"A busznak mennie kell." – ezt vallja Soponyi Anita, aki idén egyetlen nőként színesítette az egymillió kilométert balesetmentesen levezető autóbusz-vezetők népes táborát. Anitával a Volánbusz budapesti kitüntetésátadó ünnepségén készült villáminterjú.
Meglepte a nagy taps, amikor a budapesti kitüntetésátadó ünnepségen a színpadra szólították?
Hogyne lepett volna meg! Nem igazán szeretem, ha idegen emberek között én kerülök a figyelem középpontjába. A moderátor fiatalember hangját a GKI oktatóanyagából egyből felismertem, és már akkor elpirultam, amikor Törzsök Márk a nevemet kimondta. Attól pedig végképp zavarba jöttem, amikor még azt is hozzátette, hogy idén én voltam az egyetlen buszvezető, aki nőként egymillió kilométert tett meg balesetmentesen.
Pedig kívülről nézve nyoma sem volt a zavarnak, sőt épp ellenkezőleg: meglehetősen felszabadultan mozgott a színpadon és még egy elegáns pukedlire is futotta…
Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam magamban. Ettől függetlenül azért azt nem mondanám, hogy színpadra termett ember lennék. Még akkor sem, ha a kollégák szerint én ezerszer hitelesebb buszvezetőnő lettem volna a Telekom reklámjában. Jól ismerem magam, tudom, hogy minden váratlan dologtól képes vagyok pánikba esni.
Pedig ahhoz, hogy az ember egymillió kilométert balesetmentesen levezessen, meg kell küzdenie jó pár váratlan helyzettel.
Ha vezetésről van szó, mondhatom, hogy rendkívül óvatos vagyok. Ha picit is csúszik az út, már lassabban megyek, a szokottnál is körültekintőbben vezetek. Nem állok meg, mert a busznak menni kell, de nagyon nem mindegy, hogy mekkora sebességgel érkezünk egy váratlan forgalmi helyzetbe. Hegyes-völgyes vonalon járok, télen elég durva útviszonyok is előfordulnak. Van, hogy nem is sózzák az utat! Ilyenkor nem igazán túl kellemes elindulni lefelé a hegyről a tükörjéggé fagyott úttesten.
Mi kellett még ehhez az eredményhez, az egymillió balesetmentes kilométerhez?
A szabályok betartása: az ember valóban nem tud a vezetésre koncentrálni, ha folyton a mobilját lesi. Igaz, én nem is látnám szemüveg nélkül, de csevegni sem szoktam: ha fontos hívásom van, fülhallgatóval beszélek, egy-két mondatban megtárgyaljuk, ami halaszthatatlan, és leteszem a telefont.
Honnan tudta meg, hogy elismerésben részesül?
Amikor megérkezett a fizetés a bankszámlámra, az összeg jóval több volt a megszokottnál. Ez tuti nem jó, biztosan vissza kell majd utalnom – egyből ez fordult meg a fejemben, mivel senki nem mondta, hogy elérkeztem az egymillió balesetmentes kilométerhez. Nem csak a taps, ez is nagy meglepetés volt.
Soponyi Anita 14 évvel ezelőtt, 2008-ban került a Volánbuszhoz. Anita eredetileg kamionsofőr szeretett volna lenni, a Konvoj című, 1978-as amerikai film hatására. Hogy honnan örökölte a vezetés iránti szenvedélyét, azt nem tudja, de egy biztos: a rendszerváltás előtt a falujukban csak az édesapjának és a téesz elnökének volt autója. „Nálunk még a 73 éves anyám is »simsonozik«” – teszi hozzá nevetve. Anita négy évig 3,5 tonnás teherautón dolgozott egy biatorbágyi kamionos cégnél, de a vállalkozás csődbe ment. Ekkor már nem akart kamionos lenni, mert testközelből látta, hogy mivel jár az az életforma. A szomszéd srác viszont a Volánbusznál dolgozott, ő javasolta neki, hogy jelentkezzen a társasághoz. Anita az Észak-pesti Forgalmi Üzemnél dolgozik – Pilisvörösvárra jár és Zsámbékra. Kedvenc útvonala nincs, kedvenc kollégája viszont annál több.