A szolnoki vasúti almárium megálmodója 22 éves pályafutást tudhat a háta mögött, amelynek során váltókezelőből a Budapesti területi forgalmi osztály osztályvezetője lett. Kondor Balázs értékteremtő munkája elismeréseként az idei évben Tiszavirág Turisztikai Díjat vehetett át Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatától. A díjról, a pályájáról és a közösségért végzett munkájáról Benke Máté kérdezte kollégánkat.
Szombathely – Szolnok – Budapest. Nem esnek egymáshoz túl közel, te mégis e három ponton éled az életedet. Úgy hiszem, a legtöbben a megszokotthoz ragaszkodnak és kevésbé bátrak. Mi az, ami miatt többször is ilyen könnyedén váltottál?
A hivatástudat. Ez a fő motiválóerő. Ezzel együtt jár a szakmai alázat is, ami annyit jelent, hogy az aktuális „parancshoz” igazodom. Az évek során mindig újabb és újabb feladatokkal kerestek meg, én pedig bátran fogtam bele, bármiről is volt szó. Ennek egyszerű oka van: a vasúti forgalomszabályozás területén az alapoktól kezdve több munkakörben megfordultam, így fokozatosan sajátítottam el a szakmát, tehát az elvi szabályozástól a végrehajtásig tisztában vagyok egy döntés hatásaival és várható eredményeivel.
Jelenleg a Budapesti területi forgalmi osztály osztályvezetője vagy. Mióta töltöd be ezt a tisztséget?
Az akkori pályavasúti területi igazgató kettő évvel ezelőtt kért fel a feladatra. Elfogadtam, így 2019. július 15-től a legfőbb feladatom, hogy a vasútvállalati megrendelések, forgalomszakmai erőforrások- és technológiák összehangolásával, kiemelten a végrehajtó szolgálat aktív közreműködésével közvetlenül a megrendelőinknek, közvetve pedig az utasoknak és a fuvaroztatóknak is megfelelő pályavasúti szolgáltatást nyújtsunk az ország vasúthálózatának centrumaként működő budapesti területen.
Ha végigtekintek az eddigi pályádon, talán jól látom, hogy mindenhol igyekeztél felépíteni magad körül valamit, ami túlmutat a munkádon.
Én szívemből vallom Kölcsey Huszt című versének utolsó sorát: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül”. Szombathelyen 27 évesen neveztek ki forgalmi csomópont vezetőnek. Mivel előtte éveken át dolgoztam a csomópont több állomásán váltókezelőként, majd forgalmi szolgálattevőként, jól ismertem a területet. Tudtam, hogy mi a cél, ami meghatározta a feladatokat. Itt – a szakmai feladatok mellett – egyértelmű célomnak tekintettem a munkakörülmények javítását. Ez volt az első „munkaidőn túli” projektem. Szombathely állomáson a vágányhálózat és a biztosítóberendezés adottságai miatt sok szolgálati hely van, így a munkálatokat az ingatlan területtel és a kollégákkal szoros együttműködésben végeztük. Amit sikerült elérnünk, az magáért beszél, így egy évtized elteltével is.
De ne feledkezzünk el a forgalom területén véghezvitt újításaidról sem…
Szombathelyen és Szolnokon is elindítottam egy-egy folyamatot, ami a teljes vasútforgalmi üzemvitelt érintette. A szombathelyi intézkedésem jelentősen csökkentette a forgalomszabályozás biztonsági kockázatát. Itt az állomás motorjaként működő III. sz. állítóközpontban a vezető váltókezelő munkakört a kvalifikáltabb rendelkező forgalmi szolgálattevővel váltottuk ki, amelynek következtében a felelősségi körök teljesen átalakultak, jelentősen csökkent a rendkívüli események száma. A munkakörváltás időtállónak bizonyult, a gyakorlatot az állomást ma üzemeltető GySEV Zrt. is megtartotta. 2011. december 1-jétől Szolnokon folytattam a pályafutásomat, szintén mint forgalmi csomóponti főnökségvezető. Itt az elsőszámú feladatom az volt, hogy a folyamatok átszervezésével javítsam az előváros menetrendszerűségét. 2007-től Szolnok az elsővárosi vasúti személyszállítás bázisa, azaz rengeteg szerelvény érkezik éjjel karbantartásra és indul hajnalban az utazóközönség kiszolgálására. A személypályaudvaron vonatforgalom és éjszakai szolgálatban a tolatás volumene folyamatosan jelentős, a hatékony munkaszervezés ezért nagyon fontos. Az új rendszer megtervezése közel egy évet vett igénybe, ezt követően 2013-ban indult az átállás. Az újítások között szerepelt, hogy egy szolgálatban két főrendelkezőt alkalmazunk, így az ő feladataikat felosztottuk és elhatároltuk az egyenletesebb terhelés érdekében. A munkájuk támogatásához egy saját fejlesztésű információs rendszert hoztunk létre a kollégákkal, ami a mai napig funkcionál és a egységes „kottát” biztosít az elővárosi személyszállító vonatok összeállításában és előkészítésében résztvevők számára. A főrendelkezői feladatok átszervezése mellett a folyamatok javításának másik pillére Budapest-Keleti gyakorlati módszereinek adaptálásával a pályaudvaron dolgozó tolatócsapatok munkájának koordinációját végző kocsimesteri munkakör bevezetése volt. A hajnali induló elővárosi forgalom menetrendszerűségének adatai alátámasztják a szolnoki szervezési intézkedések szakmai megalapozottságát.
