Ha valaki azért lesz mozdonyvezető, mert ezt szeretné csinálni, annál gyanítható, hogy inkább az élet örömeire fogékony, mintsem annak keserűségeire. Így az sem meglepő, hogy olyan helyen van a legszívesebben, ahol a kollégák és az utasok is ugyanezt az örömöt érzik, hordozzák, közvetítik. Erre pedig nincs alkalmasabb hely, mint a Gyermekvasút. Munkatársunk megtiszteltetésnek és a szakmai megbecsülés jelének érzi, hogy itt teljesíthet szolgálatot.
A gyermekek munkájáról, kedvelt vonalakról és a szakma szépségeiről Kanik Ferenccel, a MÁV-START és a MÁV mozdonyvezetőjével beszélgetettünk.
A gyermekvasúton vagyunk, én pedig máris kérdéssé alakítanám ezt a szép, összetett szót: gyermekkorodban is vasutas akartál lenni?
Igen. Ez hamarabb eldöntődött bennem, mint az, hogy az ég kék és a fű zöld. Hamarabb rajzoltam mozdonyt az óvodában, mint napocskát és házikót. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy Tokod vasútállomás mellett laktunk, én pedig az egész napomat a kerítésen lógva töltöttem. Akkoriban nagy volt ott az élet: „Csörgős” ingavonatok közlekedtek Esztergom és Almásfüzítő között, „Szergejes” szénvonatok dübörögtek a tokodi szénosztályozóba. Ha jól emlékszem, a Suzuki gyár is akkoriban épült, ami még több vonatot eredményezett.
A vasút melyik részét szeretted meg ilyen szenvedélyesen?
Természetesen a járműveket. Annyit tudtam, hogy én ezeket vezetni akarom. Ennek megfelelően választottam középiskolát is, ezért 14 évesen Budapestre költöztem, és a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola berkein belül sajátítottam el a vasútgépész szakma alapjait. Ezt követően Dombóvárra mentem tanulni, ott Vasúti jármű technikus képzésen vettem részt, amely egy évet vett igénybe, hiszen a Kötöttpályás motor és erőátviteli berendezés szerelő szakmára épült rá. A tanulás gyorsan meghozta az eredményét, mert fel is vettek a vállalathoz, mint dízel mozdony és motorkocsi szerelőt. Így Istvántelken tölthettem el pontosan 1,5 évet, ahol Desiro motorkocsik és Csörgők karbantartásával foglalkoztam. Eközben persze már beadtam a jelentkezésemet mozdonyvezető képzésre, ahová fel is vettek, így 2013 februárjában megkezdhettem a tanfolyamot. 2014. június 15-én tettem sikeres hatósági vizsgát, az első önálló szolgálatom 2014. július 2-án volt. A mai napig jól emlékszem arra a napra, izgalmas volt, egyedül voltam és csak a saját tudásomra voltam utalva.
1948 óta zakatol vonat a Budai hegyekben, ez a Főváros egyik legvonzóbb látványossága. Itt még az is a vasút varázslatos hatása alá kerül, akiben egyébként nem lobbant lángra különösebb érzelmeket a féktuskók csikorgása. Mi ennek az oka?
Elsősorban a gyerekek, hiszen ez egy olyan vasútvonal, amelyet gyermekek üzemeltetnek – bár azt hiszem, hogy a Vasutas Magazin hasábjain ezt nem kell különösebben taglalnom (nevet). Nagyon sokan fényképezik a pajtásokat munka közben, az utasok szeretik látni a tisztelgést, és azt, ahogy mi felnőttek is visszatisztelgünk. Ez kicsit szokatlan és szembe megy azzal a rossz beidegződéssel, hogy az életben a gyermekeket sokszor nem veszik komolyan.
Főállásban a MÁV-START mozdonyvezetője vagy. Mi a különbség a nagyvasút és a kisvasút között, mozdonyvezető szemmel?
