagolni az informatikára, azóta ebben a szférában dolgozom.
Milyen volt ez az új terület?
A kilencvenes évek az IT-forradalom ideje volt, ezért rendkívül izgalmas időszak volt számomra. IT-technikusként a MÁV Informatikai Szakigazgatóságán a Miskolc Területi Központ műszaki csoportjának oszlopos tagja voltam, majd 1996 novemberében megalakult a MÁV Informatika Kft., majd MÁV Informatikai Zrt. lett, és én több mint 20 évet dolgoztam ott. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy az 1995-ben indult Szállítási Irányítási Informatikai Rendszer kialakításában tevékenyen részt vettem. Ez egy koprodukció volt egy amerikai céggel, a projekt során több mint 1000 gép zárt hálózatát valósítottuk meg. Európai szinten is nagyot alkottunk, erre nagyon büszke vagyok ma is. Az Andrássy úton is építettünk strukturált hálózatot 14001500 végponttal. A Könyves Kálmán körúti székház IT-infrastruktúrájának kialakításában is mi segédkeztünk 2009-ben. 2010-től Pécsett álltam helyt, és onnan mentem nyugdíjba.
És hogyan került az ország egyik végéből a másikba?
A párom miatt költöztem át, aki ma már a kedves feleségem, és Szentlőrincen, Baranya megyében lakunk. Csak zárójelben jegyzem meg, ha egy pasi ekkorát ugrik az országban, annak csakis egy nő lehet az oka. Milyen volt a búcsúztatója? Nagyon bensőséges és megindító. Nagyon szerettem ezt a kollektívát és a környezetet. Berényi Szabolcs kollégám szervezte a búcsúztatót, akivel mindig is jól megértettük egymást és ugyanúgy rajong a vasútért, mint én. Kedves ajándékokat kaptam, és hab volt a tortán ez az interjú a Vasutas Magazinban, amin nagyon meghatódtam. Ezt a munkát csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Olyan, amit mellesleg 20 éven át csináltam, emlékezetes időszaka az életemnek a zenélés is. Aki zenész, egész életében zenész marad, aki vasutas, az nyugdíj után is vasutas. Nem lehet letenni a szakmai érdeklődést.
Milyen napi feladatai voltak?
Az IT-szakértők alapvetően a hardverek javításában és a MÁV rendszereinek üzemeltetésében vesznek részt. Karbantartjuk és alakítjuk a számítógépes rendszereket, üzemeltetjük a gépeket, és a kliensoldalt is kezeljük. Ma a MÁV Szolgáltató Központ IT üzletághoz tartozunk, rendkívül szerteágazó a feladatkörünk. Több helyen is dolgozott, de melyiket szerette a legjobban? Talán az utolsó évtizedet Pécsett, és a SZIR projektet 1995-ben. Lett volna lehetőségem máshol dolgozni, pl. a Westelnél, voltak álmatlan éjszakáim is, mégis a MÁV szeretete döntött. Jókora elhivatottság kellett a 46 évhez, ez nemcsak munkahely, hanem kötődés is. Akik nem voltak elhivatottak, azok nem maradtak a vasúttársaságnál. De talán ez minden munkahelyen így van.
Mit csinálna másképp?
Nem érdemes ezen gondolkodni. Ha apukámra hallgattam volna, talán a forgalomban csinálhatok karriert, de műszaki beállítottságom miatt ezt kellett csinálnom. Minden évre boldogan emlékszem vissza, sosem éreztem azt, hogy rosszul döntöttem.
Jó egészséget és hosszú, boldog nyugdíjas időszakot kívánunk!