Mindemellett beléptél a vasúti kötődésű helyi kórusba és létrehoztál egy állandó vasúti kiállítást. Mi motivált, honnan volt minderre energiád?
Baross Gábor mondta: „Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz”. A szakmai munka és az abban elért eredmények mellett fontosnak tartottam és tartom, hogy elsősorban ne magamnak, hanem másoknak szerezzek örömet. Így lépett be az életembe a MÁV Férfikórus, majd az Almárium. A kórus bariton szólamának tagjaként 2015-től már a művészeti együttes életkének szervezésében és működtetésében is aktívan részt veszek Juhászné Zsákai Katalin karnagy asszonnyal és a kórus fenntartói feladatait ellátó VOKE Csomóponti Művelődési Központ intézményvezetőjével: Balázsiné Gődér Ágnessel szorosan együttműködve. Az Almárium létrehozásának ötlete 2016-ban merült fel. Szolnok és a vasút 170 éves kapcsolatát tovább szerettem volna mélyíteni, ezért úgy döntöttem, hogy a vasúttörténeti gyűjteményemet közkinccsé teszem, amely bemutatásához Szolnok vasútállomás utascsarnokában a kihasználatlan butikok kiváló helyszínként kínálkoztak. A gyűjtőszenvedélyem a vasút iránti szeretetemmel együtt alakult ki, így már rengeteg tárggyal rendelkeztem, amelyek a kiállítás alapját képezték. Kiegészítőkre persze még szükség volt, de a koncepció és a gyűjtemény magja rendelkezésre állt. 2016-ban, a magyar vasút létrehozásának 170. évfordulója alkalmából nyílt meg a Szolnoki Vasúti Almárium, amely öt helyiségen keresztül mutat be más és más korszakokat és vasúti szakmai enteriőröket, élettereket. A gyűjtemény gyarapodásával létrehoztam az Almárium Látogatóközpontot, amely az Utascsarnokban látható kiállítás elvét követve, de jóval szélesebb körben nyújt betekintést a magyar vasút 170 éves múltjába, valamint a vasút és Szolnok város kapcsolatába.
Ha jól sejtem, ezek a tevékenységek szorosan összefüggnek a Tiszavirág Turisztikai Díjjal. Pontosan miért kaptad a kitüntetést?
Az oklevélben ez áll: „Az elmúlt évtizedben nyújtott kimagasló, egyedi turisztikai értéket teremtő szakmai munkájáért.” Nálam ez leginkább két dologhoz köthető. Az egyik természetesen az Almárium létrehozása és működtetése, ami a maga formájában hazánkban egyedülálló tárlat, hiszen itt komplett korhű és teljes értékű életterek jelennek meg. Ebben persze benne van a szívem lelkem – és nem csak képletesen. A tárlatokban a saját életem egy-egy korszaka, meghatározó mozzanata is megelevenedik, a távirdában Édesanyámmal, az Utasellátó bisztróban Édesapámmal közös időszak emlékei, az oktatóteremben a vasútforgalmi tanulmányaim, míg a forgalmi irodában és a személypénztárban a vasúti szolgálatom első időszakának pillanatai elevenednek meg. A Turisztikai Díj odaítélésében az Almárium mellett, de ahhoz szorosan kapcsolódva a Pest – Szolnok vasútvonal megnyitásának 170. évfordulójára rendezett nagyszabású – hagyományteremtő – vasútállomási ünnepségsorozat kapott szerepet. A kezdeményezésemre 2017-től szeptember első hétvégéjének szombatján a Szolnok Város Napja rendezvénysorozathoz csatlakozva notszalgiavonattal, a helyi Légierő Zenekar és a MÁV Férfikórus közös műsorával, valamint emléktábla koszorúzással és a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhely: a RepTár, valamint a Szolnok Vasúti Almárium látogatásával egybekötött egésznapos programot hoztunk létre a VOKE Csomóponti Művelődési Központtal és a Város szervezeteinek közreműködésével.
Díjat kapni egy rövid pillanat az életben. Nagy elismerés, de múlandó. Mi az, amiben a mindennapi örömödet leled? Mit tekintesz hosszabb távú elismerésnek?
