Mit gondolunk és hogyan érzünk, ha hibázunk? Hibáink és a velük kapcsolatos reakcióink milyen jelentőséggel bírnak számunkra? Rossz érzést keltenek és eltántorítanak a céljainktól, vagy épp erőt adnak, és új gondolatokra, ötletekre inspirálnak? Hogyan használhatjuk hibáinkat fejlődésünk előmozdítására?
A hibázás teljesen természetes emberi dolog, kikerülhetetlen része az életünknek, mégis sokszor félünk tőle és kudarcnak éljük meg. A hiba elkövetésekor a legtöbben szégyenérzettel küzdünk, azonnal törölni szeretnénk azt, ami megtörtént, vagy megtenni azt, amit elmulasztottunk, és leginkább mindent újrakezdenénk. Akire jellemző a maximalizmus, azt nehezebben érinti a hibázás. A perfekcionizmusnak azonban van egészséges oldala is, ami a fejlődés motorja is lehet, ilyenkor reális célokat tűzünk ki, a (rész)célok elérésénél megállunk, és megünnepeljük a sikereinket. Ekkor a hibától nem rettegünk, hanem tanulási irányokat látunk benne, amely segít jobbá válni és tanít valamire, attól függően, mit veszünk ki az adott helyzetből.
Természetesen nem mindegy, hogy a hibánk miből származik, hiszen több hibához vezető viselkedést különböztetünk meg. A hibánk eredhet gondatlanságból, tudatlanságból, lustaságból, feledékenységből és tévedésből. Ezeknek a hibáknak – megfelelő önismerettel és kritikus hozzáállással – könnyedén azonosítani tudjuk az okát, vagyis hogy milyen viselkedésünk vezetett a hibázáshoz. Az, hogy hogyan kezeljük a hibáinkat, milyen érzéseink, gondolataink jelennek meg, és hogyan befolyásolja jövőbeni viselkedésünket, nagymértékben meghatározza, hogyan fogadjuk a saját és mások hibázását.
A hibázás a tanítómesterünk
A hibázás lehetősége a tanulás és az innováció kulcsa, hiszen a hibára tekinthetünk erőforrásként is, amely által fejlődni, növekedni lehet. A hibázásra a kudarc okozta fájdalomban való elmerülés helyett, tekintsünk tanulási és fejlődési lehetőségként.
Gondoljunk Thomas Edisonra, aki 901. próbálkozásra találta fel a villanykörtét, melyet így értékelt: „Nem buktam el, csak találtam 900 utat, ami nem járható.” Hibából való tanulás eredményeképpen született meg a gumiabroncs, a mikrohullámú sütő, a szódavíz, a telefon, a penicillin, a post-it és Amerika felfedezése is. Ahhoz, hogy valódi tanulás történjen, az alábbi szempontokra érdemes kiemelt figyelmet helyeznünk:
Vállaljunk felelősséget!
Lássuk be, hogy hibáztunk, és fogadjuk el, hogy ez megtörtént velünk. Egy-egy helyzet kapcsán tapasztalhattuk, hogy kudarcainkat hajlamosak vagyunk külső körülményekre, míg a sikereinket belső tulajdonságainkra visszavezetni. Ezt énvédő torzításnak nevezzük, legyünk ezzel kapcsolatosan tudatosak, és ne engedjünk nagy teret ennek az érzetnek. Sokkal inkább lássuk be saját szerepünket a hiba létrejöttében, vállaljuk a felelősséget!
Távolítsuk el magunktól a hibát!
Sok esetben tapasztalhattuk, hogy ha más szemszögből, más nézőpontból tekintünk egy helyzetre, akkor újabb felismeréseink születhetnek. Ebben segít, ha kívül helyezzük magunkat a hibán. Ne hagyjuk, hogy negatív gondolataink, önhibáztatásunk eluralkodjon rajtunk. Ha sikerült az érzelmi stabilitásunk megteremtése, akkor tekintsünk messzebbről a történtekre. Akár mások segítségét is igénybe vehetjük, és visszajelzést kérhetünk a helyzetben jelenlévőktől.
Elemezzük ki!
Ha vállaltuk a felelősséget és érezzük, hogy nem húztuk magunkra a hibázásból adódó negatív érzelmeket, nem kerültünk általuk bénult állapotba, akkor rátérhetünk az elemzésre. Gondoljuk át, hogy mit csináltunk jól az adott helyzetben, és hol vétettünk. Vegyük sorra, hogy legközelebb mit és hogyan fogunk másképp csinálni, annak érdekében, hogy elkerüljük ugyanezt a hibát. Merjünk kísérletezni! Vannak olyan helyzetek, amikor nem látjuk tisztán az első hiba után, min és hogyan kellene változtatni. Ilyenkor kap különösen nagy teret a kísérletezés.
Vigyázzunk a mentális állapotunkra!
Végezzünk olyan tevékenységeket, amelyekben jók vagyunk, mert ez énerősítő hatással jár. Ha erős az önbecsülésünk és önbizalmunk, akkor könnyebben tudunk szembesülni a hibáinkkal, és konstruktívabban tekintünk rájuk.
Az alábbi 3 önreflexiós gyakorlat segít a hibázás kapcsán a viselkedésünk mélyebb szintű tudatosításában:
gyakorlat: Gondoljunk egy helyzetre, amikor hibáztunk, de végül nem omlott össze minden! Mit tettünk ekkor? Hogyan kezeltük? Mi segített?
gyakorlat: Gondoljuk végig, hogy ha esetleg bekövetkezne valamelyik félelmünk, hogyan oldanánk meg! Hogyan oldottunk meg nehéz helyzeteket ezelőtt? Mire támaszkodunk?
gyakorlat: Gondoljunk valakire, akit jól ismerünk! Idézzünk fel egy esetet, amikor hibázott és jól kezelte. Mit tett ekkor? Mit tudunk ebből tanulni a saját működésünkre nézve?
Érdemes tehát a hibák kapcsán megismerni olyan stratégiákat, amelyek segítenek a hibázást feldolgozni, megoldani és a későbbiekben elkerülni.
Ha hibát követünk el, akkor érdemes emlékeztetni magunkat:
Ha hibázunk, az azt jelenti, hogy csinálunk valamit, valami újat, vagyis ismeretlen területre merészkedtünk.
Ha valami nem sikerül elsőre, lehetőségük nyílik átgondolni, leszűrni a tapasztalatokat és újra megpróbálni.
Ne a hiba keresése legyen fókuszunkban, és ne is tagadjuk a hiba létezését, hanem sokkal inkább fogadjuk el a hibát, mint a tanulás részét.
A hibát jó megfogalmazni és azonosítani, hiszen több leszünk általa, tanulhatunk belőle.
Ha lehetőségként, tanulási potenciálként tudunk a hibázásra tekinteni, akkor egy boldogabb, stresszmentesebb élet alapjait rakhatjuk le. Ha megértjük, hogy a hibázás természetes folyamat, és a fejlődésünket szolgálja, akkor könnyedebben merünk a komfortzónánkból kilépni. Bele merünk kezdeni valamibe, amibe korábban a kudarctól való félelem miatt nem vágtunk bele, de egyébként szeretnénk csinálni.
Ha úgy állunk a hibáinkhoz, hogy hibát az követ el, aki eléggé kíváncsi és bátor ahhoz, hogy olyan területre merészkedjen, ahol még nem járt és nem ismert, könnyebben látjuk meg a hibázásban rejlő lehetőséget. Hiba nélkül sok esetben nincs siker sem, így merjünk hibázni!
a Támogatlak program csapata