Vonat – vonal – fonal. Három szó, ami több egy jól hangzó szójátéknál, ugyanis tökéletesen jellemzik Hollósi Lászlóné munkásságát is. Marika, ahogy a legtöbben szólítják, 40 év vasúti szolgálat után friss nyugdíjasként kezdte kipróbálni magát a vonalrajzok letisztult, mégis látványos világában, ahol tehetsége hamar megmutatkozott. Idén márciusban már a második önálló kiállítását tekinthetjük meg Székesfehérváron.
A vonalrajzok napjainkban hatalmas népszerűségnek örvendenek. Hihetetlen, hogy egyetlen vonal mire képes, hiszen, ha jól tudom, e képek sajátja, hogy egyetlen vonalból, illetve fonalból készülnek, mégis egész történeteket képesek elmesélni.
Igen, a vonalrajz ereje a letisztultságában rejlik. Engem teljesen magával ragadott, amikor megismertem ezt a technikát, pedig sok mindent kipróbáltam már korábban. Gyerekkoromtól kezdve subáztam, hímeztem, kötöttem. Úgy éreztem, mindig muszáj valamit alkotnom. A gyerekeimmel is állandóan kézműveskedtünk, rajzoltunk, festettünk, tököt faragtunk, az ünnepekre saját díszeket készítettünk.
Ezt sokan csinálják otthon hobbiból, Ön azonban már túllépett ezen a szinten, a grafikái művészi szintre emelkedtek.
Sosem gondoltam, hogy ez így lesz. Egyszer megláttam egy vonalrajzot, és nagyon megtetszett. Gondoltam, kipróbálom, a lányomnak készítettem egyet egy napló elejére. Sikere lett, ezért folytattam. Egy kis pluszt is vittem bele, ezek ugyanis nem rajzok, hanem madzagból készült képek. Egy kép – itt is, mint a rajzoknál – ugyanúgy madzagból, fonalból készül, amit felragasztok a vászonra. Eleinte még a madzagokat is én festettem be színesre. Mások varrással rögzítik a madzagot a vászonra, de az szerintem megtöri a vonal folytonosságát. Ezért próbálkoztam valami mással, végül kialakítottam ezt az egyedi technikát, amit saját magam találtam ki. Nem volt nehéz, mert hajtott a kíváncsiság.
Ezek után pedig sorra születtek a szebbnél szebb képek. Mikor mutatta meg másoknak is, mikor mert kiállni velük a nagy nyilvánosság elé?
2023-ban a MÁV meghirdetett a dolgozóinak egy művészeti pályázatot, amelyen nyugdíjasok is indulhattak. Én is beneveztem, és örömömre beválogatták a képeimet, így az év októberében az Országos Vasutas Amatőr Alkotók közös kiállításán sokan megismerhették az alkotásaimat.
Nagy sikert arathattak a képei, hiszen ezután egy önálló kiállítást is rendeztek Önnek.
Ezt Molnár Lászlónénak, a székesfehérvári VOKE Művelődési Ház intézményvezetőjének köszönhetem. Neki annyira megtetszettek a képeim, hogy mindenképpen szeretett volna egy önálló kiállítást szervezni belőlük. Erre 2024 áprilisában került sor, aminek nagyon örültem. Most pedig már a második önálló kiállításomra készülök. 2025. március 17. és április 10. között várok mindenkit szeretettel a székesfehérvári VOKE Művelődési Házban.
Ezek szerint a művészi sikerét is a vasútnak köszönheti?
Igen, úgy is mondhatjuk, hogy itt fedeztek fel. Örülök, hogy nyugdíjasként is lehetőséget kapunk megmutatni magunkat és a tehetségünket. Sokan alkotnak a munka mellett és után is.
Ilyen erős művészi vénával megáldva miért a vasútnál helyezkedett el, és nem egy olyan vállalatnál, ahol a hétköznapokon is a kézműveskedésnek élhetett volna?
A MÁV volt az első és egyetlen munkahelyem. Nagyon szerettem a céget, mondhatom, hogy 40 évig a vasútnak éltem. Soha nem unatkoztam, mindennap új kihívások találtak meg. 1980. augusztus 25-én léptem állományba Móron segédmunkásként, később voltam iroda- és raktárkezelő, majd 1998-ban Székesfehérvárra kerültem munkaügyesnek. A kollégáimat is rendszeresen megleptem apróságokkal, az irodánkat mindig feldíszítettem különféle asztaldíszekkel, vagy például karácsony előtt kis angyalkákkal ajándékoztam meg a főnökséget, amelyeket filcből vagy különféle termésekből készítettem. Üveget is festettem, lehet, hogy az még most is kint van az egykori irodám ablakán. A 2000-es évek elején humán partner lettem, amit nagyon szerettem, de a végére elfáradtam. 2020 augusztusában nyugdíjba mentem. Így ma már teljesen a hobbimnak élhetek, bár most is sok mindent csinálok. Gondozom a kertet, segítek a szüleimnek, unokázok, kórusban énekelek, így leginkább télen készülnek a képeim, akkor van rá több időm. Egy-egy kép elkészítése legalább egy hét, és ebben még nincs benne a tervezés ideje.
Nagyon változatosak a képei, a minimalista és a pop-art stílus mellett figuratív, nonfiguratív és geometrikus alkotásokkal is találkozhatunk. Honnan ez a művészi sokoldalúság, és melyek a kedvenc képei?
Mindig is szerettem a szépet. Az élet minden területe hatással van rám. Az unokáimnak természetesen gyerekképeket készítek, legutóbb például Mickey egérről. Körülbelül 100 képem készült már, valóban sok témában. Ha meglátok valamit, ami megtetszik, azt utána saját tervezés alapján megalkotom. A kedvencem talán mégis a tavalyi önálló kiállításom nyitóképe, ami egy órát ábrázol, és én magam terveztem. A másik kedvencem, amelyik nagyon közel áll hozzám, a „Kihívás” című kép, amely egy hegymászó hölgyet ábrázol.
Gyermekei is örökölték a kézműveskedés és a művészet szeretetét?
A szépérzékük nekik is nagyon fejlett. Talán éppen emiatt – az öcsém mellett – a lányom a legnagyobb kritikusom. Ő azonban egészen más területen dolgozik, de szabadidejében korongozik. A fiam – az édesapja nyomdokaiba lépve – burkoló lett, a munkájában kiélheti a művészi hajlamát. Nem is hinné az ember, ma már mi mindent alkotnak csempéből, amiket aztán fugába épített LED izzók világítanak meg.
A vonalrajzokat sikeresen továbbgondolta, megkoreografálta. Mégis lehetséges, hogy ez a művészi pályafutásának csak az első állomása?
Az alkotásaim legfőbb célja, hogy örömet szerezzek magamnak és most már másoknak is. A vonalrajzot nagyon szeretem, de az utóbbi időben más irányzat is elkezdett érdekelni. Szívesen kipróbálnám az akvarellfestést. Igazából már minden felszerelésem megvan hozzá, de úgy érzem, még tanulnom kell a technikát. Előbb-utóbb azonban biztosan rászánom magam.