A mindennapi elégedettséget a család mellett a munkasikerek hozzák, ami a Kollégáimmal együttműködve valósul meg. A másik az Almárium, ami hatalmas élményt jelent. Amikor este bejövök a csarnokba látom, ahogy a vonatra várakozó utasok „rá vannak tapadva” a kiállítóhely üvegére. Csillog a szemük, ahogy megjelenik előttük a gyermekkoruk, vagy a korábbi életük egy-egy pillanata. Ez kimondhatatlan és nagyszerű érzés. A berendezett helyiségek a fizikai valóságban tudják visszarepíteni a látogatókat az időben. Ezt látni többet ér bármilyen díjnál, mert tudom, hogy valami olyat alkottam, ami egyedi és kedves emléket hoz vissza, embereket érint meg.
Egy valamiben biztos vagyok. A közösség a szívügyed. Mit kaphat az ember egy közösségtől, akár a munkahelyén, akár azon kívül?
A közösség egy hajtóerő. Ha valakinek önzetlenül tudsz adni valamit és az a valami a másiknak örömet okoz, az boldogsággal tölti el mind a két felet. Ez igaz egy szűkebb családi vagy munkahelyi, de egy sokkal tágabb például városi közösségre, sőt, akár az utas-vasutas kapcsolatra is, hiszen mi szolgáltatást adunk. Ezt a kollégáimnak is gyakran hangsúlyozom. Az én lelkemre egyébként mélyebben hat, ha én adhatok, ez motivál a munkám során is.
Azt hiszem, hogy a szabadidőd az elejétől a végéig ki van töltve, de engem ennek most leginkább egy szeglete érdekelne, a gyűjtés maga. Hatalmas tereket rendeztél be, honnan szerzed ezt a rengeteg holmit?
Van egy jóbarátom, ő mondta, hogy a gyűjtést csak elkezdeni lehet, abbahagyni nem. Igaza volt. Sok kiállítási tárgyat én magam vásárolok meg, másokat ajándékba kapok. Azt, hogy mi az, amire szükségem van egy újabb kiállítási szekció létrehozásához leginkább a már meglévő tárgyak határozzák meg. Nemrégiben például kaptam egy régi filmvetítőgépet, hozzá néhány MÁV-os kópiát, így berendeztem egy mozitermet, akkor éppen ehhez kellettek újabb eszközök. Összefoglalva úgy mondhatnám: A „kabáthoz a gombot, vagy gombhoz a kabátot” elv szerint gyűjtök.
Ha már a múltról beszélünk, egy mondat erejéig hadd elevenítsem fel az első vonatos élményemet. Öt éves lehettem és a Ciklámen expresszel utaztunk Pestre az állatkertbe. Örökre megmaradt. Te is emlékszel rá, hogy mikor ültél először vonaton?
Természetesen! Az Édesapámmal a Savaria expresszel utaztunk Szombathelyről Budapestre a Vidámparkba, amely egy meghatározó élmény volt 6 éves koromban. Azonban sokat vonatoztam a Nyugat-Dunántúlon nyaranta Édesapámmal, aki az utasellátónál dolgozott és rendszeresen elkísértem az állomások vendéglátó egységeinek ellenőrzésére. Az anyai ágon örökölt vasutas dinasztia vérvonala mellett ez is szerepet játszott a vasút iránti szenvedélyem kialakulásában.
Akkor már sejthető volt, hogy ez egy életre szóló szerelem lesz?
Igen. 14 évesen elköteleztem magam a vasútnak, ennek megfelelően vasútforgalmi szakközépiskolába jelentkeztem és folytattam a tanulmányaimat. Az akkori padtársam – Piller Balázs, aki a mai napig jóbarátom – szintén vasutas: forgalomszabályozási szakértőként dolgozik a Forgalmi és üzemirányítási igazgatóságon. Érdekesség, hogy a nyári gyakorlatunk keretében Szolnokon is megfordultunk 1999-ben. 2011-ben együtt látogattunk el Csernobilba, hazafelé pedig leszálltunk Szolnokon nosztalgiázni. Rá öt hónapra Szolnokra neveztek ki forgalmi csomóponti főnökségvezetőnek, de még akkor nem gondoltam, hogy Szolnok lesz az életem egyik legjelentősebb állomása.
A díjról:
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése tiszteletének és megbecsülésének jeléül „Tiszavirág Turisztikai Díj”-at alapított azok részére, akik a városi szintű turisztikához illetve idegenforgalomhoz kapcsolódó tevékenységük során kimagasló teljesítményt nyújtottak, magas színvonalú és értékteremtő programok vagy rendezvények szervezésében, lebonyolításában jelentős szerepet vállaltak, öregbítve ezzel a város jó hírnevét a szellemi és kulturális értékeinek gyarapítása terén.