Nem szeretném olyan általános dolgokkal untatni az olvasókat, mint a nyomtávolság, ezért elsősoran a járművekről beszélnék. A legmeglepőbb az, hogy itt 80-90 éves kocsik is vannak, ezért kétnyomásos kormányszelepekkel felszerelt járművekből kiállított vonatokkal is tudunk közlekedni. Ezeket sokkal technikásabban kell fékezni, főleg annak fényében, hogy 30-40 ezrelékes lejtőkön is áthaladunk. Nekem ez a tapasztalat például a nagyvasutas munkámra is kihatott, másképp, ügyesebben kezelem a fékberendezést. A nagyvasúthoz képest különbség az is, hogy hagyományos, állomástávolságú közlekedési rend van érvényben, és alakjelzőkkel is találkozunk. A vezetőálláson mindig ketten tartózkodunk – egy mozdonyvezető és egy vonatvezető –, ezt megköveteli az utasítás és az Mk 45-ös mozdony alakbeli sajátosságaiból adódóan erre szükség is van, hiszen csak így láthatjuk be a mozdony előtti teret.
Pozitívabb élmény olyan helyen vezetni, ahol nagy általánosságban mindenki vidám? Úgy az utasok, mint a dolgozók…
Igen. Itt nem ingázókat és munkásokat szállítunk. Ez egy kirándulóvonal. Mosolygós embereket látunk családdal, kutyával, ezért teljesen más a légkör. Ugyanolyan szívesen jövök ide, mint a nagyvasútra, még úgy is, hogy a kívülállók megítélése szerint a szolgálatom a szabadidőmet „veszi el”. Ez egyszerűen nem igaz. A Gyermekvasúton eltöltött idő számomra hasznosan eltöltött idő. Egyrészt mert az embereket elviszem kirándulni, másrészt mert fejlődöm szakmailag – ilyen nagy emelkedésekkel és lejtésekkel bíró pálya nem sok van az országban! A nagyvasúton sokan vannak, akinek ez csak egy munka. Aki másodállásban, vagy nyugdíj mellett itt dolgozik, annak ez biztosan elhivatottság és hobbi. Ezáltal a kapcsolat is jobb itt a kollégák között.
Jelent-e bármiben különbséget, hogy a kollégáid itt általános iskolások?
Nem, és ugyanolyan munkatársakként tekintünk rájuk, mint bárki másra a nagyvasúton. Erre a tudásuk és a teljesítményük alapján rá is szolgálnak. Nálam a megszólítás is a következő: kolléga úr, vagy kollegina, a tiszteletet mindig megadva. Ez persze fordítva is igaz, a gyerekek örömmel néznek fel ránk.
Ez a problémamegoldásukra is igaz?
A gyerekek bátran, a szaktudásuk birtokában mernek cselekedni vagy éppen segítséget kérni. Egy filmforgatás során történt meg, hogy az egyik kolléga addig nem volt hajlandó felhatalmazni a vonatot indulásra, amíg az operatőr az elsodrási határon belül állt a kamerájával. Ebből is látszik, hogy egy laikus felnőttnek fogalma sincs arról, hogy milyen nehéz megtanulni ezeket az utasításokat, és hogy milyen komplexitása van a gyermekek tudásának.
Azt hiszem, hogy elhelyezkedés szempontjából ez a vonal igazi különlegesség. Te gyakran jársz külföldre is – természetesen vonattal –, mely pályák a kedvenceid, ha ugyanezt a különlegességet tartjuk fő szempontnak?
A svájci Rhätische Bahn által üzemeltett vonalakat nagyon szeretem, például az Albula-vasutat amely Thusis és St. Moritz között vezet. Ezen található a Landwasserviadukt, ami egy páratlan szépségű vasúti ívhíd, de a Bernina vonal is lélegzetelállító, főleg mert azon helyezkedik el Európa legmagasabban fekvő adhéziós vasúti megállója.
Magyarországon melyik vonalon szeretsz a leginkább vezetni?
Mindenképpen a Balaton északi vagy déli partján. A táj szépsége lebilincselő, arról nem is beszélve, hogy nyáron itt minden átalakul. Egy nyüzsgő várossá változik az egész, ahol az átjárókban integetnek. Sokszor felszólnak a mozdonyra és megköszönik az utazást. Ilyenkor úgy érzem, hogy a nyárnak, a nyaralásnak, a turisztikának a része vagyok én is, csak úgy, mint a lángosos, a szállásadó vagy a tihanyi rév vezetője. Sok apró darabból tevődik össze ez a nagy érzés, ami magát a boldogságot jelenti nekem.
